Budapest városarculati tanácsnoka, a Szeretem Budapestet Mozgalom elnöke, Bojár Iván András maga és a Városarculati Tanácsnoki Iroda és a mozgalom munkatársai nevében megköszöni a városvezetésnek az elmúlt három és fél év szakmai munkája lehetőségét.

A 2007 májusában elkezdett munka eredményeként Budapesten mostanáig mintegy 101.000 m2 városi falfelület, 2.500 ház, köztér tisztult meg a falfirkáktól (jó néhány közülük akár hat-hét alkalommal is). Ugyancsak az innen kezdeményezett munka eredményeként szűnt meg a város villanyoszlopait, elektromos dobozait, hídlábait, tartósan lehúzott üzletredőnyeit korábban több centiméter vastagságban ellepő, üzemszerűen gyártott és kihelyezett vadplakátolás jelensége. Az Iroda talán egyik legjelentősebb eredményének tekinti, hogy sikerült fölszámolnia a politikai vadplakátolás gyakorlatát, melynek eredményei a mostani önkormányzati választás lebonyolításában is érzékelhetőek. Köszönetet mondunk tehát valamennyi pártnak és kerületi önkormányzatnak, amelyek segítő partnereink voltak ebben a munkában, s hozzájárultak ahhoz, hogy a város közterületi felületeiről ne kelljen a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan jelentős adófizetői pénz fölhasználásával eltávolítani a voksolást követő időszakban rendszerint kint hagyott propagandaanyagokat.

Szintén elkészítettük Budapest Főváros és a hozzá tartozó közel 300 intézmény, vállalat integrált arculati kézikönyvét, megteremtve ezzel egy komplex és magas szintű városkommunikáció alapjait. Az Iroda munkájának köszönhető, hogy Budapest városa az elsők között sorakoztatta fel a város kiemelkedő épületeinek 3D-ben megtervezetett modelljeit a GoogleEarth-ön, emellett ugyancsak jelentős mértékben járultunk hozzá, hogy a Színes Város program keretében a népszerűtlen falfirkák helyett szerethető street art munkák jelenhettek meg a Moszkva téren, a Flórián téren, valamint a Városháza parkban. Szintén az Iroda dolgozta ki azt a tervezetet, amely – megvalósulása esetén – Budapest taxis szolgáltatásainak egységes arculatot, és ehhez igazítva egységes, áttekinthető szolgáltatási rendszert képes biztosítani. Ugyancsak a Városarculati Tanácsnoki Iroda, jelentős mértékében a Tanácsnok tevékenysége nyomán a Budai Vár délnyugati hegyoldalában már zajlanak a történelmi szőlőskert telepítésének munkálatai.

Az eddig eltelt idő munkái annak reményében és azzal a céllal zajlottak, hogy megalapozzák egy, az európai városokban (Amszterdam, Madrid, Bécs, Milánó, Barcelona) már kialakult, érzékelhető sikerrel működő és a városfejlesztési irányok meghatározásában is stratégiai jelentőséget kapó city branding szemléletű városfejlesztési és kommunikációs szervezet létrejöttét. Olyan intézményét, amely a városra nehezedő versenykövetelmények és más gazdasági, turisztikai, szolgáltatási kihívások megfelelésére, a XXI. század szellemének megfelelő, korszerű eszközrendszert biztosít.  A Városarculati Tanácsnoki Iroda évente hatmillió Ft-os költségvetéssel működött. Egy fejlett, korszerű, jelentős gazdasági hasznot teremtő városmarketing és városkommunikációs szervezet működése az említett városokban ennek az összegnek olykor az ezerszerese.

Még egyszer megköszönve a lehetőséget, Budapestnek és a város lakóinak sok sikert, boldog városi életet kíván a városarculati tanácsnok és a mozgalom csapata.

Budapest, 2010. október 1.

Üdvözlettel:

Bojár Iván András
Városarculati tanácsnok