Mikor lesz végre rend a Nyugati téri aluljáróban?

Addig nem lesz rend a Nyugati téri aluljáróban, amíg az áldatlan állapotot okozó kereskedelmi egységek ugyanúgy működhetnek, mint eddig – mondták szakértők az InfoRádiónak az után, hogy a múlt hét végén két civil szervezet aktivistái kitakarították a Budapest egyik szégyenfoltjának számító helyet.

Múlt pénteken a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány aktivistái seprűt és szivacsot adtak mindenkinek a kezébe, aki hajlandó volt velük együtt takarítani a Nyugati téri aluljáróban. A civil szervezetek vezetői azt remélik, hogy ezután a tulajdonosok – a fővárosi és a VI. kerületi önkormányzat, valamint a MÁV – már rendet tudnak tartani a Budapest egyik szégyenfoltjának számító területen.

Bojár Iván András városarculati tanácsnok pesszimistább ebben a kérdésben, szerinte a kerület eddig sem tartotta rendben az aluljárót, a MÁV pedig hozzájárult a kis üzletek nyitásához, és ezzel az áldatlan állapot elharapózásához.

A Szeretem Budapestet Mozgalom elnöke úgy véli: a Nyugati téri aluljáró akkor lesz tiszta és biztonságos hely, ha a tulajdonosok minden ott árusító céggel felbontják a bérleti szerződést, és csak az igényes kereskedőknek adnak ki engedélyt.

Hasonló véleményen van Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke is, aki néhány alapcikk árusításán kívül minden kereskedelmi tevékenységet megtiltana a területen.

Bojár Iván András az InfoRádiónak elmondta:, hogy a városvezetés is szembesült már a problémával, ezért a fővárosi önkormányzat 30 aluljáró rendbe hozását és bekamerázását tervezi jövő őszig az illegális kereskedelem és a prostitúció megszüntetése érdekében.

Az InfoRádió megkereste a MÁV-ot is, a terület egyik tulajdonosát. Kovács Viktor ingatlanüzemeltetési csoportvezető elmondta: arra készülnek, hogy együttműködési megállapodást írnak alá a Máltai Szeretetszolgálattal és a fővárosi önkormányzattal az aluljáró rendbetételéről.

Ráday Mihály városvédő szerint egy turisták által látogatott aluljáróban művészeti alkotásoknak is helyük lenne, ám Budapesten a graffitisek miatt erre sincs lehetőség.

Herczeg Zsolt és Hegedűs Zsuzsa

Hozzászólások

Hozzászólások követése

3 hozzószólás érkezett a(z) “Mikor lesz végre rend a Nyugati téri aluljáróban?” bejegyzéshez

  1. Case szerint:

    Igen, az árusok miatt olyan az aluljáró amilyen, nem azért mert tele van maguk alá vizelő hajléktalanokkal, lepukkant ku…kal (átvéve a Rákóczi tér régi szerepét) és kötekedő keménygyerekekkel.

    “Ráday Mihály városvédő szerint egy turisták által látogatott aluljáróban művészeti alkotásoknak is helyük lenne, ám Budapesten a graffitisek miatt erre sincs lehetőség.”

    Normális városokban (Barcelona pl., de bármelyik nyugati nagyvárosra igaz, sőt, már Budapesten is volt jópár hasonló kezdeményezés) éppen, hogy a graffitisekre bízzák az ilyesmi munkákat és sokkal jobb alkotások születnek, mintha egy rakat önjelölt nagyonkomolymodernművészt bérelnének fel. Szóval Ráday úr hülyeségeket beszél, nomeg nem lát túl a graffiti = tag kényszerképzeten.

  2. M. Rozália szerint:

    A Nyugati pályaudvaron akkor lesz rend, amikor Budapest egész közterületére vonatkozóan rendet tesz valaki, nem engedi meg az olyan személyek koldus-menedzselését, akik ezt teszik, de ez akkor lesz, ha Budapestnek is lesz főpolgármestere, mivel jelenleg csak imitált, deklarált stb. van és nem nevezhető főpolgármesternek. Ez most itt csak egy vélemény, de el lehet gondolkodni rajta.
    Üdv.

  3. fairytale szerint:

    Engem nagyon zavar, amikor azt látom, hogy a Nyugati aluljáróba leküldött rendőrök kedélyesen társalognak elég kétes kinézetű alakokkal, miközben mellettük árulják magukat a kurvák.
    Egyébként a “rendetlenség” vonatkozik a Blaha aluljárójára is. Borzalom, ami ott van. Egyszer egy meleg nyári napon este 11 felé, mikor még bőven volt forgalom, egy meztelen hajléktalan aludt a földön teljesen kitárulkozva. Nem levetkőztették, neki volt melege, a rongyai ott voltak mellete egy kupacban. A metrósoknak -bár elég sok biztonsági őr szokott ott ácsorogni – eszükbe sem jutott, hogy tegyenek valamit. Undorító volt!

    Rozi: nem Demszkyt kellene mindig szídni!

Szóljon hozzá Ön is!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező a hozzászólás beküldéséhez. Az itt megadott nevét és e-mail címét nem tároljuk és semmilyen célra nem használjuk fel.