A Szeretem Budapestet Mozgalom nyílt feljelentést tesz a VIII. kerületi rendőrkapitányságon az egykori Nemzeti Színház emlékművén, és több, József körúti házon megjelent – a fényképeken látható – falfirkák miatt. Budapest egyik legismertebb terén, a város egyik emblematikus emlékművét megfirkálták 2011 januárjában.

Falfirka a József krt. 31. sz. épületnél

Falfirka a József krt. 31. sz. épületnél

Úgy érezzük, hogy a rendőrség jelenleg nem teszi meg a megfelelő lépéseket a falfirkák tetteseinek kézrekerítése érdekében – hiába történik meg a falfirkák letakarítása Budapesten, ha szinte büntetlenül lehet firkálni tovább.

Falfirka a József krt. 43. sz. épületnél

Falfirka a József krt. 43. sz. épületnél

Dr. Tóth Tamás r. dandártábornok, kapitányságvezető, BRFK
Salgó László r. őrnagy, kapitányságvezető, VIII. kerület

Alulírot, civil mozgalom az egykori Nemzeti Színház emlékművén az elmúlt hónap során ismert szignó által elkövetett firkálás ügyében ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, a mellékelt címeken és fényképek alapján. A csatolt képek alapján a jelzett helyszíneken színes, illetve fekete falfirkát festettek (tag-eltek) fel ismeretlen személyek.

Falfirka a Blaha Lujza térnél

Falfirka a Blaha Lujza térnél

Az okozott anyagi kár előzetes becslésünk alapján az 50.000.- Forintot meghaladja.

Kérjük az eset mielőbbi alapos kivizsgálását.

Kérjük továbbá, hogy a vizsgálat fejleményeiről az eljárást kezdeményező szervezetet írásban értesíteni szíveskedjenek: Szeretem Budapestet Mozgalom, info@szeretembudapestet.hu

Feljelentés melléklete: helyszíni fénykép 3  pld.

Budapest, 2011. február 13.                                       

Üdvözlettel:
Szeretem Budapestet Mozgalom