[origo] Interjú Bojár Iván Andrással, a SzeBu elnökével

Egy év alatt összesen tíz percet beszélt Tarlós Istvánnal, az ötleteire szerinte nem voltak kíváncsiak – mondta az [origo]-nak Bojár Iván András, akit még Demszky Gábor vett fel városarculati tanácsadónak, és Tarlós is alkalmazta, de két hete elbocsátotta. Bojár szerint (aki egyben a SzeBu elnöke is) a városfejlesztés szemlélete a hatvanas éveket idézi Budapesten, a magyar főváros vészesen lemaradt, és a jelenlegi városvezetés egyetlen kreatív műhelye Vitézy Dávid környezete.

Bojár Iván András, a SzeBu elnöke (fotó: Hajdú D. András, origo)

Bojár Iván András, a SzeBu elnöke (fotó: Hajdú D. András, origo)

Tovább…

„Milyen legyen (lesz) Budapest?”

2011. február 17-én, a Baross Gábor Társaság “Milyen legyen (lesz) Budapest” című rendezvényén Tarlós István főpolgármester többek között arról beszélt, hogy alapvető fontosságú a főváros közigazgatási reformja, ez ugyanis Budapest megmaradásának és fejlődésének egyik legfontosabb záloga. A főpolgármester beszélt arról is, hogy kormányzati segítség nélkül még idén összedől a BKV, a távhő hatósági árassá tételével pedig azonnal összeomlana a Főtáv. Finta József szerint pedig Budapestet kis ráfordítással zöld várossá lehetne alakítani.

Tarlós István a Baross Gábor Társaság "Milyen legyen (lesz) Budapest?" című rendezvényén

Tovább…

Hovatovább? – Budapest a fiatalok szemével

A BME kutatócsoportja szerint az elmúlt 20 évben a beruházások városszerkezeti stratégia nélkül készültek, mobilitás hiányban szenvedünk, magántulajdon iránti túlzott vágyból viszont nincs hiány. Mi a gyógyír? Öt fiatal hallgató egy kötetben publikálta azt, hogyan tehetnénk jóvá az elmúlt 20 év szarvashibáit.

Rövid időn belül már a harmadik publikáció jelenet meg arról, hogyan, milyen irányba kellene fejleszteni fővárosunkat. A SzeBu 2010 végén, az OCTOGON hasábjain vázolta fel koncepcióját, fürdőparttal a Gellért-hegy lábánál, pincesorral a Tabán közepén, Dunán átívelő gyaloghíddal. Ezzel szinte párhuzamosan közszereplők, építészek, jogászok fejtették ki a „Budapest holnap, holnapután – A Duna kulturális fővárosa” című tanulmánykötetben véleményünket arról, hogyan lehet a végfelhasználót, azaz az embert a városfejlesztést középpontjába állítani.

Most pedig egyetemi hallgatók állítottak össze javaslatokat Budapest öt különböző területére, melyhez a kiindulási alapot az elmúlt húsz negatív tanulságai adták. A BME kutatócsoportja Budapest térszerkezetének elmúlt 20 évét vizsgálta és publikálta a lehetséges megoldásokat a „Urbanity – Twenty years later” című kötetben.  A kutatás szerint a beruházások városszerkezeti stratégia nélkül készültek, mobilitás hiányban szenvedünk, magántulajdon iránti túlzott vágyból viszont nincs hiány. Mi lehet a megoldás?

Építő kritika a radio café-n

Építő kritika a radiocafé 98.6-on

Tovább…

Budapesti fejlesztések és a Budapesti Építész Kamara

Az alábbiakban a Budapesti Építész Kamar közleménye olvasható.

Budapest fejlődése, a történeti kereteket figyelembe vevő progresszív fejlesztés irányainak kialakítása, a társadalomnak, és annak részeként az építész szakmának is közös ügye. Az elmúlt időszakban több jó szándékú kezdeményezés futott holtvágányra, mert előkészítésük vagy elmaradt, vagy nem volt kellően körültekintő.

A Budapesti Építész Kamara Elnöksége a közeljövő fejlődési irányainak és célpontjainak kialakításához a következő megfontolandó gondolatokat rögzíti. Ahhoz, hogy Budapest léptékű fejlesztés elinduljon – legyen az akár a Lágymányosi gyaloghíd – előtte számos, a sikeres megvalósításhoz nélkülözhetetlen összehangolt lépést kell megtenni az erre leginkább hivatott szakemberekkel.

Tovább…

Zöld Budapest: A SzeBu városfejlesztési vitairata

Az alábbiakban a Szeretem Budapestet Mozgalom városfejlesztési vitairatát közöljük. A cikk megjelent az OCTOGON architecture&design 81-82. számában.

