A főváros változásait szívükön viselvén új rovatot indított az Octogon architecture&design magazin Szeretem Budapestet címmel, amelyben mostantól hónapról hónapra összefoglalják a várost érintő legizgalmasabb történéseket, eseményeket.

Az Octogon 85-86. számában a Szexi Budapestet vitairatra érkezett válaszokat közlik Bozóki András, Gauder Péter és dr. Petrovszky Gábor tollából, továbbá körüljárják a dunai közlekedés lehetőségeit is.

Szeretem Budapestet rovat – Octogon, 85-86. lapszám[/caption]

Budapest fordulópont előtt áll! Immáron bő két évtizede. Azt, hogy milyen távolságban áll a fordulópont előtt, és pozitív, vagy éppen negatív irányt ígér-e az a fránya soha el nem ért fordulópont, majd a várostörténészek megítélik. Apránként kiszálazzák a megtörtént, és a ma már sokkal fontosabb meg nem történt események sokasága közül, hogy az utat hol tévesztettük el. Mert bizony elvesztettük azt. Nem mintha a város ne ketyegne el még évtizedekig így, ahogyan van. Nem, mintha a közszolgáltatások biztosítása, ami manapság már nem is számít könnyű feladatnak, ne lenne fontos teendő. Mert az. A buszoknak menniük kell. Az egészségügyi ellátórendszernek be kell töltenie a szerepét. Az iskolákban biztosítani kell a téli meleget, a világítást, az oktatáshoz nélkülözhetetlen eszközöket. A bölcsődéket nyáron ki kell festeni! Nos, mindez szép, nemesen nehéz feladatsor, ám köze nincs a városcsináláshoz.

Budapest fordulópont előtt áll, és ma újra úgy látszik, még nagyon sokáig fog ott állni. Inkább toporogni. A miénkkel konkurenciaversenyben lévő szomszédos, és európai, és globális városok nem állnak semmi előtt, sem után, hanem dinamikusan fejlődnek, alakulnak. Elemzések, adatgyűjtések, értékelések és számítások révén folyamatosan pontos képet szereznek versenytársaikról. Hasonló eszközrendszerrel pedig saját városukat is különféle tématerületek szerint szondázzák folyamatosan. Képben vannak. Stratégiaalkotóiknak nem impresszióik és véleményük van a városról, hanem tudásuk.

A Szeretem Budapestet Mozgalom hét éve igyekszik minél teljesebb ismereteket fölhalmozni a várossal kapcsolatban annak érdekében, hogy azok – némi ihlettel, kreatív értékkel – megérintve egy szerethetőbb és élhetőbb város szolgálatába álljanak. A SzeBu nemrégiben Zöld Budapest címmel közreadta városfejlesztési stratégiai elképzeléseit, amit a portálok, közösségi oldalak közönségéből több, mint százezer ember olvasott el, s közel 11.000 olvasó kifejezte a koncepció iránti szimpátiáját. Itt, az újság oldalain pedig számos kiemelkedő szakmai és közéleti szereplő fejtette ki elképzelését a program anyagával kapcsolatban. Urbanisztikai témában ilyen horderejű, hatásfokú és társadalmi kört megmozgató koncepció még nem született Budapesten. Ezért az OCTOGON úgy döntött, Szeretem Budapestet címmel új rovatot indít, hogy immáron rendszeres keretet biztosítson a magyar fővárosról folytatott építészeti és urbanisztikai gondolkodásnak, közbeszédnek.

Az elmúlt bő két esztendőben kibontakozó Víztükör című cikksorozatunk máris a Duna, mint fejlesztési terület koncepcionális előkészületeinek megkerülhetetlen háttéranyagává vált. De számos, a fenntartható várostervezés és építészet témakörében megismerhető újítás, vagy egyszerűen új gondolat is megjelent ezeken a lapokon. Ma már tudjuk, Budapest sokkal több, mint tizenegyezer épületének, útjainak, infrastruktúráinak halmaza. Budapest Magyarország sikerének záloga. Letéteményese. Nem lokálpatriotizmusból, hanem józan paraszti ésszel fölismerve valljuk: ha Budapestnek nem sikerül, az országnak sem fog. Ezt pedig nagyon nem szeretnénk. Sőt. Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a város, és az ország is boldoguljon. Szerény eszközeinkkel ezt kívánjuk szolgálni majd ezeken a lapokon. Toporgás, úttévesztés, lemaradás. Van honnan győznünk. Ám ahogy egy város soha nincs készen, mert állandó változásban lévő organizmus, úgy lényegében végletesen lemaradni sem tud soha. Egy boldog önfeledtségben szendergő város sem halott, legfeljebb annak látszik. Bármikor felülhet azonban, kinyújtóztathatja elgémberedett tagjait, talpra állhat, és elindulhat a helyes irányba!