125 millióból mossák le a falfirkákat

Többletforrást, 125 millió forintot kap a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. a vadplakát- és falfirka-mentesítési programra, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag elfogadta az erről szóló indítványt. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a 2008 és 2010 közötti program sikeres volt, és egyre kevesebb a “visszafirkálás” is. A program során több mint százezer négyzetméteren távolították el a falfirkákat, a vadplakátoktól és graffitiktől megtisztított épületek száma pedig meghaladja a 3700-at – olvasható az előterjesztésben. Ezzel párhuzamosan kiépült a monitoringrendszer, amelynek lényege, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet, a rendőrség, az FKF és a tulajdonosok felügyelik a területüket.

Falfirkák a Jászai Mari téren

Falfirkák a Jászai Mari téren

Tovább…

Ingatlanforgalmazó cégek ragasztják Budapestet

A Fővárosi Közterület-felügyelet levelet küldött elsősorban ingatlanforgalmazó cégek, azok munkatársai, franchise irodáik részére, mint a Duna House, Tipp Ingatlan, Central Home, Nova Ingatlan, Universum Ingatlaniroda, Mozaik Ingatlan, Palace Ingatlan Csoport, illetve az Immo1 Ingatlan. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ez évtől még nagyobb figyelmet fordít a vadplakátok eltávolítására, lehetőség szerint a kihelyezés után azonnal megpróbálják leszedni a ragasztmányokat Budapest köztereiről.

Jelenleg a legnagyobb vadplakátot ragasztók között ingatlaforgalmazó cégek és azok franchise irodái (sokszor nagy cégek), illetve a költöztető cégek szerepelnek. Telefonszámaik megtalálhatóak a hirdetéseken, ha pedig az interneten beüti bárki a számot, megkapja az ingatlanforgalmazó adatait. A Közterület-felügyelet így szerezte be a ragasztó/ragasztató nevét és elérhetőségét.

Ingatlanos vadplakát

Ingatlanos vadplakát

Tovább…

A Ráday utca tele van vadplakátokkal

A SzeBu levélben kereste meg Dr. Bácskai János IX. kerületi polgármestert a Ráday utcát ellepő vadplakátokkal kapcsolatban. Sajnálatos módon a turisták által is rendszeresen látogatott terület tele van primitív vadplakátokkal, amiről már többször értesítettük a kerületet, választ azonban nem kaptunk, intézkedés pedig nem történt.

A Ráday utca tele van vadplakátokkal

A Ráday utca tele van vadplakátokkal

Tovább…

Bejelentés illegális plakátok miatt

A SzeBu tegnap bejelentést tett számos vadplakáttal kapcsolatban a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt és a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. részére. Az illegális koncertplakátok (Tankcsapda, Orczy kert) mellett költöztető cégek „rohanták le” a Belváros egyes részeit (Keleti pályaudvar, Bethlen Gábor utca, Nefelejcs utca, Dembinszky utca, Wesselényi utca, Károly körút, Nagykörút, Thököly út, Bosnyák tér).

A SzeBu a plakátok eltávolítását és azonnali intézkedést kért az ügyben.

Illegális plakátok lepték el a Belvárost

Illegális plakátok lepték el a Belvárost

 

Vadplakátok pusztítják Budapestet

Hiába a védekezésre költött több száz millió, az elmúlt egy hónap alatt újra elcsúfult a belváros. A Figyelőnet egy olvasója hosszú és szomorú levélben ecsetelte a Budapest legforgalmasabb pontjain uralkodó, szerinte elkeserítő állapotokat. Illegális vadplakátok egymás-hegyén hátán, ízléstelen graffitik és szemét, amellyel még azelőtt szembesülnek például az EU-diplomaták, hogy a Parlament sziluettjét meglátták volna. A helyzet ráadásul láthatóan romlik. A Figyelőnet Felkereste a levélben említett helyszíneket – a Keleti pályaudvart és környékét – hogy dokumentálja, mi a helyzet valójában, az eredménnyel pedig megkeresték a Szeretem Budapest Mozgalmat is. Összehasonlítós játék képekkel és szöveggel.

