Egyenlőre, még egy ideig – amíg nem lesz fejlesztésbarát demokratikus városkormányzás –szükség van a társadalom azon erőire, amelyek akarnak és képesek felvázolni Budapest és régiója számára fejlődési szcenáriókat, jövőképeket. Tehát nem rövidtávú politikai vagy befektetői akciókat, hanem emberöltőre távlatos célkitűzéseket. Így aztán teljes mértékben üdvözlendő, hogy most a Szeretem Budapestet mozgalom az Oktogon Consult közreműködésével és Bojár Iván András tollából kidolgozott egy városfejlesztési programot és ezen belül egy konkrét Integrált Belváros-fejlesztési konceptust. Lehet, hogy egyesek ízlésének ez még mindig inkább „közelkép”, elemi részlet semmint perspektíva, és így csupán a jelenségek szintjén kínál fel megoldást, ezzel csupán a gondok és napi álmok szintjén keresi-kutatja és javasolja a megoldást, mégis egy újabb lépés a társadalmi önszerveződés és párbeszéd útján.

Bizonyára sokan úgy gondolhatják – különösen most, hogy az újonnan beiktatott vezetés építészekből tanácsadócsapatot hozott létre – nincs szükség civil, társadalmi jövőképalkotásra. Úgy vélhetik – mint tette azt az előző városirányítás és az azt megelőző is –, hogy nincs szükség alternatív jövőképekre, szcenáriókra, pláne nem laikus, civil, azaz nem hivatalos-hivatali elképzelésekre. Inkább egy kiválasztott SZAK-elitre kell bízni az egyetlen üdvözítő-tutti megoldás kidolgozását. Nem kell ködös elméletekkel és nagystílű látomásokkal bajlódni, hanem azonnali akciókat kell meghatározni, konkrét operatív terveket kidolgozni. Ez a meglehetősen gyakorlati megközelítés nem biztos, hogy egyben politikus is. Ez a megközelítés működött a szocializmusban, ahol a tervezés alanya és a megvalósítás alanya ugyanazaz állam volt, így nem volt szükség a közreműködők bevonására, megnyerésére. Ma, amikor egyre nyilvánvalóbb minden közreműködő számára, hogy a várost polgárai építik, amikor a város fejlesztésében az igazgatásnak inkább stimuláló, koordináló, menedzselő facilitáló szerepe van, amikor a források megteremtésér,e városmarketingre, megfelelő tőkevonzó programokra van egyre inkább szükség, akkor már a korábbi tervezési mód nem üdvözítő. Több kommunikációra, nagyobb nyitottságra, együttműködésre van, lenne szükség. És persze a társadalmi önszerveződések kihasználására, a velük kiépíthető, a partnerségben rejlő energiák jobb kihasználására, egyelőre kiépítésére, mi több: elfogadtatására.

Ma Magyarország és benne Budapest és minden társadalmi, politikai erő még mindig az átalakulás, a változás, a szerveződés korát éli. Nincs még itt az ideje a kristálytiszta, lezárt programoknak. Még nem kristályosodtak ki azok a formák, melyekkel a jövő teremthető meg. Alig van igény és hiányzik a képesség a jövőtervezésre. Ennek eredményeként hiányzik a közös cél, az irányító „fárosz”, az emberöltőnyi látomás-jövőkép. Ezért van, hogy sokkal inkább rövidtávú gondolkodás, projekt alapú fejlesztés, a „patchwork-ölés” irányít. Szükség lenne egy hidegfejű közvetítőre a szükségszerűség és a távolbalátás között.

Éppen ezért, most minél szélesebb gondolatbázisra kell törekedni, akár a sokszínűség és a tisztázatlanság árán is. Egyelőre fel kell tárni a vágyott-, a valószínű- és a lehetséges- városjövőket, hogy azokat összevetve megformálható legyen a társadalmi jövőkép. Amely aztán – a városirányítás által legitimáltan és támogatottan – stimulálva, facilitálva, menedzselve a lakók és csoportjaik által megvalósítható. Meg kellene határozni a célt, ahová Budapest tart, igyekszik, aminek érdekében mozgósítja energiáit, szürkeállományát, lakosait és az ő energiáikat, erőfeszítéseiket, projektjeiket.

Ebben a hiány-kontextusban, városfejlesztési-gondolati struktúrában a Szeretem Budapestet mozgalom minapi akciója hasznos, még akkor is, ha csupán egy részgondolatot jár körül, még akkor is, ha a konstruktív értelemben kritikus-, eklektikus, terjedő-áramló gondolatlöket-halmaz fő célja, a város egy fontos-jelentős, kitüntetett, a városmárka megteremtését lehetővé tevő részére az Integrált Belváros létrehozására vonatkozó szcenárió felrajzolása, kijelentés-ajánlás megtétele. Még akkor is, ha inkább fogalmazódik szenvedő szerkezetben, mert az aktív igék esetleg kellemetlen módon elárulhatják. Éveken át tapasztalta bürokratikus szervezeteink tehetetlenségét és nyegleségét. Látta, hogy hogyan fékezik a haladás menetét. Még akkor is, ha ez nem a megoldás, mert tudja, hogy addig nem fogunk tudni új világot építeni, amíg meg nem szabadulunk a régi gondolkodásmódtól. És ez az a gondolkodásmód, szemlélet, ami egyelőre minden oldalról gúzsba köt minket.

