Budapest szégyenfoltja az aluljáró

Budapest szégyenfoltja, pokoli mélyvilága az aluljáró. Behúzott nyakkal lábal át az ember a bűn, a prostitúció, a hajléktalannyomor, a betegség gyűjtőhelyein. A hajdan fénylő, elegáns Nyugati is a romlás jelképe lett. Civilszervezetek s a Máltai Szeretetszolgálat változtatnának. Legyen az aluljáró: köztér. A rend, a tisztaság, a kommunikáció, a gyógyulás központja. Tovább…

Bojár Iván András tiltakozó nyilatkozata

Április 7-én, kedden az INDEX portálon, 16-án este pedig az m1 Szempont című műsorában jelent meg a nevem a budapesti Molnár utca 35-ben zajló zűrzavaros építkezéssel összefüggésben. Az utóbbitól a leghatározottabban elhatárolom magam, a rólam megjelentekkel szemben pedig, tiltakozom! Az építkezéshez nem volt, és nincs közöm. Annak sem finanszírozója, se kivitelezője, se engedélyező hatósága, sem szomszédja, sem haszonélvezője, se kárvallottja nem vagyok. Tovább…

Budapesten leálltak a vadplakátok szedésével!

Döbbenetes képet kezd megint mutatni a Főváros egy-egy útvonala! A szép idő beköszöntével újra megjelentek az illegális plakátolók, a BDK szépen lefestett kandelábereit is újra teleragasztották. Felmerül a kérdés, hogy van-e újabb száz millió forintja a városnak, hogy átfesse a kandelábereket… A Felvonulási téren pedig már nem fér be a szemét a kukákba. A képek szombaton készültek, s hol van még a hétvége – tavaly szinte minden hétvégén ilyen volt a város! Tovább…

Aluljárók “akciós” nagytakarítása és utána? Kosz és bűz…

A Szeretem Budapestet Mozgalom szerint nagyon szükség lenne arra, hogy a város, a Közterület-fenntartó Zrt. is hozzákezdjen a közterek, aluljárók normális és rendszeres takarításhoz hétvégenként és munkanapokon, mert a beharangozott és a sajtónak nagy elánnal, részben pénzért megvásárolt helyeken bemutatott aluljárókról szóló “akciós” márciusi nagytakarítás után most érdemes újra lelátogatni és meggyőződni arról, hogy a “reklám-nagytakarítás” után milyen képet mutatnak az aluljárók és Budapest! Tovább…

Nincs pénz a fővárosi parkok rendben tartására

A Fővárosi Önkormányzat idei költségvetésének elfogadásáig nincs pénze a Főkert Zrt.-nek arra, hogy a közparkokban hétvégén is tisztaság és rend legyen – nyilatkozta Kocsis László vezérigazgató kedden.

A cégvezető elmondta, hogy az általuk kezelt 6 millió négyzetméternyi zöldterület, a 338 helyszín gondozására 3,5 milliárd forintra lenne szükség évente. A nonprofit társaság működéséhez azonban az önkormányzat évek óta egyre kevesebb pénzt ad. A 2006-os 1,6 milliárdhoz képest tavaly már csak 1,4 milliárdot kaptak, s információik szerint idén is több mint 200 millió forinttal kevesebb pénzre számíthatnak. Reálértéken így 100 milliókkal csökken a cég rendelkezésére álló pénz, miközben a gazdasági válság miatt várhatóan egyre többek számára csak a fővárosi parkok zöldterülete jelent majd felüdülést – jegyezte meg. Tovább…

Az ingatlanforgalmazó cégek még mindig ragasztják Budapestet!

A következő tartalmú levelet küldte Bojár Iván Városarculati tanácsnok – egyben a Szeretem Budapestet Mozgalom elnöke – a Magyar Ingatlanszövetség elnökének, minden ingatlanforgalmazó cég vezetőjének és a sajtónak, mivel a legtöbb nagy, ismert ingatlanforgalmazással foglalkozó cég és azok irodái gátlástalanul teleragasztják hirdetéseikkel Budapest utcáit, tereit, illetve a lakóházakat. Tovább…