Miénk itt a park! Tavaszváró nagytakarítás a Népligetben

Az Önkéntesség Európai Évéhez kapcsolódva a Főkert Nonprofit Zrt. és a Budapesti Városüzemeltetési Központ György István főpolgármester-helyettes részvételével közös, “Tavaszváró Nagytakarítást” szervez Miénk itt a park! elnevezéssel a Népligetben 2011. április 2-án, délelőtt 10 órától. A SzeBu is ott lesz, gyertek el Ti is!

A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Budapest zöldterületeit közösen, “kéz a kézben” kell fenntartani, gondozni, fejleszteni. Ennek a Budapesten méltánytalanul, a fejlesztések, beruházások tekintetében elhanyagolt parknak a kitakarításával szeretnénk hangsúlyozni a zöldterületek fontosságát, jótékony hatását a városra, a városban élő emberekre, valamint nem utolsó sorban az összefogás erejét. A nagytakarítás során rendbe tesszük a Planetárium és a volt E-klub környékét, szemetet szedünk és pázsitot takarítunk, valamint árvácskát és ~ 500 darab cserjét ültetünk el.

Minden segítő kéznek örülünk, szerszámot és egyéb kelléket a Főkert biztosítja.

Érdeklődni itt lehet: erdelyi.krisztina@fokert.hu vagy 06-20-359-7402.

Miénk itt a tér!

Miénk itt a tér!

“Zöld Budapest”: A város(sz)építési kiállítás képekben

Tegnap elindult a SzeBu “Zöld Budapest” c. városfejlesztési és város(sz)építési kiállítása a FUGA-ban, a kiállítást Térey János író és Bojár Iván András, a SzeBu elnöke nyitotta meg. A tárlat április 10-ig látogatható, menjetek és nézzétek meg Ti is!

Zöld Budapest kiállítás: Térey János és Bojár Iván András nyitó szavaival

Zöld Budapest kiállítás: Térey János és Bojár Iván András nyitó szavai

Tovább…

“Zöld Budapest” városfejlesztési koncepció és kiállítás a FUGA-ban

A SzeBu közel hét éves városfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységéről számol be a 2011. március 29-én este 17 órától a FUGA-ban megnyíló „Zöld Budapest” kiállítás, mely bemutatja a Mozgalom fejlesztési ajánlását, amellyel Budapest akár a régió meghatározó városa lehet. A kiállítást Térey János író nyitja meg, a tárlat április 10-ig látogatható.

A „Zöld Budapest” című kiállítás

A kiállítás célja, hogy a SzeBu műhelyében az elmúlt évek során kidolgozott komplex, Pestet és Budát integráló belváros-fejlesztés fontosabb elemeit bemutassuk. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a Város Szíve program következtében fejlődés előtt álló pesti Belváros, illetve a budai Várnegyed most nyilvánosságra került fejlesztési szándéka, integráló koncepció nélkül olyan elszalasztott lehetőség, amellyel csak későbbre toljuk az elkerülhetetlen városépítészeti válaszokat. Koncepciónkkal nemcsak új nézőpontokat kínálunk, hanem a várossal kapcsolatos tervezői, alkotói gondolkodás körét is tágítani szeretnénk. Merjünk álmodni! Kicsit és nagyot. Főként, ha ezzel Budapest lakóinak életformája, turisztikai kínálata, a város nemzetközi pozíciója, jövedelemtermelő képessége fokozható.

A SZeBu összefoglaló városfejlesztési térképe

A SZeBu összefoglaló városfejlesztési térképe

Tovább…

Az összes hajléktalanellátóval szerződést bontott a főváros

A fővárosi önkormányzat az ellenzéki pártok és a szakmai szervezetek tiltakozása ellenére – nyolc hónapos felmondási idő mellett – szerződést bontott valamennyi fővárosi hajléktalanellátó szervezettelértesült a Népszabadság. Az egyoldalú felmondás a civil ellátók nagyobb részét tömörítő Tízek Tanácsa szerint beláthatatlan következményekkel – az előzetes becslések szerint több mint ezer ember utcára kerülésével – járhat.

A főpolgármester szerint a váltságköltségvetés ellenére sem jut kevesebb az idén hajléktalanok ellátására

Tovább…

Budapest régen és ma: Hihetetlen képekkel

Hihetetlen gyűjtemény arról, hogyan nézett ki Budapest régen és miképp változott meg mára. A képek magukért beszélnek!

A New York palota régen és ma

A New York palota régen és ma

Tovább…

A Budavári fejlesztésekről az Építő kritikában

Az elmúlt egy évben két koncepcióterv is született a Budai Várnegyed átfogó rekonstrukciójára. Tény, hogy a Budapest elsőszámú turisztikai látványosságára ráfér a megújulás, kezdve a közlekedés átstrukturálásától egészen a volt Honvéd Főparancsnokság romos épületének újragondolásáig. Budavár rendezésének kérdésével azonban csaknem 70 éve nem képes megbirkózni a főváros. Talán majd most?

Erről lesz szó ma este az  „Építő kritika” adásában, 19.00-20.00 óra között a radiocafé 98.6 – on! Hallgassátok Ti is!

