Nem szabad közterületen aludni – módosulhat az építési törvény

Az építési törvény tervezett módosítása szerint szabálysértést követ el és megbírságolható az, aki a közterületet nem arra a célra használja, amelyet a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik – a törvényjavaslat a Belügyminisztérium honlapján jelent meg. A javaslat szerint a közterület rendeltetése: a közúti közlekedés biztosítása (út, járda stb.), kikapcsolódás, szórakozás, sport, szabadidő eltöltése, felvonulás, gyülekezés biztosítása, szobor elhelyezése, emlékhely kialakítása, közművek elhelyezése. Önkormányzati rendelet a település belterületének ezektől eltérő – engedély vagy megállapodás nélküli – használatát szabálysértéssé nyilváníthatja.

Olvassa tovább…

Új szabályoktól remélik civilek a koszos, bűzös utcák megtisztítását

Piszok, bűz és rendetlenség. A főváros frekventált részeinek több utcájában is szemetet, kutyapiszkot és emberi ürüléket találnak a járókelők. Az ÁNTSZ szerint sem feladatuk, sem felelősségük nincsen ebben az ügyben. A Szeretem Budapestet Mozgalom szerint a közterületek kezelésének szervezése a városvezetés feladata, a közegészségügyi hivatalt csak rendkívüli esetben lehet kihívni. A megoldást a jogszabályok változtatása jelentené, amely a civil szervezet információi szerint már készülőben van. A Menhely Alapítvány szerint a probléma rövid távú kezeléseként több ingyenes nyilvános vécére van szükség Budapesten, hosszú távon pedig elengedhetetlen a hajléktalanok mostaninál hatékonyabb segítése.

Olvassa tovább…

Elhagyott gépkocsiba hajléktalanok költöztek be a Városligetnél

A Szeretem Budapestet Mozgalom a XVI. kerületi Rendőrkapitányságon és a Főkertnél is bejelentést tett amiatt, hogy hajléktalanok költöztek egy elhagyott autóba.  A Városliget Dembinszky utcával szemben levő murvás területén a HDY-915-ös rendszámú, kombi fehér gépkocsit leeresztett gumikkal és betört ablakkal valószínűleg  a tulajdonosa hagyhatta ott, melyet utána hajléktalanok feltörhettek és most „beköltöztek”  a gépkocsiba (a képeken jól látszik).

Olvassa tovább…

A Városligetben házakat “utaltak” ki az utcán lakóknak

A Szeretem Budapestet Mozgalom többszöri jelzése ellenére hihetetlen állapotok uralkodnak a Városliget egyes területein. Információnk szerint a Főkert vezetésének engedélyével lakhatnak a Városliget házaiban haljéktalanok, a házakat mintah “kiutalták” volna az utcán lakóknak. A képeken jól látszik, hogy több hónap alatt felgyülemlett lomot és lakható eszközöket tárolhatnak itt, a Főkert nem lép fel a rendetlenség ellen. Több pár és baráti társaság rendezkedett be a Városliget több épületében, itt többek között főznek, mosnak, ruhákat teregetnek, használják a mosdót, televíziót néznek, kutyát tartanak, stb.

Olvassa tovább…

Minden otthontalant befogadnak a hajléktalanszállók

Ha kell, mindenütt tudják bővíteni a hajléktalanszállókat – hangzott el az országgyűlés szociális bizottságának ülésén. Az egyre hűvösebb időben mind többen keresik fel a menedékhelyeket, és most a szokásosnál is jobban figyelnek rájuk, mert a legyengült szervezetet jobban sújthatja az újinfluenza-járvány. A hajléktalanok ingyen kapják a védőoltást.

Olvassa tovább…

A köztéren lakás felszámolása a Városligetben

A Szeretem Budapestet Mozgalom (egy korábbi cikkével kapcsolatban – Hajléktalanok a Városligetben) képeket küldött a Városligetben élőkről a Főkertnek. A Főkert intézkedett és kihívta a Közterület-felügyeletet, akik felszólították a Városligetben több helyen ott élőket, hogy pakolják össze a mellékelt fényképeken látható holmijaikat és szüntessék be a életvitelszerű lakást, főzés a Városligetben, amit nem tudnak magukkal vinni, azt elszállítják. Olvassa tovább…

Utcán élők – Problémák, javaslatok, vélemények

A Szeretem Budapestet Mozgalom számos visszajelzést kapott az utcán élők problémájával kapcsolatban. A tanácsok, javaslatok megszívlelendőek, és ez – a kérdéskör humán tartalma miatt – a Szeretem Budapestet Mozgalomtól is körültekintést követel meg.

Mindazonáltal szeretnénk felhívni a figyelmet egy korábbi cikkre, mely szerint „Budapest a hajléktalanok fővárosa”.

A Szeretem Budapestet Mozgalom szerint az aluljárókba történő beköltözéseket és az életvitelszerű, másokat zavaró, közegészségügyileg problémás eseteket kell megszűntetni, azokra kell megoldást találni. Sajnálatos módon Budapest egyenlőre nem kezeli a köztéri hajléktalanságot, utcán élést – amely senki számára nem elfogadható, sem a többségi társadalom, sem az ott tartózkodók számára. Olvassa tovább…

Hajléktalanok a Városligetben

2009. júliusában hihetetlen állapotok fogadják a Városligetbe érkezőket. Hajléktalanok “költöztek” a padokra, életvitelszerűen használják azokat, ruháikat itt szárítják, lomot hordanak ide, a képek is ezt tanúsítják. Ez a Szeretem Budapestet Mozgalom szerint elfogadhatatlan. Olvassa tovább…

Az utcán lakóknál potenciális veszély a TBC

A Népszabadság alábbi cikke azt taglalja, hogy még manapság is a tbc az egyik legveszélyesebb fertőző betegség és az új betegek között nagyszámban találhatóak hajléktalanok, utcán lakók. Szakemberek javaslata alapján – megelőzési okokból – kötelezővé kellene tenni a hajléktalanoknál, utcán lakóknál az orvosi kezelést.

A Szeretem Budapestet Mozgalom a cikkben közöltek és a tapasztalatok alapján nem tartja elfogadhatónak, hogy a megfelelő jogszabályok és az orvosi ellátás hiánya miatt potenciálisan beteg emberek aludjanak a köztereken, veszélyt jelentve így önmagukra, társaikra és a körülöttük lévőkre. Olvassa tovább…

Áldatlan állapotok a Városligetben

HAJLÉKTALANOK A VÁROSLIGETBEN – ELFOGADHATATLAN AMI AZ ORSZÁG FŐPARKJÁBAN VAN

Tisztelt Dr. Tóth Gábor R.dandártábornok Kapitány Úr! – BRFK
Tisztelt Bielek Péter Igazgató Úr! – Közterület-fenntartó Rt.

Kérem a tisztelt urakat, arra hivatkozva, hogy KÖZEGÉSZSÉGÜGYI GONDOKAT okoz a hajléktalanok életvitelszerű berendezkedése az ország elvileg egyik legmegbecsülendőbb közparkjában, hogy a BRFK a Közterület-fenntartóval közösen számolja fel az illegális lak(ó)helyeket a Városligetben! Közterület-fenntartó az illegális lakóhelyeket, a szemetet a rendőrség jelenlétében szállíttassa el! Kérem, hogy a késöbbiekben ne engedélyezzék a hajléktalanok letelepedését az ország egyik legszebb parkjába, amit Városligetnek hívunk! Olvassa tovább…