Civilek támadják az LMP-t

A Budapest tisztaságával is kampányoló LMP vadplakátokkal „szemetelte tele” Józsefvárost – ezt állítja a Szeretem Budapestet Mozgalom. A Lehet Más a Politika szerint ez csak vihar egy pohár vízben. Csécsei Béla polgármester betegsége miatt időközi választásokat tartanak a főváros VIII. kerületében november 22-én. A jelöltek a kerületi újságban hirdethetnek és az önkormányzat által kihelyezett számos hirdetőtáblán helyezhetik el választási plakátjaikat. Az induló pártok közül egyedül a Lehet Más a Politika él még mindig a vadplakátolás eszközével – teszi hozzá.

Tovább…

Kosz és káosz a Keleti mögött – Újabb támadás a Verseny utcai zugárusok ellen

Ezúttal a Szeretem Budapestet Mozgalom verte félre a harangot a Verseny utcai piac kerítésénél működő, leginkább ganédombra emlékeztető illegális kirakodóvásár miatt. Mint meggyőződhettünk róla, egyelőre csekély sikerrel.

A főváros legnagyobb szabadtéri patikája szeretettel várja a gyógyulni vágyókat a Verseny utcai piacnak nevezett Dózsa György úti létesítmény előtt, a járdán, mindennap reggeltől késő délutánig. Valószínűleg nincs olyan kórság, amelyre a szőnyegeken, lepedőkön, rongyokon feltálalt felhozatalban ne lehetne megtalálni a megfelelő medicinát, ráadásul nyomott áron.
A retekre és szemétre bazírozott pályán nem csak pirulákat, kenőcsöket és ampullákat forgalmaznak. Az egyik kereskedőnél például szép választékot fedezhettünk fel orvosi szakkönyvekből, mondhatni, lefedte az egész tudományágat. Egyebek mellett láttunk nála kiadványt Sebészet és traumatológia, Szemészet, sőt Fül-orr-gége gyógyászat címmel, mindez nyilván egy kis segítséget nyújt a pontos diagnózishoz a bizonytalanoknak, akik így könnyebben eligazodnak a szabad gyógyszerválasztáskor. Tovább…

Utolsó séta a vágányok közt

A MÁV még nem döntötte el, mi legyen a Józsefvárosi pályaudvarral.

Népszabadság, 2006. január 31.

Zách Dániel

Józsefváros tele van érdekes történetekkel. Az időtlenül düledezõ bérházak emlékezete a múlt század elejére nyúlik vissza. Békéről és háborúról, tisztes városi létről és nyomorról árulkodik a málló vakolat szinte mindenhol, ha az ember elindul felfedezni a macskaköves utcákon. A Fiumei út mellett lévő pályaudvaron aztán véget ér a történelmi séta. A sárga épület története majd’ másfél százada kezdődött, decemberben került pont a végére, lakat az ajtókra.

Első látásra úgy tűnik, hogy a MÁV már évtizedekkel ezelőtt leírta a Keletitől körülbelül egy kilométerre lévő csomópontot. A felújításra valószínűleg a hetvenes évek óta nem jutott pénz, talán akkor is csak azért, hogy eltüntessék a hadi sérüléseket a homlokzatról. Tovább…