Lássuk most, a megismert inspiráló-innováló-újító gondolatokat:

Város-megújítás vagy város-újjászületés

A Szeretem Budapestet városfejlesztési programja tulajdonképpen két gondolatot tartalmaz:

• az egyik a szöveges anyagban megfogalmazott absztraktabb, (lesznek akik azt mondják „ködös”) kontextuális gondolati háttér, egyfajta jövőképszcenárió-gondolatgyűjtemény;

• a másik a konkrétabb-operatívabb: Pest-budai integrált Belváros-fejlesztési javaslat.

A város korszellemének megfelelő prosperitása, jövőbeni esélyei, éppúgy, mint egy élő szervezetnek az „egészsége”, fiziológiája és korpusza (ép testben ép lélek) nem a napi történések szintjén dől el. Ez a felismerés vezeti a szerzőket is, hogy előre gondolkozva igyekezzenek meghatározni a városfejlődés jövőjét.

Új helyzetekben erőltetni kell az agyunkat, hogy új irányokban gondolkozzon és kihívja a régi felfogásokat, tudásokat. (helio vs. geocentrikus) Ez bizony energiát igényel, és különösen kimerítő, strapás olyan szokatlan ismeretlen dolgokról gondolkozni, mint a gazdasági szempontok, vagy kereslet, igények, városmarketing, pozicionálás, szebben szakértőbben hangozva „megvalósíthatóság”, fenntarthatóság, versenyképesség. Fáradságos, költséges az agy számára új szinapszisokat felállítani, ráadásul természetes ellenállás van bennünk az eddigi felfogásunk megkérdőjelezésére.

A szerző megkísérli meghaladni a rövidtávú gondolkodást, ám valószínűleg nem eléggé kiforrottak, összeértek még a gondolatai így kissé „nyers” az eredmény. Láthatóan eklektikus a gondolati rendszere, számos gondolatszilánkból igyekezett ötvözni, azonban feltehetően nem volt elég a „hőfoka” ahhoz, hogy összeolvadjanak, összeérjenek, ötvöződjenek a gondolati alkotóelemek és egy összefüggő rendszer, egy koherens ’íz’ álljon össze.

Ugyanakkor szinte nincs benne olyan elemi gondolat, amivel ne tudnék egyetérteni, csak hiányzik az az egyetlen vezér avagy kormányzó gondolat, ami összefűzné, egységbe szervezné a gondolatelemeket, szilánkokat. Inkább a felszín, a „bőr” az, amit a program láttat, közvetít, semmint azok a hajtóerők mozgatórúgók, izmok, amelyek meghatározzák a városfejlődést, avagy a még mélyebben lévő strukturális átalakulás, az a csontváz, gondolati- szelet, amely a városfejlődés fundamentumát kellene, hogy képezze. És ez bizony – a mégoly jó részletfelsorolásnak – komoly hiányossága. Nincs stratégiai-ragasztó ami összetartaná és végül a következtetés szintjén is irányt adna. Nem világos, hogy mik a városfejlesztési program (amennyiben ez az?) szerint a város „csontjai”, kulcselemei, fontos összetevői, fundamentumai, ami köré minden egyéb rendeződik. Legyen „régi-új” város, legyen City-koncepció, legyen metropolistér, városrégió-koncepció, stb.? Ha egy célt látunk világosan, akkor egyet léphetünk előre. Ha egyszerre akarunk elérni minden célt, akkor egyáltalán nem haladunk előre.

Talán még leginkább a program szemlélete, a javasolt márkásítással történő tervezés, mint módszer az az, ami a leginkább összeköti a részgondolatokat. Hogy ez végül a szexiségben sűrűsödik vagy más élményekben, azt nem tudom, nem biztos, hogy én is így gondolom, az inspiráció alapján erre a következtetésre jutok. De ez nem is lényeges, ha az anyag meggyőzne, hogy egy ilyen Budapesti életstílus, hogy egy „Új Belle Epoche” egy új „kabaré korszak” van születőben, illetve teremthető meg, egy egyébként meglehetősen konzervatív, az új értékeket nehezen felismerő-befogadó városban, ahol az irányítás-kormányzás a korábbi kor örökségeként tovább élteti a narráló, oktrojáló azaz nem demokratikus, nem együttműködő struktúrákat..