A Keleti pályaudvar környéke tele van vadplakátokkal

Tovább…

Büntetlenül lehet Budapesten vadplakátolni…?

A Duna House és más ingatlanforgalmazó, illetve költöztető cégek sajnálatos módon primitíven és egyúttal büntetlenül teleragaszthatják Budapestet! Egyelőre nem lehet hatékonyan és hosszú távon is megnyugtató módon fellépni a költöztető és ingatlanforgalmazó cégek illegálisan kihelyezett és a városképet romboló hirdetései ellen!

Amint a mellékelt fényképek is mutatják, az illegális, a várost csúfító, primitív lakáshirdetéseket a legnagyobb, lakások eladásával foglalkozó cégek helyeztetik ki a köztereken. Ilyen például a Duna House cégcsoport, amint ez a mellékelt fényképeken is látszik: a hirdetést egy ház csatornáján helyeztették el a VII. kerületben, a Damjanich utcában.

Tovább…

Nem volt illegális politikai plakátolás – Köszönet a jelölteknek, pártoknak

A 2010. évi önkormányzati választásokat követően a Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) nagy eredménynek tekinti, hogy – együttműködésben a Fővárosi Önkormányzattal, azon belül is a Városarculati Tanácsnoki Irodával – sikerült felszámolni a politikai vadplakátolás gyakorlatát Budapesten.

Köszönettel tartozunk valamennyi pártnak, jelölő szervezetnek, jelöltnek és kerületi önkormányzatnak, amelyek segítő partnereink voltak ebben a munkában, s hozzájárultak ahhoz, hogy a város közterületi felületeiről ne kelljen a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan jelentős adófizetői pénz fölhasználásával eltávolítani a voksolást követő időszakban rendszerint kint hagyott propagandaanyagokat. Mindazonáltal előfordult egyes kerületekben (VII., VIII., XIV., XVI. kerület), hogy a legális felületek megléte és a szisztematikus eltávolítás ellenére jelentős volt a politikai plakátok illegális kihelyezése.

Tovább…

Lopják a választási plakát-állványokat

A Fővárosi Önkormányzat a Városarculati Tanácsnoki Iroda kezdeményezésére az önkormányzati választás kampányidőszakának idejére is alkalmi politikai plakáthelyeket biztosít a pártok és jelöltek számára azért, hogy megelőzze az illegális plakátolást. A Főváros ezzel a 2008. évi népszavazás, a 2009. évi EP-választás és a 2010. évi parlamenti választások alkalmával már bevált módszert követte. A fővárosi útvonalak mentén jelenleg mintegy 1700 db alkalmi plakátállvány áll a jelöltek rendelkezésére.

Tovább…

Elkészült a fővárosi plakáthely-térkép

A Fővárosi Önkormányzat - akárcsak a 2008. évi népszavazás, a 2009. évi EP-választás és a 2010. évi parlamenti választások során - a 2010. évi önkormányzati választásokra is alkalmi politikai plakáthelyeket biztosít a pártok és jelöltek számára, a kulturált kampányolás és az illegális plakátolás elkerülése érdekében. A felkészülés jegyében elkészült az egységes fővárosi plakáthely-térkép, amely biztosítja, hogy a pártok átlátható módon, előre megtervezett formában és nyomon követhetően használják az alkalmi plakáthelyeket a választást megelőző és az azt követő időszakban.

Tovább…

Egységes Fővárosi Etikai Kódex – Válasz a Zöld Baloldal nyilatkozatára

Bojár Iván András városarculati tanácsnok (egyben SzeBu elnök) reflektált a Zöld Baloldal főpolgármester-jelöltje, Galba-Deák Ádám nyilatkozatára, amelyet az Egységes Fővárosi Etikai Kódexszel kapcsolatban tett. Bojár szerint is az lenne a megfelelő megoldás, ha valamiféle keretek közt tartott, nyomon követhető és arányos felületen történne a kommunikáció.

Tovább…