Szeretem Budapestet rovat – Octogon, 90. lapszám

Nem vitás, hogy a Design7, a végre megnyíló Design Terminál, a városszerte beindulóban lévő, vagy máris évek óta működő különféle design intézmények, a Wamp, a Blood Mountain és más magánszerveződések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Budapest mint kreatív város fölzárkózzon a nemzetközi színvonalhoz. A 2005-ben összeállított budapesti EKF anyag számos eleme spontán módon jön létre immár évek óta.

Szeretem Budapestet rovat: Octogon, 90. lapszám

Tovább…

Virtuális feltámadás a Király utcában

A Király utca 40. szám alatt álló házat az egész utcával egyetemben 2004-ben nyilvánították Műemléki Jelentőségű Területté, így akadályozva meg az 1844-ben Hild József tervei alapján épült háromemeletes, klasszicista épület lebontását. 2006-ban az OCTOGON magazin az ÓVÁS! Egyesülettel közösen írt ki építészeti ötletpályázatot az épület rekonstrukciójára (ld. OCTOGON 2006/4). Az idén szeptemberben megrendezésre kerülő Királyi Vásár egyik fő attrakciója egy különleges, virtuális bemutató a Unique Method csapatától, akik a hazánkban eddig kevéssé ismert, Augmented Reality technológia segítségével varázsolják virtuálisan újjá a ház teljes homlokzatát.

Tovább…

Kadlót Nikolett: Budapesti látlelet

BUDAPEST POZITÍV – Tíz éves a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj

Időszaki fotókiállítás a Magyar Fotográfusok Házában, 2011. július 1. – 2011. október 2. között

Időről időre akad valaki, aki megénekli a modern Budapest krónikáját, megörökítve az itt élőket, hétköznapjaikat, dokumentálva a város változásait – a párhuzamosan zajló fejlődést és hanyatlást is. Elég egy jól elkapott pillanat, s kész is a fotó, amelyben szerencsés esetben egy egész generáció; egy komplett problémakör, vagy akár egy kérdés és a rá adott válaszok is konzerválódnak. A Budapest Fotográfiai Ösztöndíj létrejöttével éppen ezt a krónikát kezdte el 2000-ben, amikor megalapította a díjat azzal a céllal, hogy évről évre lehetőséget biztosítson a nyertesnek, aki elkészítheti tematikus fotósorozatát a fővárosról. Most ezt a különös jubileumot ünnepelhetjük együtt a Mai Manó Házban: a Pro Cultura Urbis Közalapítvánnyal közösen rendezett tárlaton ugyanis az eddig díjazott alkotók munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. Benkő Imre, Dezső Tamás, Gárdi Balázs, Hartyányi Norbert, Kovalovszky Dániel, Kudász Gábor Arion, Simon Márk, Sopronyi Gyula, Stalter György és Vancsó Zoltán fotói Budapest tízféle arcát villantják fel, s teszik sokszínűségét kiemelve újra szerethetővé. Felemlegetik a nyilvánvalót és megmutatják a rejtettet. A fotográfiák egytől egyig beszédes pillanatképek a főváros elmúlt tíz évéből, amelyek generációkon, időn és a városon átívelő virtuális sétára hívják azokat, akik kíváncsiak arra, mi van Budapesttel mostanában.

Octogon, 89. lapszám

Szeretem Budapestet rovat – Octogon, 89. lapszám

Nyárutó. Még simogatóan langyos az este. A tűzijátékot követő napokban lassan újra megtelik a város. Újra agresszívak az utcák nappal, újra idegesek és kapkodók. És ismét ellenállhatatlanul izgalmas, vonzó az esti Budapest, mint az új nő, akit első alkalommal visz vacsorázni az ember. Tekintetében kihívó csillogás, mozdulatai könnyedek. Semmi kimért feszesség, csak báj és intelligencia, amit komolyan kell venni. Ebben a nem gazdag, mégis elegáns városban töltöttem a nyár legszebb estéjét, mikor a levegő bársonyos volt, a fények puhák, s a nappali hárommilliónyi igyekvés, akarat keresztútját alkotó kőrengeteg idegpályái is kiengedtek, elsimultak már, alárendelték magukat a jó szemű bennfentesek meggyőződésének: Budapest sokkal több, jobb, mint amit gondolunk róla! Ezt igazolta sokszorosan ezen az esten az Art on Lake program a Városligetben, amit ugyan hónapokon át terveztem fölkeresni, mégis egyre csak halogattam. Budáról messze volt. A legtöbb időt pedig a nyárból vidéken töltöttem a Dunán túl. Vagyis innen. Ha mégis átkeltem a hidak valamelyikén, a Zsidónegyed mögött már nemigen csavarogtam. De ezen az estén betértem a felújítás alatt álló Lechner Ödön épület, a műjégpálya most felújítás alatt álló ékes melegedőtömbje mögé, leszaporáztam a rámpán egy új, számomra eddig ismeretlen sétányra, ott csónakot béreltem, és körbeeveztem a tavat.

Szeretem Budapestet rovat – Octogon, 89. lapszám

Tovább…

Kadlót Nikolett: Ismét csónakra fel!

Art on lake – Művészet a tavon: 2011. május 24 – szeptember 4.

Több szempontból is különleges az Art On Lake kiállítás a Városligetben: a tárlatot a 2008-ban elhunyt Pán Mátra képzőművész emlékére ajánlják, akinek 1991-es Műcsarnokbeli kiállítása és a tóra kihelyezett alkotása ihlette 2000-ben a Művészettel az új évezredbe, valamint a most látható Művészet a tavon kiállításokat.

