Bárkay Tamás – 2008. július 25.
Megfogtak egy falfirkálót, aki eddig kis híján 160-rendbeli rongálást ismert be – ezért már börtönt is kaphat. A városháza anti-tag diszpécserközpontok felállításáról tárgyal a mobilszolgáltatókkal. Fordulatot vett a falfirkálás elleni, eddig nem túl sikeres háború: elkaptak egy tagelőt, aki máris csaknem 160 fújkálást ismert be a rendőröknek, és ez valószínűleg korántsem a teljes bűnlajstrom. Ilyen még nem volt.
Mint azt a Szeretem Budapestet Mozgalom (SZBM) nevű alakulat titkárától megtudtuk, a fiatalembert, aki legszívesebben a pesti és budai belváros összerondításával foglalatoskodott, a városvédő civil szervezet feljelentése nyomán, a helyi térfigyelő rendszernek köszönhetően sikerült megcsípnie a terézvárosi rendőrségnek. A húszéves firkálót sorozatos rongálással gyanúsítják. Mivel máris látszik, hogy a kár sokszorosan meghaladja a 20 ezer forintot, a tagelő vélhetően bűncselekményt követett el, amiért egy év börtönt is kaphat, sőt ha kiderül, hogy a kárérték kétmillió forint fölötti, elvileg akár öt évre is elmeszelheti a bíróság. Tovább…
Millenáris Park, Fény u. 20-22.
Július 14. csütörtök:
12.30-tól graffitisek a parkban DJ IQ és DJ Higany zenéjére
18.00 megnyitó – Bencsik Barnabás muvészettörténész
18.30 Cie 2 in 1: Kalkulált rizikó –graffiti projekt, Szabadtéri színpad
19.00 Akkezdet Phiai együttes koncertje – Fogadó
20.00 DJ Györemix – Fogadó
Július 15. péntek:
15.00 Beatbox verseny – első díj 50.000.- Ft
16.00 Breakdance verseny – első díj 50.000.- Ft
17.00 Freestyle rap verseny – első díj 50.000.- Ft
18.00 Style Battle – DJ Koolkasko zenéjére
Park: 15.00 – 19.00 Red Bull MTB freestyle és trial show
Fogadó: 20.00 Hiperkarma koncert
Július 16. szombat
Fogadó: 20.00 Dopeman koncert
Tisztelt Budapestet Szeretők és Tisztelők!
A következő tartalmú meghívót küldte ki Bojár Iván András városarculati tanácsnok a falfirka-program résztvevőinek.
A Szeretem Budapestet Mozgalom számít mindenkire, aki tevékenyen segíteni tudja programunkat.
Az összevont megbeszélés a Főpolgármesteri Hivatal Dísztermében lesz 2008. július 9-én szerdán 9.00 órakor.
“Mint ahogy Ön is tudja, a Városarculati Tanácsnoki Iroda – a Szeretem Budapestet Mozgalom, a Lát-Kép Egyesület és más civil szervezetek kezdeményezéseit felkarolva – nagyszabású kampányt és mintaprojektet indít, amelynek keretében célunk a Nagykörút, valamint a budai körút egyidejű megtisztítása a falfirkáktól. Meggyőződésünk, hogy a kijelölt útvonal rendbetételével végre bebizonyíthatjuk, hogy a civil oldal, a Főváros és a kerületek összefogásával a főváros életében pozitív változás, előrelépés érhető el. Tovább…
Előadó: Dr. Diószegi Gábor (ORFK)
Mi a graffiti?
Más személy vagyonának valamely szimbólummal történő megjelölése annak beleegyezése nélkül. A graffitit a vandalizmus egyik típusának tartják (elkészítéséhez festékszóró flakont, speciális filctollat, karcolásra alkalmas éles szerszámot használnak).
Mit jelent a tag?
Cédula, címke, azonosításra szolgáló jel, jelzés…de például jelent cselekvést is (odabiggyeszt), vagy éppen jelenthet egy elcsépelt mondást, idézetet, szólást, stb.
Tovább…
Hock Beáta doktorandusz – Central European University
Jó napot kívánok mindenkinek, aki beült ide ezen a verőfényes napon, hogy művészetről és bűncselekményről beszéljünk. Művészetkritikusként társadalmi és politikai érdekeltségű művészettel foglalkozom, ami természetéből adódóan gyakran társadalomkritikus is, és természetéből adódóan nem kizárólag művészeti galériákban vagy kiállítóhelyeken jelenik meg, hanem köztereken is. Továbbá nem feltétlenül adható-vehető műtárgyakban nyilvánul meg, hanem számos más formát ölt, például a projektét, amely hosszútávon folytatandó, megvalósítandó eseményekhez, munkákhoz vezet. Tovább…
Falfirkák és Budapest 2008
Előadó: Sugár János – Magyar Képzőművészeti Egyetem – Intermédia Tanszék
Jó napot kívánok. Köszönöm szépen a meghívást a konferenciára.
