[origo] Interjú Bojár Iván Andrással, a SzeBu elnökével

Egy év alatt összesen tíz percet beszélt Tarlós Istvánnal, az ötleteire szerinte nem voltak kíváncsiak – mondta az [origo]-nak Bojár Iván András, akit még Demszky Gábor vett fel városarculati tanácsadónak, és Tarlós is alkalmazta, de két hete elbocsátotta. Bojár szerint (aki egyben a SzeBu elnöke is) a városfejlesztés szemlélete a hatvanas éveket idézi Budapesten, a magyar főváros vészesen lemaradt, és a jelenlegi városvezetés egyetlen kreatív műhelye Vitézy Dávid környezete.

Bojár Iván András, a SzeBu elnöke (fotó: Hajdú D. András, origo)

Bojár Iván András, a SzeBu elnöke (fotó: Hajdú D. András, origo)

Tovább…

Short Shots Budapest: Nyílt film-és videópályázat

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) a 4. Budapesti Építészeti Filmnapok keretében, Short Shots Budapest elnevezéssel nyílt pályázatot hirdet Budapest-rövidfilmek megvalósítására. A pályázóktól olyan videómunkák, rövidfilmek elkészítését várják, melyek kritikus, problémaorientált módon mutatják be Budapest tereinek és épített környezetének, a városi táj és struktúra egészének átalakulásait, a városhasználat új módjait, újfajta városi funkciók megjelenését – lehetőleg ezek sajátosságaira, a változások mozgatórugóira és azok következményeire, perspektíváira egyaránt rávilágítva.

Short Shots Budapest - Nyílt film-és videópályázat

Short Shots Budapest - Nyílt film-és videópályázat

Tovább…

Fürjes Balázs, a SzeBu alapítója és tagja az új kormánybiztos

Fürjes Balázst, a SzeBu alapítóját és tagját nevezte ki a kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosnak Orbán Viktor. Az új kormánybiztos feladata a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egységes elhelyezésének, az új FTC-Stadion felépítésének, a Gödör Club és a Design Terminál építési munkáinak, valamint egy, a magyar történelmet és kultúrát kortárs módon bemutató kiállítótér felépítésének előkészítése és megvalósításuk irányítása. A kormánybiztos megbízatása két évre szól és külön kormányhatározatokban újabb beruházások előkészítését is feladatul kaphatja.

Fürjes Balázs, az új kormánybiztos

Fürjes Balázs, az új kormánybiztos

Budapest a legek között

Budapest előkelő helyeken, sőt legelöl. Mi mindig tudtuk, hogy Budapest gyönyörű és szeretni való. És most mások is látják!

A The Ultimate Urban Travel Guides szerint Budapest a 10 legszebb város között van, a New York kávézó a világ legszebb kávézója, az Andrássy út pedig a világ legszebb sugárútjai listáján szerepel.

Szeressük együtt Budapestet!

Budapest a legek között

Budapest a legek között

Belső kertek kiállítás a SzeBu támogatásával

2011. augusztus 2-tól két héten át belső kertekről szóló kiállítás nyílik a 400 Klubban (1075 Budapest, Kazinczy utca 52/b). A tárlat az Udvarbolond blog anyagából, a SzeBu és a Zubrowka támogatásával készült. Tehát rendhagyó helyen, fiatal közönségnek, mert Budapestet szeretni lehet!

Belső kertek kiállítás

Belső kertek kiállítás

Ezt követően 2×5 kép vándorútra kel, 5-6 bárba és kulturális házba is elkerül, ezek helyszíneiről és időpontjairól is beszámolunk majd. Gyertek el minél többen és nézzétek meg a képeket!

Budapesti útvonaljavaslat a The New York Times utazási mellékletében

A hagyományos budapesti nevezetességeket és az unalomig ismert “kötelező köröket” tökéletesen figyelmen kívül hagyó városnézési útvonalat ajánlott a magyar fővárosba készülő olvasói számára a The New York Times vasárnapi utazási melléklete.

A New York Times Budapestet ajánlja

A The New York Times Budapestet ajánlja

Tovább…

Budapest Pozitív (BP +): Budapest fotósok szemével

Hogyan látja Budapestet egy fotós? Budapest egy sokarcú, szerethető metropolisz. Egyfelől erősen őrzi régi jellegét, eredeti városszövetét, másfelől azonban számos területe megújult a rendszerváltás óta. A hatalmas Dunával átszelve, megannyi zöld területével mélyeket lélegzik, míg a belvárosa igazi pulzáló, a szívverés ritmusait követő urbánus tér.

A város különböző arcait mutatja be a Budapest Pozitív cimű kiállítás a Mai Manóban, amely a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj eddigi díjazottjainak képeiből készült.  A tárlat megtekinthető: 2011. július 1. – szeptember 11., minden hétköznap 14-19 óra között, illetve hétvégén 11-19 óra között.

Budapest Pozitív: Kiállítás a Mai Manóban

Budapest Pozitív: Kiállítás a Mai Manóban

Tovább…

Létezik még egy Budapest!

“Budapest legjavával” foglalkozó egyik oldalunk a Budapest klipek gyűjteményébe felkerült az alábbi érdekes videó, amiből kiderül, hogy az Egyesült Államokbeli Atlantától mintegy 60 kilométerre még a 19. század végén magyar borászok alapítottak egy települést, amit Budapestnek kereszteltek el.

Magyar szobrászat napja: 2011. május 29.

Az Ybl Egyesület a Magyar szobrászat napja alkalmából mindenkit szeretettel meghív a Magyar szobrászok, szobrok, (épület)szobrászat ünnepére – Izsó Miklós születési évének 180., halála napjának 136. évfordulóján, 2011.május 29-én vasárnap 11 órakor az V. kerületi Erzsébet térre, az Ybl Miklós alkotta DANUBIUS kúthoz.

Magyar szobrászok ünnepe

Tovább…

Írók Budapestje a Hadik Kávéházban: 2011. május 18.

A Hadik Irodalmi Szalon ma este 19 órától “Írók Budapestje – Fővárosunk az irodalom tükrében” címmel Budapest sokarcú voltát próbálja bemutatni az építészet és az irodalom, még inkább a város és az ember központi témáján keresztül. Az esten elemzésre kerülnek olyan irodalmi művek, versek, életművek, sorsok, amelyben Budapest megjelenik.

Irók Budapestje - Fővárosunk az irodalom tükrében

Irók Budapestje - Fővárosunk az irodalom tükrében

Tovább…