A Király utca 40. szám alatt álló házat az egész utcával egyetemben 2004-ben nyilvánították Műemléki Jelentőségű Területté, így akadályozva meg az 1844-ben Hild József tervei alapján épült háromemeletes, klasszicista épület lebontását. 2006-ban az OCTOGON magazin az ÓVÁS! Egyesülettel közösen írt ki építészeti ötletpályázatot az épület rekonstrukciójára (ld. OCTOGON 2006/4). Az idén szeptemberben megrendezésre kerülő Királyi Vásár egyik fő attrakciója egy különleges, virtuális bemutató a Unique Method csapatától, akik a hazánkban eddig kevéssé ismert, Augmented Reality technológia segítségével varázsolják virtuálisan újjá a ház teljes homlokzatát.

Mindehhez semmi másra nincs szükségünk, csak egy androidos okos telefonra, amelynek kameráját az épületre kifüggesztett kódra irányítva máris láthatjuk a felújított homlokzatot. A bemutatón két terv lesz megtekinthető: kapunk egy látványt a tulajdonosoktól és egyet az ÓVÁS! Egyesülettől, melyek közül mindenki kiválaszthatja a neki tetszőt. A szemlélődők tehát nem egy fiktív, hanem két aktuális terv között váltogathatnak, és ki-ki maga döntheti el, melyik illik jobban a környezethez. A tervek között a képernyő bal felső sarkában elhelyezett gombokkal egyszerűen válthatunk, és a program automatikusan a helyére illeszti mindkét virtuális homlokzatot.

A projekt nem titkolt célja a közvélemény-kutatás, hiszen ez a módszer hatékony prezentációs eszköz lehet hasonló közérdekű kérdésekben, ahol a prezentáció eddig nehézségekbe ütközött. Így közvetlenül megismerhetővé válik mind a szakmabeliek, mind a laikusok véleménye egy-egy beruházás kapcsán.