Bekerült a legmenőbb Budapest a városfejlesztési koncepciók közé

Az Egy nap a városban blog még márciusban közzétette a Budapest lehet a legmenőbb város a térségben című posztot, amiben a SzeBu városfejlesztési koncepcióját karolták fel, és továbbították saját olvasatunkban. Azóta megtörtént az, amit blogokkal kapcsolatban ritkán tapasztalhatunk: a blogon megírt vélemények futótűzként terjednek, és néhány nap múlva végigfut valamennyi médián a poszt.

A Belgrád rakpart látványterve

A Belgrád rakpart látványterve

Tovább…

HVG cikk: Vigalmi negyed épülne a Tabánban?

Egyelőre csak elképzelés a budai Tabánba megálmodott borpiknik, de máris komoly vitát váltott ki a civilek közt. A Szeretem Budapestet Mozgalom a hajdani budai borkultúra felelevenítésével lehelne új életet a parkba, az ötlet ellenzői azonban a zöldet, a szánkózásra alkalmas lejtőt és a csendet féltik; attól tartanak, hogy vigalmi negyeddé válik a Tabán. Az ötletgazda szerint szó sincs erről, a beépítés csak a terület kis részét érintené, s az új funkció a park fejlesztését szolgálná.

A tabáni borpiknik csak egy eleme a Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) által kidolgozott Zöld Budapest koncepciójának. A vízió része a Belgrád rakpart és a Gellért tér átépítése zöldfelületek kialakításával, a budai szőlőskert program folytatása, illetve a Vigadó teret és a Várkert Bazárt összekötő – a mozgalom által már régóta szorgalmazott – gyalogos- és kerékpáros híd. A koncepciót a SzeBu a közelmúltban hozta nyilvánosságra, a híd (“zöld bringahíd”) tervei pedig a napokban jelennek meg az Octogon építészeti és designfolyóiratban.

Budán egykor virágzott a szőlőtermesztés és a borkultúra

Budán egykor virágzott a szőlőtermesztés és a borkultúra

Tovább…

1% a SzeBu számára

Amennyiben még nem tettétek meg, a SzeBu számára felajánlhatjátok adótok 1%-át!
Adószámunk: 18117228-1-41.

Köszönjük a segítséget!

Jogosulatlan “lakók” a Városligetben

A Városliget mellett és a Városligetben utcán élő emberek sátrakat “építettek“. A Főkert részben tehetetlen – amennyiben a Menhely Alapítvány vagy a Közterület-felügyelet mégis tud segíteni, fél óra múlva újra belakják a területet és visszaépítik a sátrakat, az ott dolgozókat pedig megfenyegetik…

A képen az 56-osok tere troli megálló látható, itt laknak a padokon.

Jogosulatlan lakók a Városligetben

Jogosulatlan lakók a Városligetben

Tovább…

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!

Kellemes Húsvétot!

Kellemes Húsvétot!

Tovább dobog Budapest Szíve: megújul a Ferenciek tere

A Ferenciek tere lehet a Főutca-program „koronaékszere”, gyalogosan, biciklivel és tömegközlekedéssel is átjárható lesz a felszínen – jelentette ki Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a Rogán Antallal közösen tartott sajtótájékoztatón.  Kiemelte: a Ferenciek terének átalakítása újraegyesíti a belváros északi és déli részét, melyeket eddig a Kossuth Lajos utca mintegy kordonként vágott ketté. A Budapest Szíve projektet ugyan a műszaki előkészítetlenség, az EU-s támogatás lehívásában jelentkező egyeztetési hiányosságok, elszámolási gondok jellemezték, de Rogán Antal hozzátette: apróságok kivételével a Március 15-e tér lényegében elkészült, és május közepére várhatóan befejeződhet a Károly körút átépítése is.

