Bosch ihlette graffitik, zöldterület fejlesztés, őszi rendrakás Budapesten

A város eddig egyik nyomasztóan szürke és joggal elkerült sétányán szombattól akár sétálva, akár két keréken érkezik: rendezett, tiszta környezet veszi körül a járókelőt. A jókedv és a pompás szín kavalkád a Gyömrői utat szegélyező kerítésekre is felmászott.  A táj-rehabilitációs akciót a Robert Bosch Kft. kezdeményezte, de mellé állt számos, a városarculatért, közterekért felelősen gondolkodó szervezet is. Az önkéntes nap keretében közel száz vállalati dolgozó, a Szeretem Budapestet Mozgalom aktivistái, a Fővárosi Kertészeti Vállalat munkatársai és a pozitív együttműködés eredményeként nem utolsósorban csuklyákból kibújt, arcukat vállaló graffiti művészek közösen vállalták, hogy környezetük egyik megszürkült és elhanyagolt közterületét lehetőségeikhez mérten élhetőbbé varázsolják.

Tovább…

A tanácsnok csak a szépre emlékezik

Budapest városarculati tanácsnoka, a Szeretem Budapestet Mozgalom elnöke, Bojár Iván András maga és a Városarculati Tanácsnoki Iroda és a mozgalom munkatársai nevében megköszöni a városvezetésnek az elmúlt három és fél év szakmai munkája lehetőségét.

A 2007 májusában elkezdett munka eredményeként Budapesten mostanáig mintegy 101.000 m2 városi falfelület, 2.500 ház, köztér tisztult meg a falfirkáktól (jó néhány közülük akár hat-hét alkalommal is). Ugyancsak az innen kezdeményezett munka eredményeként szűnt meg a város villanyoszlopait, elektromos dobozait, hídlábait, tartósan lehúzott üzletredőnyeit korábban több centiméter vastagságban ellepő, üzemszerűen gyártott és kihelyezett vadplakátolás jelensége. Az Iroda talán egyik legjelentősebb eredményének tekinti, hogy sikerült fölszámolnia a politikai vadplakátolás gyakorlatát, melynek eredményei a mostani önkormányzati választás lebonyolításában is érzékelhetőek. Köszönetet mondunk tehát valamennyi pártnak és kerületi önkormányzatnak, amelyek segítő partnereink voltak ebben a munkában, s hozzájárultak ahhoz, hogy a város közterületi felületeiről ne kelljen a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan jelentős adófizetői pénz fölhasználásával eltávolítani a voksolást követő időszakban rendszerint kint hagyott propagandaanyagokat.

Tovább…

Tájrehabilitációs akció a KÖKI környékén

Tájrehabilitáció Kőbánya-Kispesten – Közel 500 négyzetméternyi legál graffiti – Sétány örökbefogadás

Szeretettel meghívjuk a Szeretem Budapestet Mozgalom, a BAZISSTORE,  a Főkert, az FKF Zrt. és a helyi önkormányzat által szervezett,  a Robert Bosch Kft. által kezdeményezett és támogatott tájrehabilitációs akcióra, melynek keretében a KÖKI felüljáró alatti ösvény zöldterület fejlesztése és örökbefogadása mellett bemutatjuk a BAZISSTORE munkatársai által készített közel 500 négyzetméternyi graffiti falfelületet.

Mikor:  2010. október 2. (szombat) 11.00-13.00
Hol:  Budapest, Gyömrői út 120. és környéke
Kontakt: Németh Andrea Lulu, +36 20 43 22 433

Forgatási és interjúkészítési lehetőséggel szükség esetén a nap folyamán természetesen más időpontban is rendelkezésre állunk.

Szeretem Budapestet Mozgalom

Cégek is csatlakozhatnak a Főváros falfirka-mentesítési programjához

Bojár Iván András leköszönő városarculati tanácsnok levélben kereste meg a BKV-t, az ELMŰ-t és a Magyar Telekom-ot, hogy csatlakozzanak a fővárosi falfirka-mentesítési programhoz, hiszen a zéró tolerancia elvét követve a város csak akkor tisztulhat meg teljesen, ha nem csak az utcák, házak, épületek lesznek falfirka-mentesek, hanem a buszmegállók, a buszok és egyéb gépjárművek, az elektromos dobozok, a telefonfülkék és az utcabútorok is. Bojár szerint az együttműködés több szempontból is meghatározó: egyfelől egységes folyamatot mutat, ha egyszerre tisztulnak meg ezek a felületek, másfelől a firkálók számára is üzenetértékű, ha mindenhonnan ki akarják őket szorítani.

