Az Andrássy út az ország legszebb sugárútja, de a fejlődés mellett sokszor a hanyagság és az ellenőrzés teljes hiánya jellemző – úgy, mint a városban sok más helyen is. Illegális árusok, hanyagul parkoló autók és koldusok. Felszámolásuk nem történik meg, a “szervek” jogszabályokra hivatkozva csak “elhessegetik”, de nem von(hat)ják szabálysértési eljárás alá őket, a várost pedig joggal szidják a budapestiek.
A város nem szemetes, de koszos, rendetlen, mint ahogy az az Andrássy úton is látszik: a fényképek is ezt mutatják.
Az Andrássy úton, az Oktogon és a Kodály körönd között egy nagy területen már nincs védő szegély-növényzet a szervizút és a sétáló rész között. A gépkocsik gond nélkül felparkolnak, még a járdára is, teljesen tönkretéve így a növényeket, az egész területet kitaposták és keréknyomokkal rondították.
S mindez itt, a város szívében. Vannak autók, amelyek gond nélkül reggeltől estig, a munka végéig itt tudnak parkolni. Majd, ha lesz, aki megbünteti őket és lesz, aki bilincset tesz a kerekekre, ha látják majd, hogy gondatlanságuknak igenis van következménye, majd akkor nem így fog kinézni a város!
A Főkert információja szerint csak akkor van értelme új sövényeket telepíteni, ha már az autók nem parkolnak a növénysávon. De erre meddig kell várnunk?
Ha az ország legszebb sugárútján nem követeljük meg a rendet, akkor mi a helyzet a város többi pontján?

















Nekem személy szerint tele a hócipőm az autósokkal. Nem tehetek arról, hogy csak egy belvárosi és földszinti lakásra van pénzem. Viszont ennek ellenére szeretnék normálisan élni itt, ahol lakom!
Én azt tenném, ha volna szavam, hogy iszonyatos magasra emelném a parkolások árát, sőt, sok helyen meg is tiltanám. Például a VI. kerületben, a szűk kis utcákban mindkét oldalon parkolhatnak, természetesen úgy, hogy félig a járdán állnak, legálisan. Így pont a gyalogosok nem férnek el. Ezt sürgősen betiltanám, helyette az egyébként üresen kongó parkolóházakba kényszeríteném az autósokat, akár úgy, hogy az viszont nagyon olcsó legyen.
Egyébként most amúgy is ki vagyok hegyezve erre, mert folyamatosan egy teherautó keseríti meg az életünket. Folyton az ablakunk alá állt és magától nem jut eszébe, hogy ez másokat zavarhat! Egyáltalán, ilyen méretű autónak szabad parkolnia egy szűk, egyirányú, VI. kerületi utcácskában?
Mint írtam, mi földszinten lakunk, utcára néző ablakokkal. Tehát amikor elénk parkol le estére (nem pakolás vagy költözés céljából, hanem kimondottan ott parkol, mert a házban lakik valószínűleg) akkor a leparkolásnál és az elindulásnál egy másodperc alatt tömény benzingőzzel telíti meg a szobák levegőjét. Ráadásul azt a kevés fényt is elveszi, ami a földszinti lakásokba beszűrődik normális körülmények között.
Egyébként most készülök arra, hogy kiírjak neki egy levelet a lépcsőház ajtajára. Hátha számít majd valamit. Kedveset, visszafogottat, szinte kérem majd arra, hogy értékelje át a parkolási szokását és orientálódjon egy olyan helyre, ahol nincsenek ablakok a földszinten. Mert másoknak sem akarok rosszat!
Valakinek van más ötlete, mit lehetne tenni?
Üdv!
Szabályos ötletem nincsen több. Néha az ember egyszerűen nem gondol arra, hogy amit tesz, az másoknak árthat… Talán ez az ember is így van ezzel. Talán az ablaktörlő mögé lenne célszerű tenni a (valóban visszafogott) hangú levelet.
Hmm?
Cs.P.
Azér’ az a böhöm dög szépen néz ki!!! Két fa között… “Józanság- gyere haza!”
Cs.P.
(Asz’tem, szabályosan megáll, csak, mikor indul, “álmában még füstöl egy kicsit”…