Szegő Iván Miklós
2006. március 17., péntek 12:07

Az országos választásokra készülő összes párt tudja, hogy Budapest nélkül nem nyerhet. Ezért aztán minden fontosabb politikai erő hatalmas fejlesztéseket ígér. A kérdés: kinek hisznek a választók, amikor ugyanazt a körgyűrűt vagy metrót javasolják a lehető legellentétesebb politikai irányzatok.

Négyes metró: mindenki csapdában

Metróügyben a legdinamikusabb a mostani választási kampányban a Fidesz: ok a négyes metrót a szocialista-szabad demokrata vezetésű fővárosnál hosszabb szakaszon, egészen Budaörstől építenék meg. A négyes metró egyébként a rendszerváltás óta az összes kormány rövid távú tervei között szerepelt – Orbán Viktor kabinetjét leszámítva, amelyik megpróbálta halogatni a beruházást, és ez sikerült is neki.

Így tehát érdekes helyzetben vannak a választók: akik éveken át követelték a metrót, hatalomra kerülve egészen pontosan semmit sem építettek belőle, akik meg korábban halogatták a projektet, azok most még hosszabb nyomvonalat is javasolnak.

A Fidesz és az MDF ugyanis most Budaörstől a Bosnyák térig építené ezt a vonalat, az SZDSZ és az MSZP viszont ezt csak távlatilag tartja reálisnak, és a Kelenföldi pályaudvartól a Keleti pályaudvaron át a Bosnyák térig vezetné a metrót.

Kudarctörténet

A 4-es metró építése a rendszerváltás után először Antall József idején vetődött fel a világkiállítás alkalmából. Az expót Demszky Gábor és az SZDSZ javaslatára a Horn-kormány lemondta, a főpolgármester pedig későn észlelte, hogy ezzel a metrója is elúszni látszik. A Horn-kormány utolsó napjaiban kötött ugyan egy szerződést a főváros és a kabinet, ezt azonban a pár nap múlva hatalomra került Orbán-kormány megfúrta. Ezután a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány ígérgetései következtek, néhány pályázatot kiírtak, enyhe vitákkal lebonyolítottak, a felszínen történt némi munka is, de a metróalagút fúrása 2006 márciusig egyáltalán nem kezdődött el.

Ötös metró: mindenki egyetért

Egyértelműen támogatja mindenki az ötös metró ügyét, amely a csepeli, a szentendrei és a ráckevei HÉV-et, valamint az esztergomi vasútvonalat kötné össze. Az összeköttetés a pesti belváros alatt fúrandó alagút révén jönne létre.

Budán egyébként Aquincumnál találkozik a szentendrei HÉV a vasúttal, itt komoly közlekedési csomópont alakulhatna ki, feltéve, hogy megépül az aquincumi híd a rávezető útszakaszokkal Óbudáról Újpest felé. Ezt szintén támogatja minden politikai erő.

Metrók a szélrózsa összes irányába

Visszatérve a metróra: a szocialisták közül a II. kerületi polgármester, Horváth Csaba erőltetné a 2-es metró leágazását a Moszkva tértől a János kórház, illetve a Budagyöngye felé. Ezt távlatilag a szabad demokrata Demszky Gábor sem zárja ki.

A Fidesz nagyobb hangsúlyt fektet a 2-es metró túlsó végére, ők a gödöllői HÉV-vel akarják összekapcsolni ezt a vonalat. Ez szerepel egyébként a többi párt elképzelései között is, de Orbánéknál talán a leghangsúlyosabb ez a törekvés. A Fidesz ezen kívül két gyalogoshidat szeretne, az egyik a budai Várhoz vezetne a pesti Vigadótól, és benne átvinnék Budára az 1-es vonalat, vagyis a földalattit is. A másik gyaloghíd Lágymányos és Dél-Pest között létesülne.

A hármas metró hosszabbítgatásai

Az MDF a 3-as metrónál újítana. Pontosabban a főváros régi, még a tanácsrendszerben meghirdetett ígéretét váltaná be: meghosszabbítanák ezt a metrót Káposztásmegyer felé, a IV. kerületben. Az MDF a 3-as metrónál újítana. Pontosabban a főváros régi, még a tanácsrendszerben meghirdetett ígéretét váltaná be: meghosszabbítanák ezt a metrót Káposztásmegyer felé, a IV. kerületben.

