Nagykörúti kirakatverseny 2008

A Nagykörúti Kirakatverseny a “Le a falfirkával” körúti falfirka-mentesítő program kísérő rendezvénye. A verseny keretén belül minden körúti kirakat elbírálás alá esik, pályázási jelentkezés nélkül. A Nagykörúti Kirakatverseny 2008 részben rendhagyó jellegű, mivel csak a Nagykörutat érinti, részben megújítani kívánja a sok évvel ezelőtti kirakatverseny hagyományát. A kirakatokat szakmai zsűri értékeli.

A kirakatverseny céljai

- buzdító hatással lenni – főként a hiányossággal rendelkező – üzletek portáljainak rendezésére,
- motiválni a kirakatok és környezetük megújulását, szépítését,
- a kirakatok, portálok és kirakatrendezők megmérettetése,
- a vásárlók, érdeklődők körútra csalogatása,
- a környezeti kultúra iránti igény felkeltése és támogatása.

Versenykiírás

A kirakatverseny helyszíne: teljes hosszában a budapesti Nagykörút

A kirakatok elkészítésének, a portálok rendezésének határideje: 2008. október 1. 10:00 óra

A zsűrizés időpontja: 2008. október 1. 10:00 – 18:00

Az eseményre versenykirakatokat várunk, de a nem a versenyre készített kirakatokat is értékeljük. Az üzletek szolgáltatásuk szerint kategorizálva lesznek:

1. kategória – üzlet

- ruházati
- élelmiszer
- lakberendezés
- műszaki
- könyv
- aprócikk, játék, trafik
- egyéb

2. kategória – szolgáltató

- bank
- kulturális: mozi, színház
- fodrászat, kozmetika, szépészet
- egyéb

3. kategória – vendéglátó

Értékelés

Az egyes kategóriákon belül a legmagasabb pontszámot elért üzletek minősítést kapnak. A teljes pontozási táblázat itt, a szeretembudapestet.blog.hu oldalon lesz megtekinthető a zsűrizést követően.

Díjak

Kategóriákon belül a legmagasabb pontot elért kirakat és kirakatrendező ünnepélyes keretek között emléklapot kap. A kategórián belül elért legalacsonyabb pontszámú kirakat tulajdonosa felszólítást kaphat portálja állapotának rendezésére.

Egyéb

A falfirka-mentesítési programhoz plakát készül, melyet az üzletek számára kézbesítünk. Kérjük, hogy az akció időtartama alatt helyezzék el kirakataikban, az üvegen, vagy az utcáról is jól látható helyen ezt a plakátot.

Kérjük az üzleteket, kirakatrendezőket, hogy a díjazott kirakatokat a zsűrizés napját követően 7 napig ne rendezzék át.

A DekorSzövetség az üzletek kérésére ajánlhat szakképzett dekoratőrt, kirakatrendezőt, valamint dekorációs kivitelezőt, betűvágót, nyomdát.

További információ: DekorSzövetség – dekorszovetseg@c2.hu Telefon: 06.20.396.35.68

Értékelési szempontok

5 pozitívum / pontok adhatóak, ha:

- ötletes
- látványos, grafikai elemek, betűhasználat rendben van
- jó az anyaghasználat
- tiszta, nett
- rendezett, jó az összhatás

5 negatívum / pontlevonás, ha:

- koszos, piszkos, kopott
- elavult
- műszaki, technikai hibák vannak benne
- giccses
- kaotikus, rendezetlen

A szervezők elvárják, hogy a kirakatok tükrözzék, illetve képviseljék a 2008-ban Európa nagyvárosaiban aktuális vizuális kultúrát, trendek valamelyikét.

Hozzászólások

Hozzászólások követése

Egy hozzászólás érkezett a(z) “Nagykörúti kirakatverseny 2008” bejegyzéshez

  1. Ell Gyula szerint:

    Elitélem a főváros össze-vissza plakátolását- festékezését, de amig demszky gábor itt az úr addig nem lesz eredmény. A másik dolog, plakátok nélkül is gyalázatosak a fő, frekventál belvárosi fő utak. Lásd: Nagykörút. Kossuth Lajos utca, Rákóczi Út, ahol szégyellje magát demszky a szemeteivel együtt. A sötét bedeszkázott kihalt üzletekkel, kirakatokkal, a feltúrt utcákkal, a kutyaszarral együtt. Elnézést, de ezt mind neki köszönhetjük.
    A másik dolog, ha iparűzési adót kell fizetni az Önkormányzatoknak akkor azt tessék jó helyre költeni és nem lesz plakátragasztgatás, össze-vissza festegetés!!!
    demszky gábor már évek óta nem törődik a fővárossal, lesír róla az érdektelenség. Akár BKV-t is említhetném. Előre már jutalémat as a vezérigazgatónak és még nem csinált semmit. Ennyire ostoba főpolgármesterrel mit lehet tenni??? Magától nem veszi észre hogy fölösleges és útban van a főváros fejlődésében?????????????????????????

Szóljon hozzá Ön is!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező a hozzászólás beküldéséhez. Az itt megadott nevét és e-mail címét nem tároljuk és semmilyen célra nem használjuk fel.