125 millióból mossák le a falfirkákat

Többletforrást, 125 millió forintot kap a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. a vadplakát- és falfirka-mentesítési programra, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag elfogadta az erről szóló indítványt. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a 2008 és 2010 közötti program sikeres volt, és egyre kevesebb a “visszafirkálás” is. A program során több mint százezer négyzetméteren távolították el a falfirkákat, a vadplakátoktól és graffitiktől megtisztított épületek száma pedig meghaladja a 3700-at – olvasható az előterjesztésben. Ezzel párhuzamosan kiépült a monitoringrendszer, amelynek lényege, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet, a rendőrség, az FKF és a tulajdonosok felügyelik a területüket.

Falfirkák a Jászai Mari téren

Falfirkák a Jászai Mari téren

Tovább…

Elég a falfirkákból – Őszi nagytakarítás az ország főutcáján

Budapest Városarculati Tanácsnoki Irodája és a Szeretem Budapestet Mozgalom kezdeményezésében és koordinációjával, 2008. szeptember 12-én nagyszabású rendrakás veszi kezdetét az ország főutcáján. A decemberig tartó intenzív akciósorozat folyamán a rendkívül szennyezett pesti és budai Belváros főútja és a Nagykörút-budai körút térségének falfirka-mentesítése, azaz 250 társasház és mintegy 800 üzletportál szennyezettségének eltüntetése a cél. Tovább…