A Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) – reflektálva a Belügyminisztérium közelmúltban kidolgozott és vitára bocsátott jogszabály-tervezetére – azt vallja, hogy a köztéri funkciók és anomáliák (utcán lakás, utcabútorok használata, hiéna taxik működése, kereskedelmi vagy éppen közéleti tevékenység folytatása) rendezése érdekében az egyik alapvető feladat a köztér, a közterület definíciójának az alkotmánnyal és a nemzetközi szakirodalommal is összhangban történő meghatározása, minden feladat, szabályozás és szankció pedig ebből vezethető le.

A köztér funkciójának, használatának, szerepének meghatározásából, egyben a köztérhasználatát szabályozásából pedig az következik, hogy azokat csak rendeltetésszerűen szabad használni. Így köztereken például nem lehet sátrat felverni, a közterületet WC-nek használni, ott főzni, mosni, stb. Amennyiben ezen alapvető szabályokat valaki nem tartja be, akkor jogosnak tarjuk a szankcionálást.

Az utcán lakás társadalmi problémája természetesen nem oldódik meg attól, hogy a hajléktalan embereket kitiltják a közterületekről, hiszen olyan léptékűvé és mértékűvé erősödött ez a probléma, amit csak átfogó társadalmi, gazdasági és szociális megoldás-csomaggal lehet kezelni, és nem tünetileg, mint a Belügyminisztérium jogszabály-tervezete, amely csak egy szelete az egész problémakörnek. Az utcán élők vonatkozásában is szükség van a közterületek használatára vonatkozó átfogó szabályozásra, amelynek fontos eleme az utcán élők egészségügyi, szociális és szükség szerinti mentálhigiénés gondozása is. Tehát a közterület-használat szabályainak megalkotásához csatlakoznia kell különösen egy szociális és bérlakás programnak, munkaprogramnak, egészségügyi ellátó programnak is.

Az utcán élők problémáját azért is kell átfogóan és hosszú távra is megnyugtató módon kezelni, mert a közterületen maradt emberek sokkal hamarabb és sokkal mélyebb válságba tudnak kerülni, mind egészségügyileg, mind szociálisan, mind mentális szempontból. Sajnálatos módon egyre nő azoknak a száma, akik számára az utcán lakás nem választás eredménye, hanem kényszerű „vészmegoldás”, – éppen ezért jelentős szerep hárul a társadalomra, a társadalmat irányító politikai intézményrendszerre, a szociális ellátórendszerre. E szervezeteknek és szereplőiknek számos dolgot kell, kellene biztosítaniuk az utcán élők számára.

A SzeBu ajánlásai a következőek:

1. Az utcán lakás ne jelentsen alternatívát a szállón való éjszakai alvás helyett

Budapesten – számos hivatalos felmérés és arra épülő állítás alapján – elegendő szálláshely áll rendelkezésre, ahol az ellátás és a szolgáltatások is megfelelőek, és ezek még további helyekkel bővíthetők. A szállókon az utcán élők lehetőséget kapnak arra, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba és a munka világába, hogy ön- és közmegbecsülésük helyreálljon, a válságos sorsúak egészségügyi és egyéb ellátásban részesüljenek, élelmiszert kapjanak, míg az utcán maradva – bár szociális kapcsolatuk itt a legerősebb a társadalommal, itt kevésbé kell követni a szabályokat – az alkalmazkodás, a napi tisztálkodási kényszer hiánya, a foglalkoztatás, az egészségügyi ellátás hiánya miatt kevésbé találják meg a visszavezető utat a társadalomba.

A SzeBu úgy véli, hogy olyan szabályozásra is szükség lenne, amely az utcán élők kisebbik, ám így is jelentős számú csoportjára vonatkozik. Azokra, akik a legnagyobb hidegben sem akarnak, nem hajlandók bemenni a szállóra. Több szempontból is fontos lenne, hogy ezeket az időket ne az utcán kelljen átvészelniük. Az utcán élők „elmozdítására” vonatkozó szabályozást már korábban is kérték a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek, de lépés ez ügyben még nem történt. Annak ellenére sem, hogy a nemzetközi gyakorlat számos best practice elemmel szolgál a magyar szabályozás számára is.

2. Kis létszámú nappali centrumok létrehozása, decentralizált modell

A SzeBu tapasztalata szerint sajnos sokan – megfelelő szálláshelyek ellenére – nem mennek be a szállókra, mert nincs elegendő hely, mert meglopják őket, mert egészségügyi, ANTSZ papírt kérnek (ebben igazolják, hogy nincs fertőző betegségük, mint pl. TBC), de sokan azért nem mennek be éjszakára, mert a szobák nem koedukáltak, vagy mert mentális leépülésük következtében ittasan jelentkeznek, s a szállók ilyen egyéneket nem engednek be. Sajnálatos, de érthető  módon az utcán élők, a hajléktalanok között nagyon magas számú az alkoholista vagy más mentális betegségben szenvedő. Erről a szabályozási csomag komplex gondolkodást követelő alapelvei megfogalmazásakor nem lehet nem tudomást venni.

