Szerda délelőtt a budai Duna-parton tartott sajtótájékoztatóval útjára indította a Szeresd Budapestet! elnevezésű építészeti és városszínesítési ötletpályázatát a Szeretem Budapestet mozgalom és a Budapesti Építész Kamara.

A pár hónapja feldobott ötlet, mely szerint meg kell teremteni Budapest új építészeti szimbólumát, mára konkrétabb formát öltött, és Bojár Iván András vezetésével megalakult a Szeretem Budapestet mozgalom, mely az eredeti ötletet kiterjesztve, tulajdonképpen ultimátumot intéz az unalmas, szürke városkép ellen, melyet évtizedek óta kénytelen-kelletlen elfogadunk. A mozgalom arra szeretné rádöbbenteni a városlakókat és a városvezetést, hogy ennek nem kell feltétlenül így maradnia.

Ennek eszköze a „Szeresd Budapestet” nyílt ötletpályázat, melynek határideje szeptember 30. Az eredményhirdetést október 24-ére tervezik, a legsikeresebb pályázatokból kiállítást rendeznek.

A sajtótájékoztatót Fürjes Balázs, az előző kormány a BS újjáépítéséért felelős miniszteri biztosa nyitotta meg, aki vázolta a pályázok és a zsűri várható sokféleségét. A zsűritagok három irányból válogattatnak: lesznek a szponzorok által küldött zsűrik, lesznek építészek, és lesznek az úgynevezett „látók”, akik tudnak valamit. Ilyen lesz pl. Geszti Péter, Eszenyi Enikő és Kovács Ákos.

Till Attila, médiaszemélyiség is jelen volt, aki elárulta, hogy ő maga is nevezni tervez a pályázatra, és, megrögzött biciklista lévén biztosan valami autóelleneset fog kitalálni. Pataki Ági, a Fabulon néhai arca, – a főváros szeretetétől eltelve – bejelentette szándékát, miszerint szívesen inaskodna egy igazi építész mellett. Bojár Iván András bemutatta néhai iskolatársát, mint tipikus civilt, aki maga is úgy döntött, pályázatot ad be Budapest színesítésére. Kedves pillanat volt, amikor elmagyarázta ötletét, miszerint Budapest déli és északi végén két nagy tornyot kellene építeni, melyeket lézersugár kötne össze, hogy mindenki felfoghassa micsoda nagy városban él.

Az építészszakma részéről Z. Halmágyi Judit, az Egeraat Associates építésze, az „emergencia” fontosságát hangsúlyozta, mely szerint a civilektől olyan ötleteket várnak, melyek a szakmabelieknek sosem jutna eszükbe. Z. Halmágyi szerint „az űrből kell rázoomolni” a városra, hogy átfogó megoldási javaslatokkal állhassanak elő. A pályázat mindenki számára nyitott, legyen bár amatőr vagy profi. Az esemény az „itt és most végre megtesszük, amit tizenöt évvel ezelőtt kellett volna” hangulatban zajlott. Az egyetlen lehangoló mondat Fürjes Balázs szájából hangzott el, aki elárulta: a megvalósítás már nem a mozgalmon múlik, de remélik, hogy lesznek olyan befektetők, akik megépítik az így gyűjtött ötletek egy részét.