Városfejlesztési "gócpontok" a SzeBu térképén

Tovább…

Felújítanák a gettót a nyócban

Rekonstrukciót ígérnek a Magdolna-negyednek

Omladozó házak, húgyszag, pergő vakolat. Utcán ténfergő, szipuzó tizenévesek, részeg vagy másnapos középkorúak, hajléktalanok és leendő hajléktalanok, belső udvarokon szaladgáló koszos gyerekek. Némi átmenő forgalom, a munkába járók igyekeznek minél gyorsabban átjutni ezeken az elátkozott utcákon.

Körülbelül így jellemezhető a nyolcadik kerület “Magdolna-negyede”, amelyről a Józsefváros felújítására létrehozott önkormányzati tulajdonú cég, a Rév8 Rt. így ír saját honlapján: Tovább…

Megalakult a Podmaniczky Páholy

Az ALAPÍTÓ NYILATKOZAT elfogadása, illetve aláírása aktusával 2007. szeptemberében megalakult Budapesten a Podmaniczky Páholy. Fórum, azzal a szándékkal és elhatározással, hogy mindazon civil szervezetek akararát és törekvéseit összefogja s a nyilvánossággal szembesíti, mindazok akcióit támogatja s szervezi, amelyek alapítványként, egyesületként vagy más keretek közt működő, az elkötelezett és hozzáértő polgárok magánakaratából létrejött szervezetként tenni akarnak Budapestért.

Mint az alapítók kinyilvánítják, a páholy tevékenységi körét a mintaadó, az egykori Fővárosi Közmunkák Tanácsa szellemisége határozza meg, tehát a város fejlesztésének, öröksége, értékei megőrzésének, épített infrastruktúrájának, környezete állapotának kérdéseiben kíván állást foglalni. Tovább…

Kormányzati negyed

Kormányzati negyedet építene a Nyugati pályaudvar sínjei helyén és megnagyobbítaná az állatkertet
Terézváros polgármestere. Az új városközpontot tervező Verók István parkosítaná a vasúti sínek föld alá helyezése után felszabaduló területeket.

Kormányzati negyedet szeretne a Terézvárosban a polgármester a Nyugati pályaudvarhoz közeli MÁV-területen. Verók István

elképzelése szerint a vasúti területen, a sínek földalatti elvezetése után új városközpont épülhetne, ahol egymás közelében állhatnának a kormányzati épületek. Az elképzelés szerint a Nyugati pályaudvarhoz futó sínek felett átívelő Ferdinánd híd és a Dózsa György út közötti vasúti területet parkosítanák, egy részén pedig lakópark épülne. Tovább…

Hamarosan indul a várostervező valóságshow

HVG, 2006. május 11.

Régi gondja a városlakóknak, hogy mindennapi életük köztereit nélkülük, a fejük fölött formálják és alakítják a hatóságok, tulajdonosok. Egy új kezdeményezés ezen kíván változtatni: júniusban építészek, a helyi politika, gazdaság és lakosság képviselői együtt tervezhetik újra a Kammermayer teret.

A Revolutio Budapest 2006 ingatlan- és térségfejlesztési kiállítás, konferencia és vásár ötletgazdája, a Quo Vadis Consult felkérésére az Ecorys Magyarország Kft. június utolsó hetében rendezi meg Magyarország első, úgynevezett tervezői hétvégéjét, amely Budapest történelmi belvárosában, a Pilvax kávéház és a Városháza közvetlen közelében található Kammermayer tér megújítását célozza. Tovább…

Sétálóutcák és kevesebb autó a Belváros jövője?

Index, MTI. 2006. március 27., hétfõ 18:17

Negyvenmillió forintot osztottak szét a Budapest szíve nevezetű pályázaton, annyira jó ötletek érkeztek. Ha az építészeken múlna, sétálóutcák és föld alatt vezetett forgalom jellemezné a Belvárost.

Budapest belvárosának felélesztését célozza az a városépítészeti ötletpályázat, amelynek díjait hétfőn adta át Demszky Gábor főpolgármester az Erzsébet téri Gödör Klubban. Az első díjat egy magyar építész csoport kapta.

“Szívünkön viseljük Budapest belvárosának felélesztését, ezért írtuk ki a Budapest Szíve elnevezésű nemzetközi építészeti és városfejlesztési tervpályázatot” – mondta köszöntőjében a főpolgármester, hozzátéve, hogy nagy volt az érdeklődés, 60 építészeti műhely regisztráltatta magát, végül 41 pályamű készült el. Tovább…