Hírszerző, 2008.09.19.

Szöveg: Király Dávid, fotók: Györffy Anna

“Ide erőszak kell” – elkezdődött a Nagykörút falfirka-mentesítése. A program decemberig tart, utána továbbmennek.

falfirka_mentesites

Nagykörút megtisztításával kezdődik a budapesti falfirka-ellenes program, amelynek keretében 250 épületet, 800 üzletportát és utcabútorokat tisztítanak meg a szennytől. A falak megtisztítását követően egy monitoring rendszert is kialakítanak. Az akcióba a szervezők igyekeznek bevonni a körút lakóit is. A decemberig tartó programra 50 millió forintot költenek.

falfirka_eltavolitas_nagykorut

Évente körülbelül félmilliárd forintos kárt okoznak Budapestnek a falfirkálók. Aránytalanul nagy a kár és aránytalanul nagy a munka, amit a falfirkák eltávolítására kell fordítani, a főváros utcáit ugyanis pár tucat fiatal festi össze – hangzott el a főváros és a Szeretem Budapestet Mozgalom graffitimentesítő akciójának sajtótájékoztatóján.

bojar_ivan_andras_falfirka_mentesites_beszedr

“Elég a falfirkákból, elég volt, hogy Budapest másodvonalbeli város, és nem tud előbbre jutni” – mondta Bojár Iván András, a főváros városarculati tanácsnoka. “A budapestiek firkálják össze, a budapestieknek is kell letakarítani. Szemléletváltásra van szükség, ez a város a miénk, nekünk ugyanúgy dolgunk van vele, mint a hatóságoknak” – tette hozzá Bojár.

Demszky Gábor részvétele a nagykörúti kampányban

A nagytakarítási program része 250 társasház és mintegy 800 üzletportál szennyezettségének eltüntetése, anti-graffiti bevonattal történő ellátása, védelme és monitoringja. A Szeretem Budapestet Mozgalom számításai szerint Budapesten csak a Nagykörutat összesen 2317 négyzetméternyi falfirka csúfítja.

Harc a falfirka ellen

Lesz monitoring is

A decemberig tartó program célja a firkák eltávolításán túl egy városi őrség kialakítása, amely folyamatosan figyeli majd a Nagykörutat, s ha valahol azt észlelik, hogy újra bemocskolták a homlokzatokat, akkor lemossák azt. A mozgalom és a városarculati tanácsnok irodája hosszú távú és fenntartható programot tervez; a körút kitakarítása hónapokat vesz majd igénybe.

A tervek szerint a most elindított, 50 millió forintba kerülő program nem korlátozódik a Nagykörútra, később a város más forgalmasabb útvonalain folytatják. Bojár Iván András elmondta: szeretnék bevonni a munkába a lakóközösségeket is, meg akarják velük értetni, hogy házaik tisztántartása nekik is érdekük.

Falfirka mentesítő csapat

A nagytakarítási program pénteken a Jászai Mari téren kezdődött, a Rotschild áruház homlokzatánál. Ezt az épületet egyébként nemrég újították fel, akkor a földszinti műkőborítást is megtisztították, a falfirkák azonban heteken belül ismét ellepték a homlokzatot, mintha évek óta hozzá sem nyúltak volna.

Albert Györgyi is rendes ember

A sajtótájékoztatót követő demonstratív falmosásban a Szeretem Budapestet Mozgalom tagjain és Demszky Gábor főpolgármesteren kívül részt vett többek közt Pataky Ági, Détár Enikő és Albert Györgyi.

Falfirka mentesítő celebek

Jellemző, hogy az arra járók nem is igen értették mi történik, egy nyugdíjas pár – miután Bojár elmagyarázta nekik, hogy mi történik – a jól bevált “vannak még rendes emberek” mondattal reagált, egy a főpolgármesterrel szóba elegyedő férfi viszont szkepszisének adott hangot. “Az emberek értelmét nem lehet átalakítani, ide erőszak kell” – győzködte Demszkyt a középkorú férfi.

Mindezzel párhuzamosan a főpolgármester a graffitisek rendelkezésére bocsátotta a 4-es metró építkezésének Etele téri és Népszínház utcai palánksorát.