2011. február 6-ától tilos a dohányzás a BKV megállóiban

2011. február 6-ától a BKV megállóiban is tilos lesz dohányozni. A Fővárosi Közgyűlés 2010 decemberében elfogadott és most hatályba lépő rendeletének értelmében a tilalom megszegőit 50 ezer forintra büntethetik a közterület-felügyelők.

A szabályozás szerint tilos a dohányzás az autóbuszok, a villamosok, a trolibuszok, a HÉV, a fogaskerekű, a sikló és a libegő megállóiban. Azokon a helyeken, ahol nem egyértelmű, meddig tart a megálló területe, a járdaszegélytől számítva két méter széles lesz a védett terület, a hosszúsága pedig az adott járműtípus méretétől függ. Így a HÉV-megállókban százhúszszor kettő méteres a tiltott zóna. A cigarettázás a megállóhelyek és a végállomások utasváróiban sem engedélyezett, egy dohányzó utas akár 8-10 ott tartózkodó, nemdohányzó utastársa várakozását is kellemetlenné teheti.

Tilos a dohányzás a BKV megállókban

Tilos a dohányzás a BKV megállókban

Tovább…

Budapest Underground – megújulnak a legforgalmasabb aluljárók

Már az idén kiépítik a térfigyelő kamerarendszert négy budapesti aluljáróban, a Deák téren, a Nyugati téren, a Ferenc körútnál és a Nagyvárad téren. A cél a rongálások és a bűncselekmények megelőzése. A hároméves aluljáró program keretében több létesítmény teljesen megújul, máshol részleges felújítást végeznek. A rekonstrukció során környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesznek. Tovább…

Budapest szégyenfoltja az aluljáró

Budapest szégyenfoltja, pokoli mélyvilága az aluljáró. Behúzott nyakkal lábal át az ember a bűn, a prostitúció, a hajléktalannyomor, a betegség gyűjtőhelyein. A hajdan fénylő, elegáns Nyugati is a romlás jelképe lett. Civilszervezetek s a Máltai Szeretetszolgálat változtatnának. Legyen az aluljáró: köztér. A rend, a tisztaság, a kommunikáció, a gyógyulás központja. Tovább…