Színesedő tűzfalak

Van Budapesten egy ötfős szupercsapat, akik évek óta közös képviselőkön, engedélyhalmokon, önkormányzatokon és bürokratikus labirintusokon harcolják magukat keresztül kizárólag azért, hogy állványokra kapaszkodva saját kezűleg felújíthassák a leglepusztultabb belvárosi tűzfalakat. A Neopaint elkötelezetten dolgozik azon, hogy a főváros minél szebb arcát mutassa nekünk és az ide érkezőknek.

A Dob utcai megújult tűzfal

A Dob utcai megújult tűzfal

 

Tovább…

2×1 sáv a Rákóczi úton – BKK válaszlevél

A Rákóczi út  és Kossuth Lajos utca tengely átalakításával kapcsolatban a következő válaszlevelet kapta a SzeBu a BKK-tól:

Tisztelt Levélíró!

Engedje meg, hogy a Tarlós István főpolgármester úr részére érkezett megkeresésére illetékességből az alábbi választ adjuk.

Levelüket olvasva örömünket fejezzük ki, hogy a Kossuth Lajos utca – Rákóczi út tengely előzetes látványtervein szereplő koncepció alapvetően elnyerte a Szeretem Budapestet Mozgalom tetszését. Már régóta létező igény megtalálni a megoldást a Kossuth – Rákóczi tengely elnéptelenedésére, illetve az útvonal újjáéledését ellehetetlenítő hatalmas átmenő forgalom és az általa okozott összes káros következmény problémájára.

Rakoczi_latvanyterv

Tovább…

Vízről, sportról, Budapestről a radiocafé 98.6-on

Az építészet és a design közügy. Mindegy, hogy ki a beruházó, mindegy, hogy ki a gyártó, a végeredményt mi magunk, a végfelhasználók tapasztaljuk. Látjuk, nézzünk, tapintjuk, használjuk, de a legfontosabb: együtt élünk vele és beszélünk róla. E tekintetben az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye, hogy végre már Magyarországon is kezd kialakulni a közbeszéd, építészetről és designról egyaránt.

Az OCTOGON architecture&design és a radiocafé 98.6 együttműködésének végeredménye az „Építő kritika” – minden kedden 19.00-20.00 óra között a radiocafé 98.6 – on! Műsorvezetők: Bojár Iván András és Tüske Ferenc.

A mai adás témája: Vízről, sportról, Budapestről. Tovább…

Aluljárók, közterek – Európa? Legyen európai Budapest Európában!

A Szeretem Budapestet Mozgalom újabb levelet kapott, ezúttal az aluljárók balkáni állapotával kapcsolatban (a levél nyilatkozatunk után található).

A Szeretem Budapestet Mozgalom a lenti levéllel kapcsolatban szintén felháborodását fejezi ki, hogy ma Budapesten – mely egy európai nagyváros – nem lehet akadálymentesen közlekedni. Az EU-ba lépés egyik feltétele volt az akadálymentesítés elvárásának törvényi biztosítása. Most már van törvényünk, de azt senki nem tartja be. Érthetetlen. Tovább…

Budapest, mint filmdíszlet a radiocafé 98.6-on

Az építészet és a design közügy. Mindegy, hogy ki a beruházó, mindegy, hogy ki a gyártó, a végeredményt mi magunk, a végfelhasználók tapasztaljuk. Látjuk, nézzünk, tapintjuk, használjuk, de a legfontosabb: együtt élünk vele és beszélünk róla. E tekintetben az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye, hogy végre már Magyarországon is kezd kialakulni a közbeszéd, építészetről és designról egyaránt. Tovább…

Budapestről, építészetről, designról a radiocafé 98.6-on

Az építészet és a design közügy. Mindegy, hogy ki a beruházó, mindegy, hogy ki a gyártó, a végeredményt mi magunk, a végfelhasználók tapasztaljuk. Látjuk, nézzünk, tapintjuk, használjuk, de a legfontosabb: együtt élünk vele és beszélünk róla. E tekintetben az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye, hogy végre már Magyarországon is kezd kialakulni a közbeszéd, építészetről és designról egyaránt. Tovább…

A városarculati tanácsnok a VI. kerületi csendrendeletről

Bojár Iván András városarculati tanácsnok az alábbi sajtóközleményt adta ki a VI. kerületi önkormányzat által elfogadott csendrendelettel kapcsolatban:

Budapest by Night

A VI. kerület önkormányzata 2009. június 25-én elfogadta azt a rendeletet, mely szerint a kerületi üzleteknek – amelyek lakóházban vannak és este tíz után is nyitva szeretnének tartani – kötelesek beszerezni a lakók kétharmadának írásos hozzájárulását. Emellett minden, tíz utáni nyitva tartásra engedélyt kérő üzletnek be kell szereznie szakértői véleményt arról, hogy maximális hangerő mellett sem bocsátanak ki zavaró erősségű zajt. A boltok ugyan egész éjjel nyitva tarthatnak, a teraszoknak azonban már éjfélkor, az egyéb vendéglátó helyeknek pedig legkésőbb hajnali egykor be kell zárniuk. Tovább…

Budapest a legélhetőbb kelet-európai nagyváros

A világ 140 nagyvárosát vizsgálta az életminőség szempontjából az Economist Intelligence Unit, Magyarország az 55. helyre került. Prága a 60. lett, de például Bécs a második helyet szerezte meg. Az első tízben négy nyugat-európai, három kanadai és három ausztráliai város van. Tovább…

Köztisztaság, zajártalom, tömegközlekedés

A KOSZOS ZAJOS BUDAPESTEN NEM JÓ LAKNI!

Az Európai Bizottság megbízásából készült felmérés szerint meglehetősen elégedetlenek a budapestiek lakóhelyükkel. A 75 európai városban készült közvéleménykutatáson Nápoly, Athén és Isztambul szerepelt a legrosszabbul.

Hetvenöt európai város közül hatvanegyedik helyezésével Budapest az utolsók között szerepel a lakók elégedettségi mutatói alapján, olvasható abban a Gallup-felmérésben.

A Flash Eurobarometer keretében készült kutatásból kiderült, hogy a Budapesten élők leginkább a köztisztasággal, a tömegközlekedéssel és a zajterheléssel elégedetlenek. Tovább…

A berlini főépítész Budapestről

Sírni tudnék a boldogságtól, olyan gyönyörű Budapest!

Berlin volt főépítésze varázslatosnak tartja Budapestet. Hans Stimmann, aki a készülő kormányzati negyed pályázat-bíráló zsűrijének tagja, az InfoRádiónak azt mondta: politikai okok miatt nem szabad régi épületeket lerombolni.

Budapesten most tervezik az új kormányzati negyedet. Ön szerint hogyan kell ennek kinéznie?

Ez nem csak egy egyszerű épület lesz, hanem egy teljes negyed. Több épületből fog állni valószínűleg. De az is lehet, hogy egy hatalmas épület lesz, több minisztérium számára. Személy szerint nekem tetszik, hogy a kormány így akar decentralizálni. Távolabb megy a parlamenttől, de a belvárosban marad. Egyfajta politikai nyilatkozatnak is fölfogható az, hogy egy pályaudvar mellé épül az új negyed, a tömegközlekedés mellett téve le a voksot. Nekünk most az a feladatunk, hogy építészeti választ adjunk arra, milyen egy minisztérium. Azt vizsgáljuk, hogy mi, és hogyan fejezi ki a demokratikus intézményeket.

Talán egy üvegpalota? Hogyan fog együtt élni a régi és az új, azaz a Nyugati pályaudvar és az új negyed? Tovább…