A 3-as metró túlsó végén az MSZP-SZDSZ páros ügyködne, legalábbis a Podmaniczky-program szerint, amelyet elsősorban Demszky Gábor vall a magáénak. Ők a Ferihegyi reptérre hosszabbítanák meg a kék metrót. Az MSZP-nek az Indexhez eljuttatott gyors összefoglalójában azonban ez a beruházás nem szerepel.

Ferihegyi verziók

Minden párt szeretné ugyanakkor a Ferihegyet és a Nyugati pályaudvart összekötő gyorsvasút megépítését. Így a kék metró meghosszabbítása alighanem még várat majd magára, legalábbis délkeleti irányban.

A vasútfejlesztést a Fidesz a fővárosi sínek “lábra állításával” kapcsolná össze, ami azt jelentené, hogy a vasútvonalak nem vágnának ketté egész kerületeket, alattuk normálisan bonyolódhatna a forgalom. Ennek költségei igen magasak lennének, de távlatilag szerepelnek a párt programjában. Az MSZP ezzel szemben csak a pályaudvarok rekonstrukciójáról és az elővárosi vasútvonalak korszerűsítéséről beszél.

Az MDF a gyorsvasút kiépítéséig gyors buszjáratot indítana, amely Ferihegytől a belvárosig közlekedne, és csak a Népligetnél állna meg útközben. Ez a busz olcsóbb lenne az Airport Minibusz járatainál, de azért egy helyett két BKV-jegyet kellene váltania rá az utasoknak.

Az MSZP sem akar Dunagutat

Az MSZP budapesti ügyvezető alelnöke, Lénárt László elmondta az Indexnek, 20 éven belül nem tartják megvalósíthatónak Horváth Csaba felvetését, amely az úgynevezett Dunagút fantázianevet kapta.

A sokak által Duna alattinak vélt projekt hosszában vezetné át a belvárosi forgalmat Budapesten. A ténylegesen a Duna mellett, a rakpartok alá ásott alagútrendszer azonban olyan sokba kerülne, hogy ez a közeli jövőben nem valósulhat meg, mondta Lénárt.

Új hidak

Ami az új hidakat illeti, az aquincumi létesítményről már szót ejtettünk, ezt mindenki támogatja. Az ehhez kapcsolódó új körgyűrű, a Munkáskörút kiépítését elsősorban az MDF szorgalmazza, ők máris építenék az aquincumi híd déli párját, az albertfalvai hidat, amelyet a Fidesz is támogat.

A Munkáskörút e déli hídját nem pártolja viszont annyira az MSZP, ők az M0-s körgyűrű kiépítését, az ottani híd bővítését tartják fontosabbnak. Lénárt László tájékoztatása szerint: M0-s autópálya déli szektorában, az M1 és 51-es út között új pálya megépítését javasolják – Duna híddal.

Az M0-s északi hídjának építése amúgy idén kezdődik, és az SZDSZ-es Demszky Gábor szerint ez jövőre be is fejeződik.

Villamosok fejlesztése

Az utak után érdemes kitérni a villamosvonalakra is. Az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és az MDF egyaránt hangsúlyozza a pesti villamos-körgyűrűk meghosszabbítását. Így az 1-es villamos átmehet majd Budára, várhatóan a Fehérvári útig jut majd. A 3-as villamost dél felé a Dunáig vinnék el, északra pedig a tervek között szerepel a Szegedi úti átvezetés (itt egy felüljáró épülne).

Demszky Gábor sokszor ígérte már, és most is megemlítette mindemellett a budai villamosok, az 56-os és a 18-as összekapcsolását. A pártok jelentős része ebben is egyetért.

Moszkva tér, Ferenciek tere

A Moszkva tér rendezése összekapcsolódhat a Moszkva tér felújításával, amelyet különböző formában többen is támogatnak. Legutóbb az SZDSZ-es Kóka János és a szocialista Horváth Csaba kampányolt errefelé a legaktívabban. A Fidesz sem zárkózik el ettől, ők még a Batthyány teret, a Nyugati teret is megújítanák, de először a Ferenciek terén és annak környékén alakítanának ki gyalogos zónákat.

