Viták a CET körül – Mikor lesz az átadás?

Korábbi sajtóinformációk szerint a Fővárosi Önkormányzat vizsgálja a CET beruházással kapcsolatos szerződéseket, a projekt megvalósulásához szükséges lépéseket. Szerintük ugyanis a kivitelezővel kötött szerződés hátrányos a városra nézve: a nyertes cég helyett a fővárosnak kell helytállnia a hitelekért, ha a cég nem tudna fizetni. A vizsgálat kiterjed arra is, hogy történt-e olyan mulasztás, amely megalapozza a polgári, illetve büntetőjogi eljárás kezdeményezésének lehetőségét. Eközben pénteken a fejlesztő cég, a Porto Investment Hungary Kft. sajtótájékoztatót tartott és nem értik a Főváros hozzáállását. Erre válaszul a Főváros külön tájékoztatót tartott. De mikor lesz ebből CET?

A látványterveken jól mutat, de mikor lesz belőle valóság?

A látványterveken jól mutat, de mikor lesz belőle valóság?

Tovább…

Duna House Holding Kft

Bojár Iván András Városarculati Tanácsnok az alábbi levelet írta az egyik legnagyobb ingatlanforgalmazó, a Duna House Holding Kft. vezetőinek, amely cég irodái a tapasztalatok szerint jelenleg az egyik legismertebb illegális plakátragasztókká váltak Budapesten.

Budapesten érezhető a változás az illegális plakátok frontján. Megszűntek a nagyméretű színes plakátok, nem találjuk már az autós iskolák plakátjait sem, de az ingatlanforgalmazók egy része, s itt sajnos élen jár a Duna House, még mindig nem hagyott fel ezzel a hirdetési eszközzel.

A Szeretem Budapestet Mozgalom a következő hónapokban demonstrációkat szervez azon cégek irodái előtt, akik továbbra is rondítják Budapestet, és illegális hirdetési formákat használnak.

Szeretem Budapestet Mozgalom

iktatószám: 92/2008.BIA

Tovább…

Lecsípnek a Tabánból a hotelépítők

A parkért és a fákért tüntetnek az antiglobalisták és a Tabánban rendszeresen találkozó zsonglorök, pedig talán nem is tudják, hogy ötven év múlva a beruházó cégre száll az a Tabánból lecsípett terület, amelyen a Rác Termál Hotel épül. Hatvan fát az örökségvédelmi hivatal engedélyével kivágtak, de ígérik, újakat telepítenek helyettük.

Demonstrációt szervezett az Attac nevu antiglobalizációs mozgalom és az ifjú humanisták az átépülo Rác fürdőszomszédságában, a Tabánban. A körülbelül száz tüntető a fák kivágása és a Tabán kisajátítása ellen tüntetett dudákkal, gólyalábakkal felszerelve. Tovább…

Budapest még nem tartozik a gyerekbarát városok közé

A gyerekeket sok helyen nem látják szívesen, babakocsival közlekedni nagyon nehéz, és a hivatalok sem könnyítik meg a kisgyerekesek dolgát. Vannak olyan játékboltok, ahonnan kinézik a babákat tapogató kicsiket. A plázákban és néhány gyorsétteremben szeretik a gyerekeket, de nem ez a jellemző. A városházán most gondolkodnak: Budapest csatlakozzon-e a gyerekbarát városok hálózatához. Az elképzelés nem túl merész, a szövetség semmire sem kötelezi tagjait, igaz, az ötletet felvető SZDSZ-es John Emese szerint inkább csak új szemléletre lenne szükség. Tovább…