Index, MTI. 2006. március 27., hétfõ 18:17

Negyvenmillió forintot osztottak szét a Budapest szíve nevezetű pályázaton, annyira jó ötletek érkeztek. Ha az építészeken múlna, sétálóutcák és föld alatt vezetett forgalom jellemezné a Belvárost.

Budapest belvárosának felélesztését célozza az a városépítészeti ötletpályázat, amelynek díjait hétfőn adta át Demszky Gábor főpolgármester az Erzsébet téri Gödör Klubban. Az első díjat egy magyar építész csoport kapta.

“Szívünkön viseljük Budapest belvárosának felélesztését, ezért írtuk ki a Budapest Szíve elnevezésű nemzetközi építészeti és városfejlesztési tervpályázatot” – mondta köszöntőjében a főpolgármester, hozzátéve, hogy nagy volt az érdeklődés, 60 építészeti műhely regisztráltatta magát, végül 41 pályamű készült el.

Ennek megfelelően a díjakra rendelkezésre álló 40 millió forintot egészét kiosztották, emelte ki Budapest főépítésze, a zsűri elnöke. Schneller István elmondta, a tervek értékelésénél azok realitását vették figyelembe, ami alatt nem azt kell érteni, hogy jut-e rájuk elég pénz, hanem hogy illeszkednek-e a környezetbe és megoldják-e a városrész problémáit.

A tervezési terület a József Attila utca-Kiskörút-Nyáry Pál utca-Belgrád rakpart tömböt érinti, ezen belül kiemelt terület a Városháza, az Erzsébet és a Madách tér – olvasható a díjátadáshoz készült sajtóanyagban. A pályaművek szinte mindegyike elsődleges feladatnak tekinti a további forgalom-csillapítást. Több pályamű a teljes Kossuth Lajos utcát gyalogos utcává tenné vagy föld alá szorítaná a forgalmat. A tömegközlekedés további fejlesztése és földalatti parkolók létesítése is szerepel a pályaművekben. Többen kerékpárutakkal bővítenék a Kiskörutat, illetve fásítással tennék barátságosabbá az utakat. A kiskörúti villamost a pályázók többsége továbbvezetné a Nyugati tér felé.

Figyelemre méltó az a javaslat is, mely szerint a Millenniumi Földalatti vonalának meghosszabbításával a belvároson keresztül el lehetne érni a 4-es metró vonalát a Fővám térnél, vagy a kisföldalattit át lehetne vezetni Budára. A Budapest Szíve tervpályázat kilencmillió forintos első díját a Koszorú Lajos, Golda János, Mohácsi Sándor, Madzin Attila vezette tervezőcsoport nyerte. Két pályázat kapott hétmillió forintos második díjat, míg egy pályamű ötmillió forint értékű harmadik díjat. Emellett kilenc pályázatot, amelyek részben bizonyultak jónak, 1,1, illetve 1,5 millió forint értékben megvásárolnak.