Híd formájú pláza Finta József gyaloghídja

Az Index cikke szerint (melyben Bojár Iván András is megszólal) ingatlanbefektetői érvekkel tudták csak magyarázni a Széchenyi terv keretében megépülő dunai gyaloghidat építészeti szakértők. A kormány által váratlanul bejelentett nagyberuházás építészeti jelként, és urbanisztikai szempontból is jobb helyen lenne a város belső részein, vélték a megkérdezettek. Lágymányos mellett inkább csak az szól, hogy ezzel némi figyelmet irányíthatnak a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Demján Sándor ott épülő városközpontjára.

Finta József: Bólyai híd

Finta József: Bólyai híd

Tovább…

A hajléktalanok hatósági zaklatását bírálta az ombudsman

A hatósági szigor, a törvényi fenyegetés nem szünteti meg a hajléktalanságot, hívta fel a figyelmet vasárnapi közleményében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A civil szervezeteknek köszönhetően nem romlott jelentősen a hajléktalanok téli ellátása, ám az elszegényedés körülményei nem szűntek meg, az ellátásra szorulók száma növekedhet, ezért az aluljárók “megtisztítása” nem vezet eredménye, közölte az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Szabó Máté vasárnap.

Korábbi "látkép" a Ferenciek teréről

Korábbi "látkép" a Ferenciek teréről

Tovább…

Cseh Tamásra emlékezve

Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói
Maradunk itt, neve is van: Budapest.

Cseh Tamás mellett sok-sok sláger, amit Budapest ihletett: http://budapestslagerek.blogspot.com/

Minden ami zene és Budapest!

A Budapest Modell mint urbanisztikai kirakójáték

Kevesen tudják, hogy Európa számos nagyvárosához hasonlóan Budapestről is készült egy kézzel fogható térbeli modell, amely ötszázszoros kicsinyítésben mutatja be a főváros épületeit. Sőt, gondos kezek évről-évre követik is a város életében bekövetkezett változásokat, és belehelyezik az építészetileg legfontosabb épületek kicsinyített másait. Hol található ez a titokzatos, hatalmas alkotás, és miért nem láthatja a nagyközönség? A Budapest Modell rejtélyének járt utána a hg.hu cikke, készítőjét, Ungár Istvánt is kifaggatva az ipari műremek keletkezésének körülményeiről, történetéről, hasznáról és lehetséges jövőjéről.

makett, budapest - Ungár István

A Budapest Modell ötszázszoros kicsinyítésben mutatja be a főváros épületeit

Tovább…

Budapest legszebb lépcsőházai

Az Egy nap a városban blog Budapest egyik méltatlanul elhanyagolt, lepusztult értékére, a lépcsőházak szépségére szeretné felhívni a figyelmet. A nemrég elindított posztsorozat a követendő példákra szeretne koncentrálni, és a legszebb lépcsőház díjra várják a jelentkezőket. A képek Budán, a Bertalan Lajos utca 26. sz. alatt készültek.

A kezdeményezéshez a SzeBu is csatlakozik, a részletekről hamarosan beszámolunk. Addig is jó keresgélést és fényképezést!

Buda, Bertalan Lajos utca 26.

Buda, Bertalan Lajos utca 26.

Tovább…

SzeBu a Facebookon!

Elindult hivatalos Facebook oldalunk, ITT elérhetőek vagyunk! Az oldalon minden Budapesttel és a SzeBu-val kapcsolatos hír, kép, link elérhető majd, és folyamatosan frissítjük!

facebook-logo

Igyekszünk minden hétre valami tematikusat, valami érdekeset kitalálni, részletesen foglalkozunk majd a SzeBu városfejlesztési koncepciójával, a Dunához kötődően folyamatosan közöljük a SzeBu Octogonban megjelent cikkeit (európai vízparti fejlesztések), és mozgóképi és zenei tematizált oldalunkról is beszámolunk.

Szívesen várunk minden ötletet, javaslatot, tippet, linket, képet, cikket!

Szeretem Budapestet Mozgalom

Budapest slágerek

Elindult új partneroldalunk, a Budapest slágerek! Gyűjtünk minden olyan zenét, amit Budapest ihletett, legyen az hazai vagy külföldi, eredeti vagy feldolgozás, régi vagy új. Folyamatosan frissítjük az oldalt (a Budapestről szóló dalok, számok, sanzonok listája elég hosszú) és várjuk a tippeket Önöktől, Tőletek is!

http://budapestslagerek.blogspot.com: Minden ami zene és Budapest!

A Szabadság híd nemzetközi elismerést hozott Budapest számára

16 jelentkező közül Budapest városa nyerte el a Lyonban rendezett Auroralia 2010 verseny első díját. A nemzetközi díjat minden évben azok a városok kapják meg, amelyek a legjobb projekteket valósítják meg a fenntartható, energiatakarékos és tetszetős városi világítás terén. Sikerével Budapest a 2009. évi győztes, Berlin nyomdokaiba lép.

Szabadsaghid_kivilagitva

A kivilágított Szabadsághíd

Tovább…

Zöld Budapest: A SzeBu városfejlesztési vitairata

Az alábbiakban a Szeretem Budapestet Mozgalom városfejlesztési vitairatát közöljük. A cikk megjelent az OCTOGON architecture&design 81-82. számában.

Városfejlesztési "gócpontok" a SzeBu térképén

Tovább…

Zöld Budapest II: Pest-budai integrált Belvárosfejlesztés

A Budai Vár és a város többi kapcsolódó részéhez fűződő tartalmi viszony követelménye egyetlen lépés távolságba vezet el gondolatban ahhoz a felismeréshez, hogy Budapest valóságos értékalapjain megcélzott szuprastrukturális városfejlesztésének legfontosabb, egyben első állomása a Belváros komplex megkonstruálása kell, hogy legyen. Ha a város azon alapértékeit, amely a mai létezésnek történelmi hitelességet adó Budai Vár, a Duna, a fürdők, a sajátos budapesti életstílus, a város látványát domináló folyó, és az épített, valamint a természeti környezet harmonikus viszonya képviselik, koncepcionálisan kívánnánk továbberősíteni, akkor ennek a logikus lépésnek semmi nem szolgálna jobban, mint egy a pesti és a budai Belváros fizikai és tartalmi kapcsolatait egyetlen szövedékbe rendező komplex Belvárosfejlesztés.

Tovább…