Egyedülálló pad-szobor tárlat nyílt 2010. augusztus 30-án Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában az egyhetes PánBalkán Art Piknik összművészeti fesztivál keretében.

A street-art kiállítást a Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. a kulturális főváros címre korábban pályázó „második körös” városokkal, többek között Budapesttel együtt valósította meg, hogy e gyönyörű, nagy múltú települések is megjelenjenek és „nyomot hagyjanak” 2010-ben a Határtalan város- koncepció „egy mindenkit visz” szellemiségének jegyében.

Egy kulturális főváros művészeti piknikparkjához méltó, élhető, esztétikus ám funkcionális szempontból is megfelelő teret szerettek volna kialakítani, olyat, mint Párizs vagy Liege parkjai, ahol a padok egyszerre műalkotások, képzőművészeti installációk és esztétikus, kényelmes térbútorok.

Alkotáspályázatot hirdettek tehát a partnervárosokban egy-egy köztéri pad átalakítására, újraálmodására, melynél azonban szigorú követelmény volt a természeti-építészeti közeggel való harmónia és az időtállóság.

A nyertes pályamunkákból összeálló „Padok és Városok Sétánya” Pécs örökségi parkjában, az Északi Várfalsétányon került elhelyezésre, mely a tervek szerint ott is fog maradni 2010 egyik maradandó kéznyomaként. Budapest városát egy ifjú építész, Horváth Kolos nyertes alkotása képviseli a pad-szobor sétányon.

A budapesti zsűri tagjai voltak:
Iványi Bianca – Spiritusz Galéria, művészeti vezető
Rieder Gábor – Artportal, Artmagazin

A nyertes pályázó egy városligeti padot használt fel alapanyagként, mely sem kialakításában, sem minőségében nem tükrözi a mai kort. Ezért az alkotó a pad kétkonzolos tartóelemét, mint vizuális jelet – szoborként – használja fel, új értelmezésben, kontextusban. Az új „L” alakú pad ülőfelületén Budapest kontúrja lesz látható.