Nem volt illegális politikai plakátolás – Köszönet a jelölteknek, pártoknak

A 2010. évi önkormányzati választásokat követően a Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) nagy eredménynek tekinti, hogy – együttműködésben a Fővárosi Önkormányzattal, azon belül is a Városarculati Tanácsnoki Irodával – sikerült felszámolni a politikai vadplakátolás gyakorlatát Budapesten.

Köszönettel tartozunk valamennyi pártnak, jelölő szervezetnek, jelöltnek és kerületi önkormányzatnak, amelyek segítő partnereink voltak ebben a munkában, s hozzájárultak ahhoz, hogy a város közterületi felületeiről ne kelljen a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan jelentős adófizetői pénz fölhasználásával eltávolítani a voksolást követő időszakban rendszerint kint hagyott propagandaanyagokat. Mindazonáltal előfordult egyes kerületekben (VII., VIII., XIV., XVI. kerület), hogy a legális felületek megléte és a szisztematikus eltávolítás ellenére jelentős volt a politikai plakátok illegális kihelyezése.

Tovább…

Lopják a választási plakát-állványokat

A Fővárosi Önkormányzat a Városarculati Tanácsnoki Iroda kezdeményezésére az önkormányzati választás kampányidőszakának idejére is alkalmi politikai plakáthelyeket biztosít a pártok és jelöltek számára azért, hogy megelőzze az illegális plakátolást. A Főváros ezzel a 2008. évi népszavazás, a 2009. évi EP-választás és a 2010. évi parlamenti választások alkalmával már bevált módszert követte. A fővárosi útvonalak mentén jelenleg mintegy 1700 db alkalmi plakátállvány áll a jelöltek rendelkezésére.

Tovább…

Elkészült a fővárosi plakáthely-térkép

A Fővárosi Önkormányzat – akárcsak a 2008. évi népszavazás, a 2009. évi EP-választás és a 2010. évi parlamenti választások során – a 2010. évi önkormányzati választásokra is alkalmi politikai plakáthelyeket biztosít a pártok és jelöltek számára, a kulturált kampányolás és az illegális plakátolás elkerülése érdekében. A felkészülés jegyében elkészült az egységes fővárosi plakáthely-térkép, amely biztosítja, hogy a pártok átlátható módon, előre megtervezett formában és nyomon követhetően használják az alkalmi plakáthelyeket a választást megelőző és az azt követő időszakban.

Tovább…

Egységes Fővárosi Etikai Kódex – Válasz a Zöld Baloldal nyilatkozatára

Bojár Iván András városarculati tanácsnok (egyben SzeBu elnök) reflektált a Zöld Baloldal főpolgármester-jelöltje, Galba-Deák Ádám nyilatkozatára, amelyet az Egységes Fővárosi Etikai Kódexszel kapcsolatban tett. Bojár szerint is az lenne a megfelelő megoldás, ha valamiféle keretek közt tartott, nyomon követhető és arányos felületen történne a kommunikáció.

Tovább…