Tour de Voks Budapesten

A pártok sok száz kilométer bicikliutat, játszóteret és már elfogadott programokat ígértek a pártközpontokba bicikliző demonstrálóknak szombaton.

Atrocitások nélkül, a budapesti kerékpáros felvonulásokon megszokott, barátságos hangulatban zajlott a Tour de Voks nevezetű kerékpáros demonstráció. Az ezerkétszáz fős tömeg körbebiciklizve a városon felkereste a választásokon esélyes négy pártot, hogy átadja a kerékpáros közlekedés fejlesztéséről összeállított javaslatcsomagot. A petíció, mint azt Sinka Károly a pártok képviselőinek elmondta, “nem ábrándokat tartalmaz, hanem megvalósítható javaslatokat”. A szervezők célja az volt, hogy olyan anyaggal lássák el a pártokat, amiket
könnyen beépíthetnek a kampányba.
Tudósítónk az egyik főszervező mellett tekerve azt is megtudta, a kampányban megjelenő ígéreteket a biciklisek – akár újabb demonstrációkkal – számon fogják kérni a nyertes párton.

Anyázás nélkül

A tudósító egyébként humánetológiai érdeklődéssel érkezett a felvonulásra, azt vizsgálva, vajon lehetséges-e a kampány hevében pártsemleges demonstrációt tartani. A szombat délutáni felvonuláson kiderült, hogy léteznek még a pártpropaganda számára gyarmatosítható területek, esetleg a kerékpározás van jótékony hatással a tudatra: a rendezvényt ugyanis nem zavarták meg pártpolitikai megnyilvánulások.
A kerékpárosok elsőként az MDF Szilágyi Erzsébet fasori központjához gurultak, ahol Szőke László alelnöknek adták át javaslatcsomagjukat. Szőke sportosnak szánt mackónadrágban üdvözölte a biciklistákat, elmondva, hogy a többi párttal szemben nekik már kidolgozott programjuk van a budapesti kerékpáros közlekedés fejlesztésére. További szavait azonban elnyomta a critical mass felvonulások szokásos gyakorlata, a kerékpáremeléssel együtt járó éljenzés.

A második megállóban, az SZDSZ Erzsébet téri kampány központjánál Kuncze Gábor elnök, és Demszky Gábor főpolgármester vette át az egyébként futárként dolgozó Sinka Károlytól a dokumentumokat. Kuncze szerint a kerékpáros közlekedés fejlesztése nem csak pénz, hanem szemlélet kérdése is. Az SZDSZ vezetője elmondta, többet azután tud mondani, hogy átolvasta a dokumentumot, de mivel mostanában amúgy is rengeteg az idejük, erre hamarosan sor kerülhet. Kuncze ezt követően fogta az oda készített kerékpárt, és Demszky Gábor óvatos
segítségével a feje fölé emelte.

Kerékpáros kánaán vagy játszótér?

A Fidesz székházánál már levegőben tartott kerékpárral várta a felvonulást Medgyessy Balázs. A párt zöld tagozatának elnöke, egy régi biciklisfutár bátyjaként és a critical mass felvonulások rendszeres résztvevőjeként ismerte a rituálét. Szavait azonban inkább a kampányhoz igazította, kevesebb gesztust és “több száz kilométer biciklis utat” ígérve.

Loppert Dániellel, az ifjúsági tagozat elnökével felmutatott térképen a tervezett biciklis utak gyűrűs kialakítású, egymással kapcsolódó rendszerére hívta fel a figyelmet, majd emlékezetett arra: Demszky néhány hónapja azt mondta, nincs szükség több bicikliútra, mert a meglévőket sem használják. A demonstráció a szocialisták székházánál ért véget. A Köztársaság téren Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes vette át a petíciót, majd ismertette az MSZP kerékpáros programját.

Bakonyi kiemelte egy, a kerékpárosok és gördeszkások számára építendő játszótér tervét, amely kialakításához kérte a kerékpáros szervezetek segítségét. A főpolgármester-helyettes megemlítette, hogy a biciklistákat bevonnák EU-s programok kidolgozásába is. Az Index kérdésére, hogy milyen programokról van szó, és hány kilométer kerékpárutat terveznek, Bakonyi nem adott konkrét választ.
Miközben megemlítette, hogy tavaly 32 kilométer kerékpárút készült Budapesten, a felvonulók szétszóródtak a kora tavaszi napfényben.