2008. június 5.

Palugyai István írása

Írtunk már e hasábokon városszerte terjengő vadplakátokról és falakat csúfító graffitikről. Nemcsak Budapest fertőzött ezzel az igazi szociokulturális környezeti szennyel, de a legrosszabb állapotokat mindenképp a fővárosban találjuk. Ugyan a Szeretem Budapestet Mozgalom és plakátszedő aktivistái sokat tettek már eddig is a közterek megtisztításáért, de úgy tűnik, néhány önkormányzat mintha ignorálná erőfeszítéseiket.

Terézvárosban, Ferencvárosban, Külső-Lipótvárosban és a második kerületben nem sokat tettek a plakátok eltávolításáért, márpedig a mindinkább a szó szoros értelmében is “sötétben bujkáló” ragasztgatók egyre inkább a mellékutcákba szorulnak, amelyek tisztántartása a kerületek feladata – lenne. Az erőfeszítések közti különbség különösen az önkormányzati határokon látható, ahol az utca egyik oldalán tiszták a lámpaoszlopok, a másikon fecniktől tarkák.

Persze amíg nem születnek drákói jogszabályok, amelyek a hirdetőkön verik el a port súlyos büntetésekkel, illetve nem folyamatos egyes kerületek figyelme, addig – bár az állandó tépkedéssel jókora területen javult a helyzet – nehezen akadályozható meg az illegális ragasztmányok újratermelődése. Nem is értem ezt a törvényhozói nehézkességet, ahogy a gusztustalan grafittimutáció, a tageknek (ejtsd: teg) nevezett firkálmányok áradata ellen hiányzó igazi szankciók esetében sem. Még mindig alig képzelhető el olyan eljárás, amikor az elkapott firkálót azonnal közmunkára köteleznék, tüntessen el, mondjuk egy utcányi randaságot. Addig pedig – térfigyelő kamerák ide vagy oda, a rendőrség sem igen lép, nincs is nagyon hová.

Mi meg tovább sajnálkozhatunk utcáink állapotán.