A nemrég felújított, és 8 év után újra csónakázható Városligeti tó 35 000 m2-en ad otthont a rendhagyó szabadtéri tárlatnak, amely 16 uniós ország neves képzőművészeinek 25 alkotását vonultatja fel. A nagyszabású, nemzetközi művészeti koprodukció a Szépművészeti Múzeum, Budapest Főváros Önkormányzata Kulturális, Turisztikai és Sportfőosztály és a Műjégpálya három éves együttműködésében valósult meg.

Tovább…

Batta Barnabás: Ahol a part szakad

Duna hónap/Duna Tanösvény projekt 2011

2011 június 29-én, a nemzetközi Duna nap keretében megnyílt a Duna Tanösvény, amely a Petőfi híd és a Margit híd közt 13 pontból álló informatív sétatúra invitál mindenkit. A vízparti barangolás október 3-ig várja a megújult Duna rajongókat.

Ha varázslatos, több országot átívelő, történelmi folyó választja el Budát és Pestet, akkor mit keresnek forgalmas autópályák annak partján? – teszi fel jogosan a kérdést Tömör Miklós, a Duna Tanösvény projekt vezetője. Az uniós elnökséghez kapcsoldó Duna régió stratégia pályázaton befutó vállalkozás egy lehetséges ellenlépés lehet minderre – és egyúttal egyedülálló kezdeményezés is a fővárosban. Rendkívül alacsony büdzséből, kis híján 3 millió forintból próbálják kimozdítani a budapestieket otthonukból, hogy a párizsi, belgrádi, vagy éppen kopenhágai vízparti fejlesztésekhez hasonlóan a főrvárosiak is újra rácsodálkozzanak a vízpart szépségére, látványosságaira és beköltözhessen az élet a jelenleg zömében autó- és sétahajó-parkolásra kijelölt övezetben.

Tovább…

Vízparti fejlesztések blog: Margitszigeti álmok – MÉSZ hallgatói ötletpályázat

A Magyar Építőművészek Szövetsége 2010 novemberében ötletpályázatot hirdetett Magyarország valamennyi felsőfokú építész-, tájépítész-, településmérnök-, formatervező- és terméktervező hallgatója, valamint DLA, Phd hallgatók részére a Margitsziget déli csúcsa/Domonkos kolostor rendezésére. A pályázatra 46 pályamű érkezett, ebből 42 teljesítette a kiírás feltételeit.

Az már szinte közhelynek számít, hogy a Margitsziget Közép-Európa egyik legszebb városi parkja. Fekvése – a városban van, mégis „elhatárolja” a Duna – egyedülálló, és mindenki megtalálhatja számítását, pihenni vágyó, sportoló, helyi, külföldi, fiatal vagy idős. Sajnos az is köztudott, hogy a Margitszigetre igen csak ráférne egy „ráncfelvarrás”. Összes funkciója közül a közpark funkció a legerősebb, a többi sajnos szinte “elhanyagolható”: bezárt teniszpályák, lepusztult szabadtéri színpad, a vendéglátás nem éppen minőségi volta és a kulturális pezsgés hiánya jellemzi. Persze így is szeretjük, de például a Sziget csúcsai rendezetlenek, kihalt területek, amelyek rendbetétele révén óriási lehetőség nyílhatna a komplex hasznosításra.

A Margitsziget (forrás: legikep.hu)

Tovább…

Szeretem Budapestet rovat – Octogon, 88. lapszám

Szeretnénk a Szeretem Budapestet Mozgalomban (SzeBu) fölhalmozódott ismeretet, tudást, tapasztalatot Önnek, Önöknek átadni, hogy a SzeBu mögött sorakozó szakmai és civil közösségek elgondolásai beépülhessenek a most nem pontosan ismert szellemi kör(ök?) által formálódó budapesti dunai fejlesztési koncepcióba. Ehhez pedig néhány mondatban képet adunk a SzeBu eddigi Dunával kapcsolatos tevékenységéről.

Szeretem Budapestet rovat – Octogon, 88. lapszám[/caption]

Tovább…

Magyarósi Csaba: Feltámadt a halott tér

Ahhoz elvakult Budapest-gyűlőlőnek kell lenni, hogy ne lássuk, milyen jót tettek a városnak az utóbbi évek felújításai. Az új főutcáért úgy tudok lelkesedni, mint egy izgalmasabb nőért, a Kiskörút lassan elkészülő Astoria és Deák közti szakasza is majdnem akkora boldogságot okoz, mint gázfröccsöt adni egy 12 hengeres motornak, a Március 15. tér meg annak ellenére illeszkedik remekül ebbe a rendszerbe, hogy igazi vastag bukásra számítottam.

Tovább…

Szeretem Budapestet rovat – Octogon architecture&design magazin, 87. lapszám

A SzeBu Zöld Budapest programja elemei kikerültek az Internet nyilvánosságába, s ott váratlan és nagyarányú tetszést arattak. Két-három nap alatt −lapzártánkig− 11 000 ember lájkolta az elképzeléseket, majd hetekkel később a program egyik eleme, a Zöld Bringahíd (Dóczé Péter, Magyar Mária, Bojár Iván András terve) is, huszonnégy óra alatt – lapzártánkig – több, mint 10 000 rokonszenvjelzést kapott. Ezek az anyagok legkevesebb 250 000 emberhez jutottak el, ennyien olvasták, vagy nézték végig. Egy építészeti újság szellemi holdudvarától, talán nem nagyképű, ha ezt mondom, komoly teljesítmény.

Szeretem Budapestet rovat – Octogon, 87. lapszám


Tovább…