Budapest elsőszámú turisztikai látványosságára ráfér a megújulás

Budapest elsőszámú turisztikai látványosságára ráfér a megújulás

Budapest lehet a legmenőbb város a térségben

Múlt héten írt az Egy nap a városban blog arról, hogy mit gondolnak a külföldiek Budapestről és Prágáról, és az írásból az is kiderült, bizony vesztésre állunk ebben a harcban. Most pedig a kilábalás esélyéről írnak, a SzeBu városfejlesztési koncepciója alapján. Arról az útról, amin végigjárva lehetőségünk nyílik arra, hogy Budapest a régió meghatározó városa lehessen, ami elsőként jut a turisták eszébe, amikor kelet-európai úticélt keresnek.

Az adottságok jók. Nemcsak azért, mert Budapest olyan erős “pillérekkel” rendelkezik, mint a város látványa, a Duna, a város kulturális pezsgése, a világhíres fürdők vagy éppen az épített örökség sokszínűsége, hanem mert Budapest belvárosa Prágával összevetve jóval nagyobb: a Körút vonaláig, Budán a várig mindenképp a klasszikus city-ről beszélhetünk, sőt, Pesten akár a Dózsa György útig, a Hősök teréig, a Városligetig is tágíthatjuk ezt képzeletbeli határt. A területen belül elképesztő mennyiségű érdekesség található: épületek, múzeumok, boltok, sugárutak, fürdők találhatók itt olyan sűrűségben, hogy számos főváros megirigyelhetné azt.

Csak sajnos romos állapotban, ami az egyik gátja annak, hogy egy virágzó, élhető városnak tűnjön Budapest: még a Kiskörút vonalán belül is ritka a szépen renovált ház, a Kiskörút meg a Dózsa György közt viszont már alig találni ilyet. Ez egy adottság, amit csak kinőni lehet, amire nincs azonnali gyógyír.

A Kiskörút az átalakítás után - zöldebb, szebb, élhetőbb

A Kiskörút az átalakítás után - Zöldebb, szebb, élhetőbb

Tovább…

Ma van a Víz Világnapja

Ma minden a vízről szól, hiszen ma a Víz Világnapja van! Ajánlunk egy blogot, ahol a víz – város – ember kapcsolátáról, vízparti fejlesztésekről tudhattok meg érdekes infókat. Olvassátok, lájkoljátok!

Nemrég indult a vizpartifejlesztesek.blog.hu oldal, ahol a szerzők (cikkeik az Octogon magazinban jelennek meg a Víztükör sorozatban) vízparti fejlesztési modelleket mutatnak be, érdekes információkal, képekkel, videókkal.

Kapcsoljuk be a folyót a város mindennapi vérkeringésébe! De hogyan? Nincs egyértelmű módszer, mint ahogy két egyforma elhelyezkedésű, víz által ölelt város sincs. Európai különböző városai más-más recepthez nyúltak a vízpart felélénkítése kapcsán, de vannak hasonló elemek.

Mint ahogy a blog is írja, jelentős eseménnyel indul a tavasz: március 22-én van a Víz Világnapja, az ENSZ 1992-es dublini döntése alapján. Mert a víz nem adottság, hanem lehetőség…

Tovább…

50 külföldi újságíró tudósít a Budapesti Tavaszi Fesztiválról

Az elkövetkezendő hetekben mintegy 50 külföldi újságíró látogatja a pénteken elkezdődött Budapesti Tavaszi Fesztivál programjait, amely az év legnagyobb és legfontosabb kulturális eseménye. Az újságírók 2-3 napot töltenek a fővárosban, itt tartózkodásukat a Fesztiválközpont Nonprofit Kft., a BTSZK Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. és a Magyar Turizmus Zrt. segíti és finanszírozza (sajtójegyek, kapcsolattartást, interjúigények, repülőjegy, szállás, stb.).

Az újságírók jelenléte nemcsak a Fesztivál szempontjából fontos, hanem azért is, mert csak az ilyen színvonalas programkínálattal rendelkező rendezvényekkel lehet vendégeket csábítani a fővárosba. A felmérések alapján ma már sokan nem a „városnézés”, sokkal inkább a kulturális kínálat miatt látogatnak meg egy-egy várost (ez különösen igaz nagyfesztiválok vagy az Európa Kulturális Fővárosa rendezvények esetében).

BTF 2011

BTF 2011

Tovább…

Indul a tavaszi nagytakarítás Budapesten

Megkezdte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) Budapesten a tavaszi nagytakarítást, amely április végéig tart. A téli időszak elmúltával az FKF munkatársai éjjel-nappal, kézi és gépi erővel azon dolgoznak, hogy eltüntessék Budapest útjairól és közterületeiről a tél nyomait – mondta a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője. Szűcs Panni közlése szerint a társaság megkezdte a hidak lemosását, a fagy miatt keletkezett úthibák kijavítását, az aluljárók takarítását, a lakótelepek környezetének rendbetételét.

Az FKF a hidakat is letakarítja

Az FKF a hidakat is letakarítja

Tovább…