Mikor lesz végre rend a Nyugati téri aluljáróban?

Addig nem lesz rend a Nyugati téri aluljáróban, amíg az áldatlan állapotot okozó kereskedelmi egységek ugyanúgy működhetnek, mint eddig – mondták szakértők az InfoRádiónak az után, hogy a múlt hét végén két civil szervezet aktivistái kitakarították a Budapest egyik szégyenfoltjának számító helyet.

Múlt pénteken a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány aktivistái seprűt és szivacsot adtak mindenkinek a kezébe, aki hajlandó volt velük együtt takarítani a Nyugati téri aluljáróban. A civil szervezetek vezetői azt remélik, hogy ezután a tulajdonosok – a fővárosi és a VI. kerületi önkormányzat, valamint a MÁV – már rendet tudnak tartani a Budapest egyik szégyenfoltjának számító területen. Tovább…

Firkaállás – A Népszabadság cikke a Szabadság híd megfirkálásáról

Nem tudom, ki járt mostanság a nemrég felújított Szabadság hídon. Már ott éktelenkednek a frissen festett fémfelületen a falfirkák. Nem használom a graffiti kifejezést, mert ezek az odahányt krikszkrakszok, az úgynevezett tagok még egy “vadlila” esztéta számára sem jelenthetnek többet másnál, mint amik: a környezet elcsúfítói. Hallom a nyilatkozatot: a hidat firkaálló bevonattal látták el, így a pingálmányok könynyedén lemoshatók. Tovább…