Nagykörúti falfirka-mentesítés: Kampányfilmünk

Graffitisek is támogatják a falfirka-mentesítést

Sági Bálint – Bázis Galéria

A Bázis Galéria 2008 tavaszán nyitotta meg kapuit, a Várfok utca 8. szám alatt. Galériánkban fiatal kortárs képzőművészek alkotásai kerülnek bemutatásra. A Bázis érdekessége, hogy kiállítóink nagy része graffitis múltra tekint vissza, illetve ma is műveli a graffitit. Festményeik többsége festékszóróval – a graffiti elengedhetetlen kellékével – és az utcai művészet során elsajátított technikákkal készül. Ezen alkotásokon keresztül szeretnénk bebizonyítani, hogy a graffiti művészeti értékekkel bír és van létjogosultsága a kortárs modern művészetek között.

A Bázis Galéria támogatja a Szeretem Budapestet Mozgalom „Elég a falfirkákból!” névre keresztelt több lépésből álló programját, mert így, miközben megtisztul a város a firkáktól, teret kapnak azok az alkotók akik magas szinten űzik ezt a különös urbánus művészetet. Úgy gondoljuk, hogy legális falfelületek biztosításával színesebbé, vidámabbá, élhetőbbé tehetnénk városunkat és a városképet negatívan befolyásoló firkák is háttérbe szorulnának.

Bázis Galéria - Graffiti Art

Őszi nagytakarítás

Budapest Városarculati Tanácsnoki Irodája és a Szeretem Budapestet Mozgalom kezdeményezésében és koordinációjával, 2008. szeptember 12-én nagyszabású rendrakás veszi kezdetét az ország főutcáján. A decemberig tartó intenzív akciósorozat folyamán a rendkívül szennyezett pesti és budai Belváros főútja és a Nagykörút-budai körút térségének falfirka-mentesítése, azaz 250 társasház és mintegy 800 üzletportál szennyezettségének eltüntetése a cél.

A falfirka ismertetőjegyei

Néhány betűből, szófoszlányból, jelből álló „rongálás”, ahol az alkotó szándéka csupán a birtoklás-, a területhatár jelölése, a rivális firkáló felülírása, a megjelenni vágyás megnyilvánulása. A falfirka közönséges kosz, amit lehetőség szerint minél előbb le kell tisztítani, el kell tüntetni, hogy a további rongálásokat megelőzzük.

Hogyan védekezhetünk a falfirkák ellen?

A graffiti-eltávolító cégek listáját megtalálja blogoldalunkon. A falfirkák elleni védekezés egyetlen módja, ha rendszeresen újra és újra megtisztítjuk a felületet, és ugyanezt teszi szomszédunk és az ő szomszédja is. A folyamatos tisztítás azt is jelenti, hogy értelmetlenné válik a falfirkálók ténykedése. Minek kockáztassanak rendszeresen, ha napok alatt úgyis letisztítják a firkájukat?

Összefogással sikerülhet!

Csak addig vagyunk áldozatai egy negatív tendenciának, amíg a közös gondok megoldására össze nem fogunk. Ha eleged van a koszos, büdös, igénytelen, megosztott, tespedt és béna városból, akkor tarts velünk, s tüntess el Te is egy falfirkát!

Falfirka Forró Drót: 06-80-220-220 vagy 06-80-330-330

Rendrakás az ország főutcáján

Le a falfirkákkal! plakát

Budapest, Nagykörút, free-style fellépők, rögtönzött koncertek a 4/6 villamos megállóiban, városlakók, neves közéleti személyiségek és médiasztárok, legálfal, vödrök, spaknik, oldószer, szivacsok, homokfúvó készülékek…

Rendrakás az ország főutcáján

Szeretettel meghívjuk Önt és barátait a Szeretem Budapestet Mozgalom kezdeményezésében induló FALFIRKA ELLENI KAMPÁNY nyitónapjára. Tovább…

Meghívó a Nagykörúti Falfirka-mentesítésre

Kedves Barátunk!

Szeretettel meghívjuk Önt és minden barátját, ismerősét a 2008. szeptember 19-én megrendezésre kerülő nagyszabású Falfirka-mentesítési Napunkra a Nagykörútra.

