Megfirkálták a rendőröket

Az elmúlt időszakban soha nem látott mértéket öltött a falfirkálás, hétvégén már a Nemzeti Nyomozóiroda épülete is a graffitisek „áldozatául esett. Civilek szerint tényleges harc folyik az utcákon. Hihetetlen mértékű rombolásba kezdtek a falfirkások Budapesten: az utóbbi hetekben, hónapokban annyi graffiti került a falakra, mint máskor csak évek alatt – tudta meg az fn.hu a Szeretem Budapestet Mozgalomtól (SzeBu). A firkások gyakorlatilag „háborút” indítottak a város ellen, be akarják bizonyítani, hogy hiába tisztogatták meg az épületek, közterek többségét, mégis ők az „erősebbek” – véli a civilszervezet. Hétvégén például már a Nemzeti Nyomozó Iroda épületét is megfirkálták.

Tovább…

Hadat üzentek Budapestnek

Ősszel már fél Budapestet megtisztították a falfirkáktól, a graffitisek „bosszúból” most ezeket a területeket pingálják újra. Tavasszal a harc újra kezdődik, a rendőrség és civilek is akcióba léptek. A tavalyi évben indult útjára a Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) kezdeményezésére a Főváros 360 millió forintos falfirka-mentesítő programja, amelynek célja nem csak a már meglévő falfirkák eltávolítása, hanem ezeknek a területeknek a folyamatos tisztán tartása is. A tél beállta azonban nem kedvezett a programnak, plusz 5 fok alatt ugyanis nem működik az eltávolítás. Noha ősszel már 100-120 milliónyi munkát elvégeztek, melynek eredmény a belvárosban jól látható volt, a téli időszakban a graffitisek újból lépéselőnybe kerültek és a megtisztított területek egy részét már újra „kidekorálták”.

Tovább…

Graffitiseket fogtak Budapesten

Elfogtak három graffitist 2010. január 14-én éjjel a rendőrök Budapesten. Egy zuglói aluljáróban egy arra járó vette észre, hogy négy fiatal spray-vel fest a falra. Ő szólt a rendőröknek, akik üldözni keztdék a firkálókat. Egyiküket ott helyben, két másikat pedig később fogtak el. Mindannyian 16-17 évesek, egyikük lány. Rongálás miatt pénzbüntetésre számíthatnak.

Tovább…

“Betört ablakok” Budapesten? Számoljuk fel őket!

A Szeretem Budapestet Mozgalom határozott véleménye: amíg egy város eltűri, hogy bárki firkálhasson a falakra, amíg a köztereken bárki sátrat verhet, életvitelszerűen lakhat az aluljárókban, amíg illegális árusok lephetik el az aluljárókat, addig az a város a kosz, a rendetlenség és a bűnözés gyűrűjéből nem tud szabadulni. Budapest csak akkor lehet élhető, szép és rendezett város, ha a köztéri anomáliákat gyökeresen felszámolja a város vezetése. A Szeretem Budapestet Mozgalom ezen dolgozik.

Tovább…

Képek a Lánchíd falfirka-mentesítési akcióról

Szeretnénk ezúton is még egyszer megköszönni Mindenkinek, hogy aktívan részt vett a 2009. október 15-i Lánchíd falfirka-mentesítési akción. Az akció sikeres volt, ezt elsősorban a sok közreműködőnek és önkéntesnek köszönhetjük.

Tovább…

Kiásta a csatabárdot Budapest

Egy éven belül eltűnnek a falfirkák és a vadplakátok Budapestről, és ha a városvezetés áldoz rá, örökre tiszta lehet a város – ígéri a Szeretem Budapestet Mozgalom. 360 millióból folyik a takarítás, megindultak a feljelentések, a rendőrség pedig grafológus segítségével ered a falfirkászok nyomába.

Tovább…

Megfirkálták Ocskay László emlékművét

A Budapesti Városvédő Egyesület és a Szeretem Budapestet Mozgalom segítséget kér az Ocskay László tiszteletére állított emlékmű megfirkálása ügyében (Ocskay László 1944-ben nagyon sok magyar zsidó életét mentett meg). 2009 tavaszán egy alkalommal már a “tag” megszállottjai meggyalázták az emlékoszlopot.

Tovább…

Budapest másként – Falfirka-mentesítési akció a Lánchídon

2009. október 15-én kerül sor a Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) szervezésében a Messer Hungarogáz Kft. aktív együttműködésével az immár szokásos, több korábbi állomás (Nagykörút, Rókus Kórház, Erzsébet-híd) után megrendezendő aktuális őszi falfirka-mentesítési akcióra.

Budapest Másként

Budapest Másként - Falfirka-mentesítési akció a Lánchídon

Tovább…

Firkaállás – A Népszabadság cikke a Szabadság híd megfirkálásáról

Nem tudom, ki járt mostanság a nemrég felújított Szabadság hídon. Már ott éktelenkednek a frissen festett fémfelületen a falfirkák. Nem használom a graffiti kifejezést, mert ezek az odahányt krikszkrakszok, az úgynevezett tagok még egy “vadlila” esztéta számára sem jelenthetnek többet másnál, mint amik: a környezet elcsúfítói. Hallom a nyilatkozatot: a hidat firkaálló bevonattal látták el, így a pingálmányok könynyedén lemoshatók. Tovább…

Levadásszák a graffitiseket

Ismeretlenek tucatnyi falfirkát festettek a nemrég felújított Szabadság hídra. Ősszel civilek és a rendőrség összefogásával több százmilliós program indul a budapesti graffitik ellen. A hidat egyébként speciális festék védi, a firkákat egyszerűen lemossák majd. A Figyelőnet cikke a Szeretem Budapestet Mozgalom céljairól. Tovább…