Ma kezdődik a nagy graffitimentesítés

Klubrádió.hu, 2008. 09.19.

Ma kezdik a falfirkák letakarítását a Nagykörúton a Szeretem Budapestet Mozgalom aktivistái. A mozgalom elnöke a Klubrádióban elmondta: az akciósorazat decemberig tart és mintegy 250 társasházat illetve 800 üzletportált szabadítanak meg a graffitiktől.

Bojár Iván András elmondta: a főváros, a főváros cégei évente legalább fél milliárd forintot költenek a falfirkák elleni küzdelemre, ennek ellenére a város tele van graffitikkel. Ennek az az oka, hogy nem elég hatékonyan költik el az erre szánt pénzt.

A letisztított területek védelmében a rendőrségi aktivitás fokozásával és a falfirka-eltávolító rendszer kiépítésével, megerősítésével azt szeretnék elérni, hogy tartós legyen a falfirkamentes állapot, és az emberek érezzék: ebben a küzdelemben nincsenek egyedül, kapnak segítséget – mondta Bojár Iván András.

A falfirka-mentesítésre a főváros 50 millió forintot különítettek el, a munkálatokat a Fővárosi Közterület-fenntartó koordinálja. A Szeretem Budapestet Mozgalom ötmillió forintot költött erre az akcióra, de számos támogató, szponzor, együttműködő cég vesz még részt a munkálatokban.

Szelektív kukatároló és rendje

2008. május 6.

Erzsébetvárosban már több száz társasház csatlakozott a szelektív hulladékgyűjtési rendszerhez, melyet az Erzsébetvárosi Önkormányzat szervezett a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. segítségével.

Annak érdekében, hogy a szelektív hulladékgyűjtést sikeresen be tudjuk vezetni Erzsébetvároson kívül egész Budapesten, az emberek szemléletének kell megváltoznia, hiszen a szolgáltatás elindítása szervezettebb és igényesebb hulladékgyűjtést igényel a lakók, intézmények, társasházak részéről.

A Szeretem Budapestet Mozgalom segítséget kíván nyújtani a társasházaknak a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésében és abban, hogy minél többen könnyen és gyorsan csatlakozni tudjanak a rendszerhez. Mellékelünk néhány képet és kiírást, melyeket egy társasházban találtunk. Tovább…