125 millióból mossák le a falfirkákat

Többletforrást, 125 millió forintot kap a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. a vadplakát- és falfirka-mentesítési programra, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag elfogadta az erről szóló indítványt. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a 2008 és 2010 közötti program sikeres volt, és egyre kevesebb a “visszafirkálás” is. A program során több mint százezer négyzetméteren távolították el a falfirkákat, a vadplakátoktól és graffitiktől megtisztított épületek száma pedig meghaladja a 3700-at – olvasható az előterjesztésben. Ezzel párhuzamosan kiépült a monitoringrendszer, amelynek lényege, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet, a rendőrség, az FKF és a tulajdonosok felügyelik a területüket.

Falfirkák a Jászai Mari téren

Falfirkák a Jászai Mari téren

Tovább…

Ingatlanforgalmazó cégek ragasztják Budapestet

A Fővárosi Közterület-felügyelet levelet küldött elsősorban ingatlanforgalmazó cégek, azok munkatársai, franchise irodáik részére, mint a Duna House, Tipp Ingatlan, Central Home, Nova Ingatlan, Universum Ingatlaniroda, Mozaik Ingatlan, Palace Ingatlan Csoport, illetve az Immo1 Ingatlan. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ez évtől még nagyobb figyelmet fordít a vadplakátok eltávolítására, lehetőség szerint a kihelyezés után azonnal megpróbálják leszedni a ragasztmányokat Budapest köztereiről.

Jelenleg a legnagyobb vadplakátot ragasztók között ingatlaforgalmazó cégek és azok franchise irodái (sokszor nagy cégek), illetve a költöztető cégek szerepelnek. Telefonszámaik megtalálhatóak a hirdetéseken, ha pedig az interneten beüti bárki a számot, megkapja az ingatlanforgalmazó adatait. A Közterület-felügyelet így szerezte be a ragasztó/ragasztató nevét és elérhetőségét.

Ingatlanos vadplakát

Ingatlanos vadplakát

Tovább…

Indul a tavaszi nagytakarítás Budapesten

Megkezdte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) Budapesten a tavaszi nagytakarítást, amely április végéig tart. A téli időszak elmúltával az FKF munkatársai éjjel-nappal, kézi és gépi erővel azon dolgoznak, hogy eltüntessék Budapest útjairól és közterületeiről a tél nyomait – mondta a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője. Szűcs Panni közlése szerint a társaság megkezdte a hidak lemosását, a fagy miatt keletkezett úthibák kijavítását, az aluljárók takarítását, a lakótelepek környezetének rendbetételét.

Az FKF a hidakat is letakarítja

Az FKF a hidakat is letakarítja

Tovább…

Cégek is csatlakozhatnak a Főváros falfirka-mentesítési programjához

Bojár Iván András leköszönő városarculati tanácsnok levélben kereste meg a BKV-t, az ELMŰ-t és a Magyar Telekom-ot, hogy csatlakozzanak a fővárosi falfirka-mentesítési programhoz, hiszen a zéró tolerancia elvét követve a város csak akkor tisztulhat meg teljesen, ha nem csak az utcák, házak, épületek lesznek falfirka-mentesek, hanem a buszmegállók, a buszok és egyéb gépjárművek, az elektromos dobozok, a telefonfülkék és az utcabútorok is. Bojár szerint az együttműködés több szempontból is meghatározó: egyfelől egységes folyamatot mutat, ha egyszerre tisztulnak meg ezek a felületek, másfelől a firkálók számára is üzenetértékű, ha mindenhonnan ki akarják őket szorítani.

Tovább…

Budapest Underground – megújulnak a legforgalmasabb aluljárók

Már az idén kiépítik a térfigyelő kamerarendszert négy budapesti aluljáróban, a Deák téren, a Nyugati téren, a Ferenc körútnál és a Nagyvárad téren. A cél a rongálások és a bűncselekmények megelőzése. A hároméves aluljáró program keretében több létesítmény teljesen megújul, máshol részleges felújítást végeznek. A rekonstrukció során környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesznek. Tovább…

Sláger Megaparty – Giga mennyiségű kosz a rendezvényen

Tisztelt Sláger Rádió! Tisztelt Horváth Anita!

Sláger Megaparty – Giga siker

A Szeretem Budapestet Mozgalom véleménye: GIGA mennyiségű szemét egész este! A Szeretem Budapestet Mozgalom tagjai közül többen ott voltak a rendezvényen. Tényleg fantasztikus volt. Viszont hihetetlen mennyiségű szennyben és mocsokban hagyták a szervezők az embereket egész este.

Még akkor este felhívtuk az FKF Zrt. diszpécser-szolgálatát, ahol azt a választ kaptuk, hogy ők a rendezvény után, este 11 óra körül érkeznek a helyszínre. Persze ilyenkor a budapesti állampolgár szid mindenkit, főleg a városvezetést, mivel fogalma sincs, hogy miért van ennyi szemét a Hősök terén, a levezető utakon és a Városligetben. Tovább…