A berlini főépítész Budapestről

Sírni tudnék a boldogságtól, olyan gyönyörű Budapest!

Berlin volt főépítésze varázslatosnak tartja Budapestet. Hans Stimmann, aki a készülő kormányzati negyed pályázat-bíráló zsűrijének tagja, az InfoRádiónak azt mondta: politikai okok miatt nem szabad régi épületeket lerombolni.

Budapesten most tervezik az új kormányzati negyedet. Ön szerint hogyan kell ennek kinéznie?

Ez nem csak egy egyszerű épület lesz, hanem egy teljes negyed. Több épületből fog állni valószínűleg. De az is lehet, hogy egy hatalmas épület lesz, több minisztérium számára. Személy szerint nekem tetszik, hogy a kormány így akar decentralizálni. Távolabb megy a parlamenttől, de a belvárosban marad. Egyfajta politikai nyilatkozatnak is fölfogható az, hogy egy pályaudvar mellé épül az új negyed, a tömegközlekedés mellett téve le a voksot. Nekünk most az a feladatunk, hogy építészeti választ adjunk arra, milyen egy minisztérium. Azt vizsgáljuk, hogy mi, és hogyan fejezi ki a demokratikus intézményeket.

Talán egy üvegpalota? Hogyan fog együtt élni a régi és az új, azaz a Nyugati pályaudvar és az új negyed? Tovább…

Kormányzati negyed

Kormányzati negyedet építene a Nyugati pályaudvar sínjei helyén és megnagyobbítaná az állatkertet
Terézváros polgármestere. Az új városközpontot tervező Verók István parkosítaná a vasúti sínek föld alá helyezése után felszabaduló területeket.

Kormányzati negyedet szeretne a Terézvárosban a polgármester a Nyugati pályaudvarhoz közeli MÁV-területen. Verók István

elképzelése szerint a vasúti területen, a sínek földalatti elvezetése után új városközpont épülhetne, ahol egymás közelében állhatnának a kormányzati épületek. Az elképzelés szerint a Nyugati pályaudvarhoz futó sínek felett átívelő Ferdinánd híd és a Dózsa György út közötti vasúti területet parkosítanák, egy részén pedig lakópark épülne. Tovább…