Négy graffitizőt értek tetten a BKV biztonsági őrei éjszaka a Forgách utcai metrómegállónál. A négy graffitisből hármat elfogtak, a negyedik elkövetőt még keresik a rendőrök. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a négy fiatalember szerdán késő este a Forgách utcai metróállomás bezárása előtt elbújt az állomás területén, majd később lementek az alagútba és több metrókocsit festékkel lefújtak. Az elkövetőket tetten érték a BKV biztonsági őrei, és megkísérelték őket visszatartani.

Ketten együttműködve megadták magukat, egy elkövetőnek azonban sikerült elszaladnia. A negyedik elkövető is menekülni próbált, miközben az őt visszatartani szándékozó biztonsági őrre támadt, és többször ököllel arcon ütötte. Dulakodtak, végül a fiatalembert a biztonsági őrök fogták el és visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. A 30 éves fiatalember a dulakodás során megsérült, ezért a mentősök kórházba szállították.

Két társát, egy 19 éves, valamint egy 21 éves fiatalembert a rendőrök előállították. Kihallgatásuk során egyikük beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, társa tagadta azt. A gyanúsítás ellen egyikük sem élt panasszal.

A rendőrök átvizsgálták az elkövetők ruházatát és csomagjaikat, ennek során a 19 éves fiatalembernél 8, 30 éves társánál 20 festékszóró palackot találtak, valamint rábukkantak még további 8 festékszóró palackra, amiket az elkövetők előzőleg az alagútban rejtettek el egy zacskóban.

Az okozott kár egymillió forint.