Úgy gondolom, ahogy Bodó Balázs is ezt elmondta, nagy megtiszteltetés itt Önök előtt beszélni, és mivel teljesen jogosan 15 perces időhatárba vagyunk beleszorítva, nincs helye a mellébeszélésnek. Erősítsék meg magukat, arra az esetre, ha esetleg úgy éreznék, hogy túl szókimondóan vagy sarkosan fogalmaznék. Tehát itt vagyunk egy olyan kezdeményezés bemutatkozásán, ami azt tűzi ki, hogy Budapestet a graffiti okozta károktól megszabadítsa, akkor elsősorban azon kellene elgondolkozni, hogy a korábbi kezdeményezések miért nem voltak sikeresek. Mert voltak ilyenek. Tovább…
Rövid összefoglaló a graffiti-helyzetről, annak okairól és a lehetséges kitörési alternatívákról
Előadó: Hanzély Ákos, a Lát-Kép Egyesület elnöke
Modern világunkban számos olyan új hóbort alakul ki, amelyek következményeit a társadalom egyelőre nem képes kezelni. Az egyik ilyen, sokakat zavaró „divat”, a graffiti jelensége. Ha végigmegyünk a Kis- vagy Nagykörúton, elsétálunk a Lánchíd lábához, vagy a budai főútvonalakhoz akkor szomorú képpel találkozhatunk. Szinte nincs egy olyan épület, amelyet ne lepne be a falfirkák mindent elborító mocska. Ahhoz, hogy ezt a jelenséget megérthessük, és kezelni tudjuk, érdemes röviden megfogalmazni mi is a graffiti, és hogyan lehet ellene küzdeni. Tovább…
Előadó: Szőnyi Gusztáv r.alezredes (BRFK)
BRFK Bűnügyi Főosztály II. Gyermek- és Ifjúságvédelmi Alosztály
I. Alosztály
Kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmények nyomozása;ezen belül is kizárólagos hatáskör a tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűncselekmény nyomozása során; szélsőséges, rasszista jellegű bűncselekmények nyomozása; kiskorúak eltűnési ügyeiben folytatott közigazgatási hatósági eljárások szakirányítása, szakfelügyelete; egyebek.
II. Alosztály
Súlyos, élet elleni bűncselekmények nyomozása; kábítószerrel kapcsolatos egyes bűncselekmények nyomozása; kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény egyes eseteinek nyomozása; áldozatvédelem. Tovább…
Budapesten mostanra több milliárd forintos kárt okoztak a falfirkálók és a maró anyagokkal rongálók, akik nem kímélik műemlékeinket, lakóházainkat, közlekedési eszközeinket. Néhány száz önfeledten szórakozó fiatalember nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy Budapest pozíciója sokat romlott Európa városainak a turistákért folytatott küzdelmében. Milliárdokat húznak ki a város polgárainak zsebéből akkor is, amikor házaink, kapuink falaiban, a telefonfülkék, buszmegállók esztétikai és műszaki állapotában tesznek kárt. Az ő szórakozásuk közel hárommillió mindennapi városhasználó kedélyállapotát, komfortérzetét, rendigényét teszi tönkre. Ez így nem mehet tovább! Tovább…
2008. május 9-én Budapest Főváros Önkormányzata Graffiti-falfirka: meddig művészet és honnan bűncselekmény? címmel tartott konferenciát, melynek célja az volt, hogy egyfelől bemutassa a jelenleg kialakult budapesti helyzetet, a graffitik és falfirkák társadalmi vetületét, másfelől tapasztalatcsereként is szolgált abban a folyamatban, melynek végeredményeként egy átfogó, komplex és hosszú távú program keretében megtisztítjuk Budapestet a falfirkáktól és a rendetlenségtől.
– 10.00 – 10.15 Megnyitó Dr. Demszky Gábor főpolgármester
– 10.15 – 10.45 A graffitik társadalmi vetülete – szociológusi szemszögből Bodó Balázs közgazdász, médiakutató, Budapesti Műszaki Egyetem – Szociológia és Kommunikáció Tanszék – Médiaoktató és Kutató Központ; Sugár János, Magyar Képzőművészeti Egyetem – Intermédia Tanszék
– 10.45 – 11.15 Civil szervezetek és nagycégek – projektek és kezdeményezések: Hanzély Ákos elnök, Lát-Kép Egyesület; Kapitány Zoltán márkastratégia senior menedzser, Magyar Telekom Rt. Csoport Kommunikációs Igazgatóság Márkastratégia Csoport
– 11.15 – 11.45 A graffiti, mint művészeti jelenség – projektek és kezdeményezések: Hock Beáta doktorandusz, Central European University; Sági Bálint, Bázis Galéria
– 11.45 – 12.05 Szünet
– 12.05 – 12.35 Mit tehet és mit tesz a rendőrség – nemzetközi és hazai példák, Dr. Diószegi Gábor alezredes, ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály; Szőnyi Gusztáv, BRFK Graffiti-ellenes Csoport
– 12.35 – 13.05 A közszféra és a falfirkák – új irányok vs. bürokrácia; Karácsony István irodavezető, Budapest Főváros I. Kerületi Önkormányzata, Beruházási és Városüzemeltetési Iroda; Bojár Iván András városarculati tanácsnok, Fővárosi Közgyűlés