Bonyolódik a CET ügy: Most akkor kinek is van igaza?

Tegnap az Index cikkében arról olvashattunk, hogy a Porto Investment, azaz a CET fejlesztőcége a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkárságához fordult, hiszen úgy érzik, hogy Budapest új vezetése (valamint a Fővárosi Önkormányzat hivatalnokai és a Fiműv Zrt.) miatt csúszik az épület átadása, ezen felül pedig a cég szerint jogtalanul emeltek le a generálkivitelező és alvállalkozói számláiról egymilliárd forintot (emiatt be is perelték az önkormányzatot). A Porto által kiadott közleményben az áll, hogy a minisztériumtól a projekt felülvizsgálatát várják.

Félkész állapotban a CET - De mikor lesz átadás?

Félkész állapotban a CET - De mikor lesz átadás?

Tovább…

Viták a CET körül – Mikor lesz az átadás?

Korábbi sajtóinformációk szerint a Fővárosi Önkormányzat vizsgálja a CET beruházással kapcsolatos szerződéseket, a projekt megvalósulásához szükséges lépéseket. Szerintük ugyanis a kivitelezővel kötött szerződés hátrányos a városra nézve: a nyertes cég helyett a fővárosnak kell helytállnia a hitelekért, ha a cég nem tudna fizetni. A vizsgálat kiterjed arra is, hogy történt-e olyan mulasztás, amely megalapozza a polgári, illetve büntetőjogi eljárás kezdeményezésének lehetőségét. Eközben pénteken a fejlesztő cég, a Porto Investment Hungary Kft. sajtótájékoztatót tartott és nem értik a Főváros hozzáállását. Erre válaszul a Főváros külön tájékoztatót tartott. De mikor lesz ebből CET?

A látványterveken jól mutat, de mikor lesz belőle valóság?

A látványterveken jól mutat, de mikor lesz belőle valóság?

Tovább…

Vízről, sportról, Budapestről a radiocafé 98.6-on

Az építészet és a design közügy. Mindegy, hogy ki a beruházó, mindegy, hogy ki a gyártó, a végeredményt mi magunk, a végfelhasználók tapasztaljuk. Látjuk, nézzünk, tapintjuk, használjuk, de a legfontosabb: együtt élünk vele és beszélünk róla. E tekintetben az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye, hogy végre már Magyarországon is kezd kialakulni a közbeszéd, építészetről és designról egyaránt.

Az OCTOGON architecture&design és a radiocafé 98.6 együttműködésének végeredménye az „Építő kritika” – minden kedden 19.00-20.00 óra között a radiocafé 98.6 – on! Műsorvezetők: Bojár Iván András és Tüske Ferenc.

A mai adás témája: Vízről, sportról, Budapestről. Tovább…