Vissza a villamoshoz!

A Fidesz és az MDF az Erzsébet hídra visszahelyezné a villamosokat. A Fidesz a közúti forgalmat távlatilag a föld alá terelné a Kossuth Lajos utcában, de legalábbis szintbeli összeköttetést teremtene a Belváros déli és északi fele között a gyalogosok számára.

Az MDF túlzásnak tartja a Kossuth Lajos utcai nagyberuházásokat, de a gyalogosok térnyerését ők is szorgalmazzák. A gyalogos zónák erősítését egyébként – kevésbé körülhatároltan, konkrétan – az MSZP és az SZDSZ is ígéri a Belvárosban.

A pártok többsége egyetért azzal, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útra is vissza kell helyezni a villamosokat, ezzel a Nyugati pályaudvar és a Belváros között teremtődne meg újra a felszíni tömegközlekedési összeköttetés. A budai rakparton hasonló okokból a Margit hidat és a Batthyány teret kapcsolnák össze az ottani villamos vonalak meghosszabbításával.

Promenád a Duna-parton

A Fidesz a pesti Duna-parton alakítana ki promenádot, a Parlamenttől egészen az új Nemzeti Színházig. A többi párt programjában is szerepel a Duna “hozzáférhetővé tétele” a gyalogosok számára, de leginkább a Fidesz propagálja ezt. A Duna-parton a szocialisták és a szabad demokraták a Közraktárak rekonstrukcióját tervezik, ahol a Millenáris park pesti “ikerpárja” valósulhatna meg, elsősorban kulturális funkciókkal.

Régiók fejlesztése

Az SZDSZ kampányában Demszky Gábor most pénteken kiemelte a lágymányosi és dél-pesti fejlesztéseket, köztük a Leisztinger Tamás szocialista közeli nagyvállalkozó által menedzselt, a Lágymányosi-öbölben beindult vízi élménypark kiépítését, illetve a Demján Sándor nevével fémjelzett Millenniumi Városközpont további növekedését. Demszky szerint ezeket a fejlesztéseket a főváros infrastruktúrát bővítő politikája tette lehetővé.

Demszky beszélt az Óbudai Gázgyár területének a rehabilitációjáról is. Ez szintén szerepel az MSZP választási programjában, az MDF pedig itt a szennyezett talaj cseréjére hívja fel a figyelmet. Minden párt hangsúlyozza ugyanakkor a Várnegyed felújításának szükségességét.

Az MSZP különösen fontosnak tartja a csepeli gerincút fejlesztését, valamint az itteni elkerülő utat is. A gerincutat ők új nyomvonalon építenék. A Fidesz régóta kampányol a XXI. kerületben a gerincútért, Demszky Gábor pedig ezt a beruházást 13-14 éve ígéri.

Rgy rossz szokás vége

A legtöbb párt mára szakítani látszik a hetvenes évek rossz közlekedésmérnöki koncepciójával. Azzal, hogy a villamos vonalakat meg kell szüntetni a metróépítések miatt. Éppen ezért érdekes, hogy civil szervezetek évek óta küzdenek a Főpolgármesteri Hivatalnál a Thököly úti villamosvágányok megőrzéséért, mert állandóan fenyeget az a veszély, hogy végleg felszedik onnan a síneket.

Szociális ügyek

Az MDF a hajléktalankérdést azzal oldaná meg, hogy bővítené a férőhelyeket, méghozzá akkorára, amennyi minden hajléktalan számára elég lenne. Ezután viszont a belvárosban nem engednék, hogy aluljárókban, közterületeken lakjanak “életvitelszerűen” a fedél nélküliek. Az MDF és a Fidesz is fellépne ugyanakkor a bérkoldusok ellen.

A Fidesz berlini mintára rendezné a hajléktalanok és a bérkoldusok ügyét: akik nem akarnak szállást a meglévő intézményrendszerben, azok téglát, építőanyagot és szakmai támogatást kapnának a Városházától, és maguknak hozhatnak létre hajlékot, ahol szakmát tanítanának nekik, és foglalkoztatnák őket. Aki ezt nem hajlandó elfogadni, és nem hajlandó a közszállásokra sem bemenni, azokat viszont kitiltanák a belvárosból.

