A Fővárosi Önkormányzat a 2008. évi népszavazás, a 2009. évi EP-választás és a 2010. évi parlamenti választások alkalmával olyan fővárosi szabályrendszert alakított ki a politikai plakátragasztásra vonatkozóan, amellyel a kampányidőszakokban alkalmi és kizárólagos plakátragasztási helyeket biztosított a pártok számára. Ennek eredményeképpen az elmúlt két évben lényegesen javult a plakátragasztási gyakorlat.
Fővárosi plakáthely-térkép az illegális politikai plakátok ellen
A fővárosi politikai plakáthelyek kialakításáról küldött levelet Bojár Iván András Városarculati Tanácsnok minden párt regionális pártigazgatójának.
Tisztelt Pártigazgató úr!
2010. április 11-én, illetve április 25-én parlamenti választásokra kerül sor Magyarországon. Máris erőteljes kampány indult el. Az elmúlt húsz évben megszokhattuk, hogy a politikai pártok többet engednek meg maguknak, mint amit az egyszerű állampolgároknak szabad. Rendszerint tekintet nélkül a felületek tulajdonosai érdekeire, oda ragasztják plakátjaikat, ahová nekik tetszik. Házfalra, esőcsatornára, fára, villanyoszlopra, elektromos dobozra, buszmegállóra, stb. Ilyet mérvadó európai társadalmakban már nem lehet megcsinálni. Ha ezt egy egyszerű állampolgár tenné, felelősségvonásra számíthatna. Amennyiben nem teszünk hathatós lépéseket most az illegális politikai plakátok ellen, ebben az évben még inkább elfajulhat a politikai plakátragasztási gyakorlat. Ez igazságtalan, de szükségtelen is. Együttes munkával ugyanis megelőzhető.
A főváros felkészül a választási kampányra
A Főpolgármesteri Kabinet szerdán (2010. február 3.) támogatta azt a főjegyzői javaslatot, hogy a közgyűlés egyértelműen mondja ki: a fővárosi intézmények nem használhatóak kampánycélokra. A választási kampánnyal összefüggésben a Főpolgármesteri Kabinet tárgyalta Bojár Iván András városarculati tanácsnok javaslatát is az egységes fővárosi plakáthely-térkép kialakításáról.
Kéretlen házcsomagolás
Ferencváros: kéretlen házcsomagolás
A ferencvárosiak kikérik maguknak, hogy plakátokba csomagolják a kerületi házakat, a lakók sok helyen le is vakargatják a falragaszokat. Mostanra ugyanis több centi vastagra duzzadtak a kampány-ragasztmányok még a kerületrész legszebb épületein is, mert a megüresedett országgyűlési mandátumért jövőre induló pártok képviselői így népszerűsítik magukat. Tovább…
Harc a vadplakát ellen
A Szeretem Budapestet Mozgalom aktivistái a 2008. évi március 9. napján tartandó népszavazásra az illegálisan, a tulajdonos engedélye nélkül elhelyezett bárminemű pártok által kirakott plakátokat, jogilag a Fővároshoz tartozó főútvonalakról, közterekről eltávolítja. A Szeretem Budapestet Mozgalom célja pártérdekektől függetlenül, egy szebb, kulturáltabb városkép elérése.
A Fővárosi Önkormányzat Városarculati Tanácsnoki Irodája a következő közleményt adta ki:
A Főváros fellép az illegálisan kiragasztott politikai plakátok ellen.
Az elkövetkezendő hetekben erőteljes népszavazási kampány indul el, amelynek során tartani lehet az elmúlt évek hasonló időszakaiban is elharapózó illegális plakátolási gyakorlattól. Ennek első jelei sajnálatos módon néhány kerületben már mutatkoznak is. Tovább…