Az utóbbi 2-3 évben látott napvilágot az a tény, hogy egy magyar származású építésznek, Hudec (született Hugyecz) Lászlónak milyen jelentős szerepe volt a sanghaji építészet kialakításában. Most egy, a közelmúltban előkerült hagyaték világít rá arra a kevéssé ismert információra, hogy egy másik, ismeretlen és kalandos életű magyar mérnöknek, Lakner Hugónak kiemelkedő és elvitathatatlan érdemei voltak Budapest mai képének, arculatának formálásában.
Lakner Hugó emlékoldal
A közterek funkciója és az utcán élők körülményei
A Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) – reflektálva a Belügyminisztérium közelmúltban kidolgozott és vitára bocsátott jogszabály-tervezetére – azt vallja, hogy a köztéri funkciók és anomáliák (utcán lakás, utcabútorok használata, hiéna taxik működése, kereskedelmi vagy éppen közéleti tevékenység folytatása) rendezése érdekében az egyik alapvető feladat a köztér, a közterület definíciójának az alkotmánnyal és a nemzetközi szakirodalommal is összhangban történő meghatározása, minden feladat, szabályozás és szankció pedig ebből vezethető le.
Városmárka-építés
Budapest egyre inkább lemarad a nagyvárosok nemzetközi versenyében: nincs egységes kép, amelyet következetesen sugároznánk a világban. Gyerekcipőben jár idehaza a city branding, holott javíthatná az ország versenyképességét. Tanácsnok úr, tessék inkább dolgozni! – reagált a fővárosi közgyűlésben Gy. Németh Erzsébet, a szocialisták vezető politikusa, amikor Bojár Iván András városarculati tanácsnok (és SzeBu elnök) ismertette tervét. Nevezetesen azt, hogy a budai Vár délnyugati lejtőjére telepítsenek szőlőt.
Nem szabad közterületen aludni – módosulhat az építési törvény
Az építési törvény tervezett módosítása szerint szabálysértést követ el és megbírságolható az, aki a közterületet nem arra a célra használja, amelyet a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik – a törvényjavaslat a Belügyminisztérium honlapján jelent meg. A javaslat szerint a közterület rendeltetése: a közúti közlekedés biztosítása (út, járda stb.), kikapcsolódás, szórakozás, sport, szabadidő eltöltése, felvonulás, gyülekezés biztosítása, szobor elhelyezése, emlékhely kialakítása, közművek elhelyezése. Önkormányzati rendelet a település belterületének ezektől eltérő – engedély vagy megállapodás nélküli – használatát szabálysértéssé nyilváníthatja.
Lopják a választási plakát-állványokat
A Fővárosi Önkormányzat a Városarculati Tanácsnoki Iroda kezdeményezésére az önkormányzati választás kampányidőszakának idejére is alkalmi politikai plakáthelyeket biztosít a pártok és jelöltek számára azért, hogy megelőzze az illegális plakátolást. A Főváros ezzel a 2008. évi népszavazás, a 2009. évi EP-választás és a 2010. évi parlamenti választások alkalmával már bevált módszert követte. A fővárosi útvonalak mentén jelenleg mintegy 1700 db alkalmi plakátállvány áll a jelöltek rendelkezésére.
„Padok és Városok Sétánya” nyílt Pécsett – Budapest részvételével
Egyedülálló pad-szobor tárlat nyílt 2010. augusztus 30-án Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában az egyhetes PánBalkán Art Piknik összművészeti fesztivál keretében.
A street-art kiállítást a Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. a kulturális főváros címre korábban pályázó „második körös” városokkal, többek között Budapesttel együtt valósította meg, hogy e gyönyörű, nagy múltú települések is megjelenjenek és „nyomot hagyjanak” 2010-ben a Határtalan város- koncepció „egy mindenkit visz” szellemiségének jegyében.
Új szabályoktól remélik civilek a koszos, bűzös utcák megtisztítását
Piszok, bűz és rendetlenség. A főváros frekventált részeinek több utcájában is szemetet, kutyapiszkot és emberi ürüléket találnak a járókelők. Az ÁNTSZ szerint sem feladatuk, sem felelősségük nincsen ebben az ügyben. A Szeretem Budapestet Mozgalom szerint a közterületek kezelésének szervezése a városvezetés feladata, a közegészségügyi hivatalt csak rendkívüli esetben lehet kihívni. A megoldást a jogszabályok változtatása jelentené, amely a civil szervezet információi szerint már készülőben van. A Menhely Alapítvány szerint a probléma rövid távú kezeléseként több ingyenes nyilvános vécére van szükség Budapesten, hosszú távon pedig elengedhetetlen a hajléktalanok mostaninál hatékonyabb segítése.
Elkészült a fővárosi plakáthely-térkép
A Fővárosi Önkormányzat – akárcsak a 2008. évi népszavazás, a 2009. évi EP-választás és a 2010. évi parlamenti választások során – a 2010. évi önkormányzati választásokra is alkalmi politikai plakáthelyeket biztosít a pártok és jelöltek számára, a kulturált kampányolás és az illegális plakátolás elkerülése érdekében. A felkészülés jegyében elkészült az egységes fővárosi plakáthely-térkép, amely biztosítja, hogy a pártok átlátható módon, előre megtervezett formában és nyomon követhetően használják az alkalmi plakáthelyeket a választást megelőző és az azt követő időszakban.
Egységes Fővárosi Etikai Kódex – Válasz a Zöld Baloldal nyilatkozatára
Bojár Iván András városarculati tanácsnok (egyben SzeBu elnök) reflektált a Zöld Baloldal főpolgármester-jelöltje, Galba-Deák Ádám nyilatkozatára, amelyet az Egységes Fővárosi Etikai Kódexszel kapcsolatban tett. Bojár szerint is az lenne a megfelelő megoldás, ha valamiféle keretek közt tartott, nyomon követhető és arányos felületen történne a kommunikáció.
Szerdától tilos a dohányzás a fővárosi aluljárókban
Egy hét múlva már füstmentesek lesznek a budapesti alujárók, mert jövő szerdán lép életbe a dohányzási tilalom ezeken a közterületeken, a szabályozást a Szeretem Budapestet Mozgalom is támogatja. A Fővárosi Közgyűlés június 3-ai ülésén döntött arról, hogy megtiltja az önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában álló 72 aluljárókban a dohányzást. Korábban hasonló döntést hozott a testület, amikor a játszótereken és azok közvetlen környezetében rendelt el dohányzási tilalmat.