A másik vezéridea sőt, talán a program legalapvetőbb felvetése, és ezzel erénye, – mellyel magam is teljes mellszélességgel, azonosulni tudok, – és amit a továbbiakban kissé tovább is gondolok –, az a gondolkodás (aktív) problémamegoldás célja. Bár nem mondja ki, de implicite a cikk a program tartalmazza, értőn kell tudni olvasni. Mert azt hiszem legfontosabb eleme az anyagnak az, hogy megszületett, hogy van, hogy szembeállítható a hiátussal. Ezzel rámutat arra, ami nincs, ami csak lyuk. Szükség van az aktív gondolkodásra, akkor is ha az irányítás, különösen a hivatal ezt nem tartja fontosnak, ha ezt nem végezteti-végzi, sőt tehetetlensége, nyeglesége fékezi a haladás menetét. Vannak olyan idők, amikor először cselekednünk kell, és a következményekkel csak akkor kell foglalkozni, amikor azok bekövetkeznek.

két félteke

A cikk csupán a felszínt karcolja, a jelenségek napi- álmok és elmaradások szintjén javasol megoldáselemeket. A strukturális, távlatos mély tartalmi megújításra nem találja, keresi- a megoldást, az elemi részletek rétegét alig meghaladva. Holott, hogy a másik vezérgondolat megalapozása megtörténhessen: ebben a kontextuális részben lenne szükséges lényeglátóbbnak lenni, mélyebbre ásva egyszerűsíteni és célt meghatározni. Mindez mit sem von le azonban a második gondolati szint értékéből, legfeljebb az ahhoz vezető utat tenné egyértelművé. Így tulajdonképpen két egymással paralel, nem egymásból következő gondolattal szembesülhetünk.

Miközben telitalálat az Integrált Belváros elképzelés, és ez lehetne igazán a gondolat „origója”, a várat tenni meg ma a „jövő városa” koncepció vagy akár a márkásítás kiindulópontjának, több mint megfontolandó: újragondolandó. Ráadásul a Kecskehegy csak a tatárjárás után IV Béla illetve egy francia lovag javaslatára települt-épült be, addig és azóta is inkább Pest a progresszió színhelye, terepe. Mit sem változtat ez azon, hogy a Várhegy – mint a Gellérthegy is – fontos landart, meghatározó elemi színtér, de éppen a szoft – humán-társadalmi összetevő-funkció hiánya miatt nem energetizáló dinamizáló helye a városnak. Egyelőre hozzá hasonlítva a Moszkva tér is meghatározóbb a város életében, legfeljebb kevésbé landart, és nehezebben márkásítható!

Harmadik generációs városok esetében elég nyilvánvaló az „old values”, azaz a régi értékek kihasználása. Ugyanakkor a kérdés, amit társadalmilag tisztázni kell, mennyire legyen a Belváros harmadik generációs, azaz jobbára a turisták terrénuma, vagy legyen inkább youppik lakóhelye, esetleg élő Belváros, a városlakók és városhasználók kitüntetett helye. Avagy mi az a dózis egyikből-másikból, milyen az az arány ,ami a megfelelő-kívánatos-működőképes keveréket biztosíthatja.

Ezért vigyázó szemeinket az Integrált Belváros ideára kell vessük inkább, és inkább ennek részeként érdemes kezelni a Budai Várat magát is. A vezérgondolat, mint remélem helyesen megértettem, kevésbé – a címből esetleg következtethetően – a Belváros két hemiszférájának megteremtése és összekapcsolása, hanem inkább a pesti Belváros kiterjesztése és ezáltal összekapcsolása a budai oldal morfológiai adottságai által kínált, illetve megteremthető lehetőségekkel. Két-három kitüntetett helyszín innoválásával „átcsapni” a Duna jobb partjára, avagy fordítva, a pesti Belvároshoz közel hozni a természeti környezetet, egy ilyen környezetbe ágyazott nem urbánus szabadidő kínálatot, mint új értékeket, „new values”.

A budai oldal valójában inkább, mint a pesti Belváros prosceniuma és mint a pesti Belváros kiterjesztése szerepel a gondolatkísérletben, semmint valódi „kontra-belváros”. Ez mit sem von le az idea értékéből, csupán igényli a gondolat továbbfejlesztését, kiterjesztését. A gondolat így is elég erős, ugyanakkor „nyitott végű”, továbbfejleszthető struktúrateremtő összetevőkkel tematizálja a két félteke kapcsolatának szükségességét és lehetőségét.

Annak felismerése, hogy a Gellérthegyben lévő források hasznosíthatóak a „fördőváros” márka erősítésére, új perspektívába helyezi a hegyláb hasznosítását és nagyszerű lehetőséget kínál a Gellértfürdő és a Rác fürdő közti Duna-part fejlesztésére. Új értéket hozhat a Tabán javasolt újrahasznosítása is. Már maga az, hogy gyújtópontba helyezi a ma igencsak alulhasznosított „zöld” területet is hasznos gondolat. Karakteres a „szőlőhegy” és „pincesor” idea, akkor is, ha egy ilyen Grinzing-utánérzés nem feltétlenül a legkiérleltebb és végső hasznosítási javaslat. Talán, amennyiben nem részterületként és benne elemi projektként fogjuk tudni kezelni a Gellért hegy, a Tabán, a várkert, a várhegyláb-Dunapart, a Döbrentei tér, Horvátkert és tovább a Vérmező és egészen a Moszkva térig terjedő „zöld tengelyt”??? völgyet, akkor ennek a Budai Körútnak és liget-hálózatnak a komplex fejlesztése tisztázhatja a térrészek relatív szerepeit, funkcióit önmaguk és a kiterjesztett Belváros viszonyában.

Octogon, 85-86. lapszám