A SzeBu tehát olyan kisebb létszámú nappali centrumok létrehozását tartja életképesnek, amelyek a nappali tartózkodásra, alapellátásra, tisztálkodásra, elemi orvosi vizsgálatokra alkalmasak és amelyek csupán 20-30 embert fogadnának be. Olyan helyszíneken, amelyek megfelelő távolságban vannak a nagy városi csomópontoktól ahhoz, hogy elvárható legyen e városi közterek rendeltetésszerű használata, ugyanakkor a hajléktalanokat sem szakítja ki a társadalom életéből. Rendkívül fontos szemléleti változást javaslunk: ne a hajléktalanok – mindenki más igényeire szükségképpen tekintet nélküli – életformájára települjön rá az ellátórendszer, hanem pont fordítva. Ne a szociális munkások vigyék tehát az utcán élőkhöz a matracokat, az enni és innivalót, vagy éppen az orvost és más szakembert, hanem az utcán élő, a hajléktalan keresse meg a közelben lévő, számukra a kevés emberrel foglalkozó, tehát személyes törődést biztosítani tudó ellátórendszer megfelelő pontját, ő maga menjen be a szállóra, a nappali centrumba, ahol a szükséges ellátást megkaphatja.

3. Személyre szabott ellátás

A nappali centrumok létrehozásával az az alapvető probléma oldható fel, hogy a nagy befogadóképességű szállókon kevesebb szakember, kevesebb odafigyelés jut egy-egy utcán élőre, hajléktalanra. Az ellátórendszer személyre szabásával a válságba jutott embereken közvetlenül, problémáik ismeretében lehet segíteni: a szociális munkás tisztában lesz élettörténetükkel, hozzátartozóik elérhetőségeivel, egészségügyi helyzetükkel, munkaképességükkel, egyéb problémáikkal. Mindezek alapján egyéni megoldások lehetségesek, a szociális kapcsolódás erősebbé válik és könnyebb a szabályok betartása és betartatása is.

4. Intézményi struktúra átalakítása

A kiépült intézményi rendszer szereplői, módszerei szinte változatlanok az elmúlt 20 évben, a rendszer működése – annak minden sikere ellenére –, az általa kínált megoldási javaslatok nem elégségesek, sőt – a probléma évről évre nő. A SzeBu úgy véli, hogy a hatékony ellátás érdekében az intézményrendszer újrastrukturálására, a finanszírozási rendszer átalakítására van szükség, több szereplő, több szociális munkás és szakember bevonásával és kisebb, de emelt színvonalú ellátóhely kialakításával. Tisztában vagyunk azzal, hogy a restrukturálás következtében felszabaduló anyagi erőforrások valószínűleg nem lesznek elegendők a rendkívül összetett probléma megoldására. Vélhetőleg további közpénz bevonására is szükség lesz. Az utcán lakás kérdéskörének kezelésére, jelentős hányadának felszámolására azonban még így, a valós problémákkal való felelős szembenézés alapján kialakítandó új módszerek finanszírozásával is kevesebb összeg felhasználására lesz szükség, mintha az utcán lakást egyszerű rendészeti kérdésként kezelő jogszabályok következményében a még költségesebb elzárással, börtönbüntetéssel kívánnánk a problémahalmazt kezelni.

5. Visszavezetés a munka világába

Tudományos kutatások is alátámasztják, hogy az utcán élő emberek semmivel sem kevésbé szeretnek dolgozni, mint lakásban elő embertársaik. Ebből kiindulva meg kell találni a kifejezetten helyzetükre, életmódjukra szabott megoldásokat visszavezetésükre a munka világába. Az erre vonatkozó lehetséges alternatív módszereket és célokat az utcán élő emberekkel, a velük foglalkozó szakterületek képviselőivel, a szabályozókkal és a politikai döntéshozókkal együttesen kell kialakítani. Olyan megoldások szükségesek, melyek amennyire az szakmailag indokolt – tekintettel költségvetési realitásokra is – alapvetően kölcsönösségi alapra helyezi az utcán élők és az állam, illetve a helyi önkormányzatok viszonyát. Ebben a körben érdemes néhány követére érdemes külföldi példát is megvizsgálni.

6. Együttszabályozás és önszabályozás fontossága

Összhangban a 2. és 3. pontban meghatározott elvekkel, az utcán élők életére vonatkozó egyes területeken az érintettek bevonásával javasolt saját szabályzatok kialakítása akár együttszabályozás, akár önszabályozás formájában. Ez a szempont azon paradox helyzet miatt is megfontolandó, mivel struktúrát, illetve szabályokat kell alkotni és érvényesíteni olyan emberekre vonatkozóan, akik közül sokan különböző okoknál fogva ezekből sokat, vagy mindent elutasítanak. Tehát az alkotmányos és ugyanakkor hatékony jogszabályalkotás érdekében az érdekeltek által elfogadott kompromisszumokat célszerű jogszabályba foglalni, és e mellett az utcán élők magukra vonatkozóan élhetnek az önszabályozás eszközével, illetve a jogalkalmazó hatóságokkal való együttszabályozással is.

Mindezek tükrében a Szeretem Budapestet Mozgalom ezúton kezdeményezi egy civil egyeztető fórum életre hívását, amelyre az ellátórendszer szereplőit, a civil szféra képviselőit, a kormányzati oldal, a minisztériumok képviselőit, szociológusokat, addiktológusokat, és egyéb érdekelteket, érintetteket várunk tisztelettel.

Szeretem Budapestet Mozgalom