Budapesten leálltak a vadplakátok szedésével!

Döbbenetes képet kezd megint mutatni a Főváros egy-egy útvonala! A szép idő beköszöntével újra megjelentek az illegális plakátolók, a BDK szépen lefestett kandelábereit is újra teleragasztották. Felmerül a kérdés, hogy van-e újabb száz millió forintja a városnak, hogy átfesse a kandelábereket… A Felvonulási téren pedig már nem fér be a szemét a kukákba. A képek szombaton készültek, s hol van még a hétvége – tavaly szinte minden hétvégén ilyen volt a város! Tovább…

Az ingatlanforgalmazó cégek még mindig ragasztják Budapestet!

A következő tartalmú levelet küldte Bojár Iván Városarculati tanácsnok – egyben a Szeretem Budapestet Mozgalom elnöke – a Magyar Ingatlanszövetség elnökének, minden ingatlanforgalmazó cég vezetőjének és a sajtónak, mivel a legtöbb nagy, ismert ingatlanforgalmazással foglalkozó cég és azok irodái gátlástalanul teleragasztják hirdetéseikkel Budapest utcáit, tereit, illetve a lakóházakat. Tovább…

Illegális vadplakátok – az IRM nem lépett előre, sőt

Illegális vadplakátok – az IRM nem lépett előre, sőt

Hétvégén a Szeretem Budapestet Mozgalom egyik aktivistája plakátragasztót látott a VII. kerület István utcájában, miközben illegális helyekre ragasztotta fel többféle – Kossuth Lajos utcai – ingatlanos cég plakátjait. Tovább…

Duna House Holding Kft – A válasz

A Duna House is szereti Budapestet

Szigorúan tiltja a vadplakátozást, és mindenfajta, a városképbe nem illeszkedő, engedély nélküli hirdetési tevékenységet a Duna House. A számos szakmai díjjal kitűntetett országos ingatlanközvetítő hálózat mind a 96 irodája a jogszabályi környezetet maximálisan betartva működik, a jogtulajdonos pedig az önálló vállalkozásként működő franchise partnereitől megköveteli, hogy hirdetési tevékenységüket kizárólag a törvényi előírásoknak megfelelően végezzék, óvva ezzel mind a városképet, mind pedig a környezet szépségét.

A cég tapasztalatai szerint plakátozni egyébként sincs sok értelme: az interneten, a színes hírdetési újságokban, valamint a színvonalas kiállítású prospektusokban bemutatott lakások sokkal könnyebben felkeltik a vásárlók érdeklődését, mint a külöféle helyekre kiragasztott, általában kevés információt közlő cetlik, vagy plakátok – éppen ezért a Duna House elsősorban ezeken a csatornákon hirdeti eladó ingatlanait.

Fontos a közvetítő-hálózat számára az is, hogy irodái szervesen illeszkedjenek a városképbe, ne legyenek „csiricsárék” – éppen ezért külön csapat foglalkozik az irodák és a hirdetések arculatának tervezésével, az egységes design megteremtésével – remélve, hogy más cégek is követik példájukat.

Duna House Holding Kft.
1072 Bp. Rákóczi út 42. X. emelet (EMKE irodaház)
Tel.: +36-1-555-2222
Fax: +36-1-555-2220
www.dh.hu

Duna House Holding Kft

Bojár Iván András Városarculati Tanácsnok az alábbi levelet írta az egyik legnagyobb ingatlanforgalmazó, a Duna House Holding Kft. vezetőinek, amely cég irodái a tapasztalatok szerint jelenleg az egyik legismertebb illegális plakátragasztókká váltak Budapesten.

Budapesten érezhető a változás az illegális plakátok frontján. Megszűntek a nagyméretű színes plakátok, nem találjuk már az autós iskolák plakátjait sem, de az ingatlanforgalmazók egy része, s itt sajnos élen jár a Duna House, még mindig nem hagyott fel ezzel a hirdetési eszközzel.

A Szeretem Budapestet Mozgalom a következő hónapokban demonstrációkat szervez azon cégek irodái előtt, akik továbbra is rondítják Budapestet, és illegális hirdetési formákat használnak.

Szeretem Budapestet Mozgalom

iktatószám: 92/2008.BIA

Tovább…

A városarculati tanácsnok nyílt levele vadplakátolás ügyében

Bojár Iván András városarculati tanácsnok a következő tartalmú levelet küldte azon belső kerületi polgármestereinek, ahol egyáltalán nem, vagy csak elfogadhatatlan mértékben történik a vadplakátok felszámolása.

