Néhány tény a Tabán területén történő beruházásról

Budapest belső területein a zöld területek aránya a huszadrésze az optimálisnak, de az EU által előírt minimum felét sem éri el. Budapesten három városligetnyi zöld területet betonoztak le az utóbbi tíz évben.
Ezt az 1998-ban szándékosan felhígított Favédelmi Rendelet tette lehetővé, mely sokkal inkább a befektetőket védi, mitsem a fákat. Nem csupán természeti szempontból fontosak a fák: egy ötven éves tölgyfa hatszáz ember oxigénszükségletét biztosítja.

Tavaly az I. kerület képviselői megszavazták a Rác Fürdő kibővítését egy négyszintes luxusszállodával, ami a Tabán egy részének beépítésével jár majd. Az új épületet a Kempinski szállodalánc fogja üzemeltetni.

Ehhez a Tabánt közterületből építési területté kellett átminősíteni, ez megtörtént. A tervek szerint 50-60 ősfát kell kivágni az építkezéshez. Ehhez az Örökségvédelmi Hivatal engedélyét is megszerezték már. A leválasztott területet a Rác fürdő bérli 40 éven át, a terület utána az ő tulajdonukba kerül. Figyelembe véve az alacsony bérleti díjat, ez olyan, mintha jelenértéken potom 88 millió forintért vették volna meg a területet!

A beruházást az állam a mi pénzünkből, a Széchenyi-hitel keretében 750 millió forinttal támogatta!
Mindez összhangban van Budapest városfejlesztési terveivel, sőt a gellért-hegyi sikló is innen indul majd.
Demszky Gábor főpolgármester azzal érvelt az építkezés mellett, hogy csak magántőke bevonásával lehet felújítani az elhanyagolt környéket.

A tövény előírja, hogy minden szállodának és turisztikai látványosságnak megfelelő számú parkolóhelyet kell létesítenie. A parkolónak is csak a Tabánban lesz hely! A beruházás 2006 végéig fog megvalósulni, ehhez az építkezést már idén nyáron meg kell kezdeni.

OLVASD ÉS TERJESZD!

Hozzászólások

Hozzászólások követése

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Szóljon hozzá Ön is!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező a hozzászólás beküldéséhez. Az itt megadott nevét és e-mail címét nem tároljuk és semmilyen célra nem használjuk fel.