Populista, semmitmondó közlemény

A Szeretem Budapestet Mozgalom nem érti, ha az IRM (alábbiakban is olvasható) közleménye szerint ennyire jól tudja, mit kell, mit kellene tenni kisebb súlyú ügyekben a hatékonyság növelése érdekében, miért tétlenkedik, amikor elvileg létezik egy általa kidolgozott falfirka cselekvési program. Hol van ez a program? Budapest erről semmit sem tud. Vagy eltitkolták eddig, vagy egyáltalán el sem készült. Tovább…

Fellépés a falfirkálókkal szemben – IRM közlemény

„A Kormánya elkötelezett abban, hogy a kisebb súlyú, az embereket közvetlenül érintő cselekmények elleni fellépés hatékonyságát növelje, és ezen a területen is érzékelhető eredményeket érjen el.

A graffitizők tevékenysége, az általuk okozott kár elsősorban a városlakókat sújtja. A falfirkálókkal szembeni fellépéshez szükséges eszközök és források összehangolásával nőhet a megelőzés, és a felderítés eredményessége. Ennek jegyében az IRM a prevencióra, valamint a tettenérést elősegítő megoldások alkalmazására egy komplex cselekvési programot készített.
Összefogás, és együttműködés szükséges a falfirka elleni küzdelemben az érintett szervezetek között, kiemelten a helyi önkormányzatok, a rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelet között – szögezi le a tárca közleményében. Az IRM szerint a Kormány mindebben hatékonyan közreműködve segíti a megfelelő civil partnerek és szociális szolgáltatások felkutatását. Tovább…