Az SZDSZ, illetve Demszky rendszeresen hangsúlyozza a Józsefvárosban és Kőbányán beindítandó szociális rehabilitációt. A Magdolna-negyedben, a VIII. kerületben ennek a programnak a csírái már meg is vannak, egyelőre azonban nagyszabású változások még nem történtek a környéken.

Környezetvédelem

A pártok fontosnak tartják a környezetvédelmet, a levegőtisztaságot. A szennyvíztisztítók építését mindenki támogatja, Csepelen és Budafokon van szükség ilyen létesítményekre. Az MSZP fontosnak tartja a dél-budai agglomerációs területek csatornázását és szennyvíztisztítását, ami 263 ezer lakost és hét települést érint, valamint Budapest külső kerületek csatornázását.

Az MDF a városban több helyen fásítási programot is indítana, a játszótereken pedig az EU-konform átalakításokat végezné el. A szelektív hulladékgyűjtést is javítaná ez a párt, a lakóknak 50-100 méteres környéken belül biztosítanának lerakóhelyeket.

Az MDF ezenkívül a talajcsere szükségességét hangsúlyozza Budafokon, a Metallochemia egykori üzeme környékén, illetve Óbudán a gázgyárnál és Csepelen a fémmű területén. Óbuda az SZDSZ, Csepel pedig az MSZP programjában is hangsúlyozottan szerepel.

Az MSZP-SZDSZ-koalíció programja különböző parkfejlesztéseket tartalmaz ezen kívül az Erzsébet téren, az Orczy-kertben és Észak-Csepelen. Emellett az MSZP folytatná a már megkezdett Észak-Kelet Pesti Hulladékgazdálkodási Programot.

Ingyenes wifi a belvárosban

Ami az internet elterjesztését illeti, a Fidesz mondott az Indexnek érdemi újdonságot: Cselovszki Zoltán fideszes politikus szerint az egész belvárosban ingyenesen biztosítani kellene a drótnélküli internetet, a wifi-elérést.

Cselovszki egyfajta budapesti közműhatóságot is felállítana. Az egységes közműfelügyelet nem érintené a privatizált közműcégek tulajdonosi szerkezetét, de a budapesti polgárok panaszaikkal ehhez a hatósághoz fordulhatnának. A monitoring-központ az árak és a szolgáltatások minősége miatt is eljárhatna a közműcégeknél.

Az egészségügy fejlesztése

A kórházprivatizáció elsősorban az SZDSZ ötlete Budapesten, illetve ezzel párhuzamosan az egészségügyi ellátás racionalizálása. Ezt a kampányban nem részletezi a párt, de az elmúlt hónapokban a Fővárosi Közgyűlés elé számos ilyen értelmű javaslatot terjesztett be a területért felelős szabad demokrata főpolgármester-helyettes, Szolnoki Andrea.

Az MSZP modernizálná az Országos Vérellátó Szolgálatot. A szocialisták felújítanák, illetve fejlesztenék a Rókus Kórházat, befejeznék a budapesti Honvéd Kórház rekonstrukcióját. Ez utóbbira évtizedek óta várnak a pestiek, de az MDF is javasolja a beruházás befejezését. Az MDF a Szent Imre Kórház rekonstrukcióját is hangsúlyozza.

Az MSZP az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet fejlesztését tartja fontosnak (itt a röntgenosztály, a CT-felszereltség, a mikrobiológiai kutatások, és a központi labor bővülhetne vagy újulhatna meg). A Heim Pál Gyermek-kórház korszerűsítését az MSZP és az MDF hangsúlyozza. (De a korábban említett SZDSZ-es javaslatok egy része is erre irányult.)

A műemlékgyógyfürdők rekonstrukciója, fejlesztése (Gellért, Lukács, Széchenyi, Rudas, Király) az MDF és az MSZP programjában hangsúlyos, de a többiek is utalnak erre. Az MSZP szeretne egy új, 5000 férőhelyes kongresszusi központot, továbbá nemzetközi hajókikötőt.