Sajnos vannak olyan kerületek, ahonnan még válasz sem érkezik a Szeretem Budapestet Mozgalom leveleire, vadplakát felszámolása az pedig egyáltalán nem történik, maximum szedegetés néha-néha. Olyannak tűnnek lassan ezek a kerületek, mintha nem is Budapesthez tartoznának! Elég összehasonlítani egy tiszta és rendezett, vadplakátoktól mentes kerületet és a mellettük levő másik utcában már ott vannak a plakátok, sokszor több centiméter vastagságban. Legális falak kihelyezését már említeni se merjük.

Budapest Főváros
II. Kerületi Önkormányzata, Dr. Láng Zsolt
VI. Kerületi Önkormányzata, Verók István
IX. Kerületi Önkormányzata, Dr. Gegesy Ferenc
XIII. Kerületi Önkormányzata, Dr. Tóth József

Tovább…

Nagykörút: Tenni kell valamit

Meggyőződésünk, hogy a Nagykörút “rendben tartása” az egész városra kihatással lenne! A Combino új megállói igazi kezdetet jelenthetnek ebben a munkában. Itt volt a legtöbb illegális plakát. Egy vadplakátozó, aki valamit is adott magára, az itt biztos plakátolt(atott)! Aki graffitisnek és igazi tag-esnek mondja magát, az itt firkálgat!

VAGYIS ITT KELL ELŐSZÖR VÁLTOZÁST, FORDULATOT FELMUTATNI! El is indult! Az FKF kiemelt területeken történő új takarítási programjának egyik helyszíne. Első lépésben a következőt kellene tenni még egy programban, mely megoldható és könnyen le is szervezhető: Tovább…

Harc a vadplakát ellen

A Szeretem Budapestet Mozgalom aktivistái a 2008. évi március 9. napján tartandó népszavazásra az illegálisan, a tulajdonos engedélye nélkül elhelyezett bárminemű pártok által kirakott plakátokat, jogilag a Fővároshoz tartozó főútvonalakról, közterekről eltávolítja. A Szeretem Budapestet Mozgalom célja pártérdekektől függetlenül, egy szebb, kulturáltabb városkép elérése.

A Fővárosi Önkormányzat Városarculati Tanácsnoki Irodája a következő közleményt adta ki:

A Főváros fellép az illegálisan kiragasztott politikai plakátok ellen.

Az elkövetkezendő hetekben erőteljes népszavazási kampány indul el, amelynek során tartani lehet az elmúlt évek hasonló időszakaiban is elharapózó illegális plakátolási gyakorlattól. Ennek első jelei sajnálatos módon néhány kerületben már mutatkoznak is. Tovább…

Hivatalos házrongálás vadplakáttal

Bárkay Tamás • 2008. február 2.

Az erzsébetvárosi önkormányzat megrongálja a kerület házait: csak a vakolattal együtt levakarható enyvvel ragasztatja fel a népszavazási hirdetményeket a homlokzatokra, saját rendeletét is megsértve – hívta fel a figyelmet a Szeretem Budapestet mozgalom, amely felkéri a helyi jegyzőt: változtassanak a lehetetlen gyakorlaton.

Illegális népszavazási plakátok Budapesten

Levakarhatatlan ragasztóval tetteti fel a VII. kerület utcáira – beleértve a társasházak homlokzatát – az Országos Választási Bizottságtól (OVB) kapott népszavazási plakátokat a helyi önkormányzat, saját rendeletét is megsértve, ráadásul nem először – állítja a kulturáltabb városképért küzdő Szeretem Budapestet mozgalom. A civil szervezet titkára azt mondja: a hirdetmények csak a homlokzatfestés megrongálásával távolíthatók el, márpedig a kerület aligha vállalja magára a helyreállítás és az újrafestés költségeit. SzeBu szerint az eredmény kétféle: vagy az idők végezetéig a falakon éktelenkedik a plakát nyoma (amint az a kerület fájdalmasan sok pontján megfigyelhető), vagy a lakóknak kell állniuk a kiadásokat (ami nem várható el tőlük). Tovább…

A Főváros továbbra is a vadplakátolás ellen

A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT TOVÁBBRA IS FELLÉP A VADPLAKÁTOLÁS ELLEN!

A vadplakát elleni mozgalom célja

A vadplakátozás városarculatot romboló hatására irányuló közfigyelem felkeltése, és a káros gyakorlat megszűntetését célzó lépések eredményeinek összefoglalása.

Sajtókampány indítása

A kampánnyal egy időben, az ingatlanok adás-vételével kapcsolatos illegális hirdetések felszámolása elleni kampány részeként, felhívás jelenik meg az alábbi magazinokban és napi újságokban: Képes Ingatlan, Expressz, Budapesti Szuperinfo. Támogatók: ESMA Spanyol-Magyar Reklám Kft., Concorde Értékpapír Zrt, ELMŰ Nyrt., Expressz Magyarország Kft., Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft., City Guardian. Tovább…