A SzeBu közel hét éves városfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységéről számol be a 2011. március 29-én este 17 órától a FUGA-ban megnyíló „Zöld Budapest” kiállítás, mely bemutatja a Mozgalom fejlesztési ajánlását, amellyel Budapest akár a régió meghatározó városa lehet. A kiállítást Térey János író nyitja meg, a tárlat április 10-ig látogatható.

A „Zöld Budapest” című kiállítás

A kiállítás célja, hogy a SzeBu műhelyében az elmúlt évek során kidolgozott komplex, Pestet és Budát integráló belváros-fejlesztés fontosabb elemeit bemutassuk. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a Város Szíve program következtében fejlődés előtt álló pesti Belváros, illetve a budai Várnegyed most nyilvánosságra került fejlesztési szándéka, integráló koncepció nélkül olyan elszalasztott lehetőség, amellyel csak későbbre toljuk az elkerülhetetlen városépítészeti válaszokat. Koncepciónkkal nemcsak új nézőpontokat kínálunk, hanem a várossal kapcsolatos tervezői, alkotói gondolkodás körét is tágítani szeretnénk. Merjünk álmodni! Kicsit és nagyot. Főként, ha ezzel Budapest lakóinak életformája, turisztikai kínálata, a város nemzetközi pozíciója, jövedelemtermelő képessége fokozható.

A SZeBu összefoglaló városfejlesztési térképe

A SZeBu összefoglaló városfejlesztési térképe


A koncepció magját a Budapest brand alapértékei alkotják. Azok a fogalmak és módszerek, amelyek az elmúlt húsz évben világszerte, így Budapest jelentős előnyöket elért versenytárasainak sikeres fejlesztéseiben is kulcsszerepet játszottak. Budapest esetében többek között a város látványa, a Duna, a város kulturális pezsgése, fürdővárosi jellege, az épített örökségének sokszínűsége, a zene és lakóinak sajátos életformája alkotják a városmárka pilléreit. Célunk, hogy az említett jellegzetes budapesti értékek a városi tér egyes elemeinek tematikus fejlesztései révén igazi karakterelemekké váljanak, ezek fejlesztése révén Budapest immáron egy új, egy emeltebb szintű pozíciót foglaljon el a régióban és a világ térképén

A Szeretem Budapestet Mozgalom és a Duna
 
A SzeBu neve az utóbbi három-négy évben kifejtett tevékenysége, a Rudy Giuliani elveit, módszertanát, a mindezt alátámasztó Fordulópont című könyv következtetéseit követve kibontakozó falfirka és a vadplakát ellenes akciói miatt elsősorban az utcai környezet rehabilitációjával kapcsolódott össze. Jelentős eredményeket értünk el ezen a területen, de mindezek mellett a SzeBu jelentős mértékben városfejlesztési think tank módjára is működik.

A Dunánál címmel 2004-ben mi szerveztük az első olyan konferenciát, amely egy asztalhoz ültette a Duna budapesti partszakaszán működő valamennyi meghatározó ingatlanfejlesztőt, a turisztikai szakmát és az önkormányzatokat.

2005-ben Szeresd Budapestet! címmel nagyszabású építészeti ötletpályázatot bonyolítottunk le építészek, illetve laikus lokálpatrióták körében. Több, mint ötszáz ötletterv érkezett be, amelyek mindegyike az Árpádhíd és a Lágymányosi híd közötti Duna szakaszra kínált új tematikát, ötletet, megoldást. Az elképzelések között számos nagyon szellemes, vagy éppen ikonépítészeti lehetőségeket hordozó elgondolás is született.

A Duna aktivizálása melletti elkötelezettségünket jelzi, hogy 2006-ban a mozgalom vezetője, Bojár Iván András A Kreatív város – Budapest a lehetőségek kapujában címmel közreadta városfejlesztési irányokat kijelölő elképzeléseit, melyekkel jelentős részben a folyó menti területek tematikus összekapcsolására tett javaslatot. Egyébként egy évvel korábban szintén ő volt a Budapest-2010 EKF pályázat projektigazgatója is, amelyben a Duna mente kulturális célú városrészfejlesztésének koncepciója fogalmazódott meg.

A SzeBu, egyetlen hazai szervezetkén, évek óta részt vesz az európai vízpartfejlesztések urbanisztikai és kulturális tapasztalatait rögzítő és közreadó nemzetközi szervezet, a River//Cities platform munkájában

A SzeBu ezt követően szakcikkek, esettanulmányok sorozatát indította el (Farkas Orsolya és Tanai Csilla, a vizpartifejlesztesek.blog.hu szerkesztőinek tollából) az OCTOGON architecture&design magazinban Víztükör címmel, amelyben górcső alá kerültek Bécs, Berlin, Belgrád, Dublin, Dundee, Edinburgh, Gdansk, Hamburg, Isztambul, Koppenhága, Liverpool, Lisszabon, London, Malmö, Málta, Maribor, Oslo, Stockholm, Varsó, Velence vízparti fejlesztései. Történt mindez azzal a céllal, hogy az elmúlt öt év során Európában felhalmozott waterfront fejlesztési tapasztalatok, az ezek kapcsán levonható pozitív és negatív következtetések beépíthetőek legyenek egy budapesti Duna-part fejlesztési program ismeretanyagába. Az anyagok egy része szintén a kiállítás részét képezi.

A SzeBu „Zöld Budapest” városfejlesztési programanyaga a közelmúltban az Egy nap a városban blog révén internetes nyilvánosságot kapott, aminek következtében a magyar urbanisztika történetében előzmények nélküli módon, négy nap leforgása alatt a tervek megvalósulásának igazolhatóan több, mint tízezer személy a támogatójává vált! 

Gyertek el Ti is a kiállításra, várunk Benneteket szeretettel!
 

Még egyszer az időpont és a helyszín:
2011. március 29., 17 óra, FUGA (1052 Bp, Petőfi Sándor utca 5.)