Hadüzenet a politikai vadplakátolásnak

Bárkay Tamás • 2008. február 12.

Teljesen mindegy, melyik párt tetette fel, az aktivisták az összes olyan népszavazással kapcsolatos plakátot leszedik, amelyet engedély nélkül ragasztottak fel – jelentette be Budapest városarculati tanácsnoka.

Bojár Iván András közölte: a következő hetekben erőteljes népszavazási kampány indul, tehát okkal feltételezhető, hogy megismétlődik az, aminek kampányidőszakokban rendszeresen tanúi lehettünk: a várost ellepik a politikai vadplakátok. Ennek első jelei sajnos néhány kerületben már látszanak is. Tovább…

Játszóteret ígértek a budapesti biciklistáknak

Tour de Voks Budapesten

A pártok sok száz kilométer bicikliutat, játszóteret és már elfogadott programokat ígértek a pártközpontokba bicikliző demonstrálóknak szombaton.

Atrocitások nélkül, a budapesti kerékpáros felvonulásokon megszokott, barátságos hangulatban zajlott a Tour de Voks nevezetű kerékpáros demonstráció. Az ezerkétszáz fős tömeg körbebiciklizve a városon felkereste a választásokon esélyes négy pártot, hogy átadja a kerékpáros közlekedés fejlesztéséről összeállított javaslatcsomagot. A petíció, mint azt Sinka Károly a pártok képviselőinek elmondta, “nem ábrándokat tartalmaz, hanem megvalósítható javaslatokat”. A szervezők célja az volt, hogy olyan anyaggal lássák el a pártokat, amiket
könnyen beépíthetnek a kampányba.
Tudósítónk az egyik főszervező mellett tekerve azt is megtudta, a kampányban megjelenő ígéreteket a biciklisek – akár újabb demonstrációkkal – számon fogják kérni a nyertes párton. Tovább…