Tovább…

HVG-interjú Bojár Iván Andrással

A HVG 2011. április 16-i lapszámában Vajna Tamás interjút készített Bojár Iván Andrással, a SzeBu alapítójával, elnökével, melyben többek között a Zöld Budapest programról is beszél. Az interjút teljes terjedelmében közöljük.

“Nemcsak a politikusaink urbanisztikai, építészeti kultúrájával van baj”

Több mint tízezer hálópolgárnak tetszett az ön nevével fémjelzett ötletparádé az egyik internetes közösségi oldalon. A Szeretem Budapestet Mozgalom víziója tartalmazza a rakpartok lefedését, a dunai jacht-kikötőket, a Gellért tértől a Rudas fürdőig tartó budai plázst, a Várkert-bazár rekonstrukcióját, valamint a Vigadót és a szemközti Várhegyet összekötő gyaloghidat. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a Várkert rekonstrukcióját az év elején be is jelentette. Ez annyit tesz, hogy sok év után a politika az ön ötleteire is vevő?

Reménykedem. A gyaloghíd megépítése, vagy a Belgrád rakpart 3-4 milliárd forintra rúgó átalakítása nem került terítékre, de a budai Vár délnyugati oldalában 14 millió forintból telepített közel egy hektáros szőlőskert már valóság, és talán a hét magyar borrégió 22 borvidékét reprezentáló tabáni pincék is megépülhetnek. Így a Várba látogató 2,2 – 2,6 millió külföldi az év minden napján ízelítőt kaphat a vidékre jellemző majd kétezer éves szőlészeti-borászati hagyományból, nem csak a hébe-hóba megrendezett borhetek alkalmával.

Bojár Iván András SzeBuról, urbanisztikáról, Budapest lehetőségeiről

Bojár Iván András SzeBuról, urbanisztikáról, Budapest lehetőségeiről

Tovább…

Let’s Colour projekt – Tegyük színesebbé a hétköznapokat!

Magyarországon igen sok a színehagyott köztér és épület. Márpedig színek nélkül nem él semmi… A sok szürke, barna, fekete nemcsak a kedvünket, hanem életminőségünket is rombolja. De akkor mit tegyünk ellene?

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület pályázatot ír ki környezetünk színesítésére. A Let’s Colour projekt lényege, hogy mi is felfedezzük a színek jelentőségét. Eljött az idő, amikor bármely utca vagy közösségi tér inspiráló színekben pompázhat. A pályázaton induló közösségek, önkormányzatok, vagy magánszemélyek ezen az oldalon versenyeznek a felhasználók szavazataiért. A pályázati felhívást ITT elolvashatjátok.

Tovább…

Újabb önkéntes program: kertészkedés a Margitszigeten

Újabb önkéntes program a Főkerttel! Most pénteken (április 15.) irány a Margitsziget! 14 órától várnak mindenkit egy kis kertészkedésre. A találkozó a Sportuszodánál lesz. Ha nem értek oda időben, megtaláljátok a résztvevőket a közeli játszótéren és környékén! A szükséges eszközöket a Főkert biztosítja, csak jókedvet kell hozni!

Gyertek minél többen!

Ha kérdésetek lenne: erdelyi.krisztina@fokert.hu vagy 06-20-359-7402.

Miénk itt a tér!

Irány a Margitsziget!

“Zöld Budapest” koncepció: Képek és összefoglaló

Ma zárult a FUGA-ban a SzeBu városfejlesztési tevékenységéről beszámoló „Zöld Budapest” kiállítás, mely több olyan ajánlást is bemutatott, amellyel Budapest akár a régió meghatározó városává válhatna. Célunk nem volt más, mint elétek tárni azt a komplex, Pestet és Budát integráló belváros-fejlesztési elképzelést, mely új nézőpontokat kínál pl. Belgrád rakpart, a Tabán vagy a Gellért rakpart hasznosítására. Íme egy kis összefoglaló!

Pest-budai  integrált beváros fejlesztési térkép

Pest-budai integrált beváros fejlesztési térkép

Tovább…