Tovább…

Lakner Hugó emlékoldal

Az utóbbi 2-3 évben látott napvilágot az a tény, hogy egy magyar származású építésznek, Hudec (született Hugyecz) Lászlónak milyen jelentős szerepe volt a sanghaji építészet kialakításában. Most egy, a közelmúltban előkerült hagyaték világít rá arra a kevéssé ismert információra, hogy egy másik, ismeretlen és kalandos életű magyar mérnöknek, Lakner Hugónak kiemelkedő és elvitathatatlan érdemei voltak Budapest mai képének, arculatának formálásában.

Tovább…

A közterek funkciója és az utcán élők körülményei

A Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) – reflektálva a Belügyminisztérium közelmúltban kidolgozott és vitára bocsátott jogszabály-tervezetére – azt vallja, hogy a köztéri funkciók és anomáliák (utcán lakás, utcabútorok használata, hiéna taxik működése, kereskedelmi vagy éppen közéleti tevékenység folytatása) rendezése érdekében az egyik alapvető feladat a köztér, a közterület definíciójának az alkotmánnyal és a nemzetközi szakirodalommal is összhangban történő meghatározása, minden feladat, szabályozás és szankció pedig ebből vezethető le.

Tovább…

Városmárka-építés

Budapest egyre inkább lemarad a nagyvárosok nemzetközi versenyében: nincs egységes kép, amelyet következetesen sugároznánk a világban. Gyerekcipőben jár idehaza a city branding, holott javíthatná az ország versenyképességét. Tanácsnok úr, tessék inkább dolgozni! – reagált a fővárosi közgyűlésben Gy. Németh Erzsébet, a szocialisták vezető politikusa, amikor Bojár Iván András városarculati tanácsnok (és SzeBu elnök) ismertette tervét. Nevezetesen azt, hogy a budai Vár délnyugati lejtőjére telepítsenek szőlőt.

Tovább…

Nem szabad közterületen aludni – módosulhat az építési törvény

Az építési törvény tervezett módosítása szerint szabálysértést követ el és megbírságolható az, aki a közterületet nem arra a célra használja, amelyet a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik – a törvényjavaslat a Belügyminisztérium honlapján jelent meg. A javaslat szerint a közterület rendeltetése: a közúti közlekedés biztosítása (út, járda stb.), kikapcsolódás, szórakozás, sport, szabadidő eltöltése, felvonulás, gyülekezés biztosítása, szobor elhelyezése, emlékhely kialakítása, közművek elhelyezése. Önkormányzati rendelet a település belterületének ezektől eltérő – engedély vagy megállapodás nélküli – használatát szabálysértéssé nyilváníthatja.

Tovább…

Lopják a választási plakát-állványokat

A Fővárosi Önkormányzat a Városarculati Tanácsnoki Iroda kezdeményezésére az önkormányzati választás kampányidőszakának idejére is alkalmi politikai plakáthelyeket biztosít a pártok és jelöltek számára azért, hogy megelőzze az illegális plakátolást. A Főváros ezzel a 2008. évi népszavazás, a 2009. évi EP-választás és a 2010. évi parlamenti választások alkalmával már bevált módszert követte. A fővárosi útvonalak mentén jelenleg mintegy 1700 db alkalmi plakátállvány áll a jelöltek rendelkezésére.

Tovább…

„Padok és Városok Sétánya” nyílt Pécsett – Budapest részvételével

Egyedülálló pad-szobor tárlat nyílt 2010. augusztus 30-án Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában az egyhetes PánBalkán Art Piknik összművészeti fesztivál keretében.

A street-art kiállítást a Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. a kulturális főváros címre korábban pályázó „második körös” városokkal, többek között Budapesttel együtt valósította meg, hogy e gyönyörű, nagy múltú települések is megjelenjenek és „nyomot hagyjanak” 2010-ben a Határtalan város- koncepció „egy mindenkit visz” szellemiségének jegyében.

Tovább…