Célunk az érdemi munka elvégzése, vagyis a rendkívül szennyezett pesti és budai belváros főútja, a Nagykörút – budai körút térségének falfirka-mentesítése. Szeretnénk kommunikációnkkal cselekvésre ösztönözni a lakosságot, üzlettulajdonosokat, a közvéleményt. Rendőrségi aktivitással és falfirka-eltávolító rendszer kiépítésével megvédjük a letisztított felületeket. A program sikere lévén pozitív élménnyel erősítjük a tényt, hogy Budapest lakói csak addig áldozatai egy negatív tendenciának, amíg a közös gondok megoldására össze nem fognak. Tovább…

Le a falfirkákkal – Nagykörúti falfirka-mentesítési kampány

A falfirka-szennyezettség jelenlegi helyzete

– Budapest belső kerületeinek főútvonalain a tag-fertőzöttség helyenként eléri a 100%-ot;
– Budapest a firkálók Kánaánja;
– A firkálók kiszűrése nem jelent meg hangsúlyos elvárásként a Közterület-felügyelettel vagy a Rendőrséggel szemben;
– Az ingatlantulajdonok passzívak, nem tesznek bejelentést, nem tisztítják a homlokzatot, a firkák évekig, évtizedekig láthatóak;
– Az alacsony kockázat és a hosszú idejű láthatóság ösztönzően hat a szubkultúrára, ez tovább rontja a helyzetet.

Tovább…

Elég a falfirkákból – Őszi nagytakarítás az ország főutcáján

Budapest Városarculati Tanácsnoki Irodája és a Szeretem Budapestet Mozgalom kezdeményezésében és koordinációjával, 2008. szeptember 12-én nagyszabású rendrakás veszi kezdetét az ország főutcáján. A decemberig tartó intenzív akciósorozat folyamán a rendkívül szennyezett pesti és budai Belváros főútja és a Nagykörút-budai körút térségének falfirka-mentesítése, azaz 250 társasház és mintegy 800 üzletportál szennyezettségének eltüntetése a cél. Tovább…

160 rongálást ismert be

Bárkay Tamás, Népszabadság, 2008. július 25.

Elkaptak egy tagelőt, aki talán nem ússza meg

Vélhetően a beismerteknél több a rongálás – százhatvan házfalra fújta rá a nevét További áldozatokat keres a rendőrség.

Megfogtak egy falfirkálót, aki eddig kis híján 160-rendbeli rongálást ismert be – ezért már börtönt is kaphat. A városháza anti-tag diszpécserközpontok felállításáról tárgyal a mobilszolgáltatókkal. Fordulatot vett a falfirkálás elleni, eddig nem túl sikeres háború: elkaptak egy tagelőt, aki máris csaknem 160 fújkálást ismert be a rendőröknek, és ez valószínűleg korántsem a teljes bűnlajstrom. Ilyen még nem volt.  Tovább…

A rendőrség áldozatokat keres!

Bárkay Tamás – 2008. július 25.

Megfogtak egy falfirkálót, aki eddig kis híján 160-rendbeli rongálást ismert be – ezért már börtönt is kaphat. A városháza anti-tag diszpécserközpontok felállításáról tárgyal a mobilszolgáltatókkal. Fordulatot vett a falfirkálás elleni, eddig nem túl sikeres háború: elkaptak egy tagelőt, aki máris csaknem 160 fújkálást ismert be a rendőröknek, és ez valószínűleg korántsem a teljes bűnlajstrom. Ilyen még nem volt.

Mint azt a Szeretem Budapestet Mozgalom (SZBM) nevű alakulat titkárától megtudtuk, a fiatalembert, aki legszívesebben a pesti és budai belváros összerondításával foglalatoskodott, a városvédő civil szervezet feljelentése nyomán, a helyi térfigyelő rendszernek köszönhetően sikerült megcsípnie a terézvárosi rendőrségnek. A húszéves firkálót sorozatos rongálással gyanúsítják. Mivel máris látszik, hogy a kár sokszorosan meghaladja a 20 ezer forintot, a tagelő vélhetően bűncselekményt követett el, amiért egy év börtönt is kaphat, sőt ha kiderül, hogy a kárérték kétmillió forint fölötti, elvileg akár öt évre is elmeszelheti a bíróság. Tovább…