Éledjen újra a Tabán, de legalább legyen belőle az, ami lehetett volna – ha 80 évvel ezelőtt nem bontják le, és szervesen fejlődik együtt az európai metropolisszá váló Budapesttel. És, hogy az milyen lett volna? Sokak szerint olyan, mint a párizsi Montmartre, vagy a bécsi Grinzing. A legújabb ötlet gazdája, Bojár Iván András művészettörténész leginkább ez utóbbit emlegette, amikor az általa fémjelzett Szeretem Budapest Mozgalom komplex Zöld Budapest elnevezésű projektjével bele…khm…lehelt a nullás lisztbe.
A Borbár Horda blog interjúja Bojár Iván Andrással
Az ötlet ellen tiltakoztak a kutyások, a szánkósok és a Tabán legelkötelezettebb hívei, köztük az a Saly Noémi is, aki Budapest aranykorának egyik legavatottabb szakértője. Meglepték a reakciók?
Meg. És pont azért, mert olyan elképesztő körültekintéssel igyekeztük pozícionálni a papírt, hogy politikai párt például még csak az érintésével se illethesse. Mégis sok a félreértés és téves információ a koncepció kapcsán. Például a Google Maps-es látványterveken látszik, hogy az elképzelés a növényzetet aggályosan elkerüli, a kritikák mégis ezt ismételgetik. Hogy kivágnánk a fákat. Ugyanez igaz a szánkópályára is. Eszünk ágában sincs bántani, sőt, pont az az ötlet lényege, hogy a falusias hangulatú Tabánt az értékei megőrzésével tegyük vonzóvá: jöjjenek Pestről is és Budáról is, használják – például a szánkópályát is. Csak legyen ott végre valami, amiért ezt megtehetik: hogy mást ne mondjunk, például szánkóbérlési lehetőség.
Amúgy soha, semmilyen egyeztetésre-prezentációra nem kaptam meghívót senkitől. Életveszélyes fenyegetéseket viszont igen. Ráadásul ez egy vitaanyag, amivel kapcsolatban épp Noémit kértem fel elsőként, hogy írjon róla valamit. Nem írt, viszont ellentámadásba lendült.
Ön hogyan definiálná azt, hogy vigalmi negyed? Mert mintha e a szó körül alakult volna ki feszültség a nyilvánosságban.
Látom, hogy mást értünk alatta. Lehet, hogy valakinek a vigalmi negyed azt jelenti: minden sarokban hánynak, prostituáltak rohangálnak a sötétben és zaj van és borzalom. Nekem a vigalmat jelenti, vígságot, a hétköznapi boldogságot. Azt értem, hogy a terv ellenzői ezt találták meg támadási felületként, de súlyos félreértésről van szó. Én jókedvű embereket látok magam előtt, nem okádókat.
A bírálók szerint most is jókedvű emberek vannak a Tabánban.
Most nincsenek emberek a Tabánban. Van kevés (és hangos) kutyás ember, de gyerekesek például már kevesebben vannak, mert a kutyák telerondították a környéket. Közöttük is van egy törésvonal. De nem akarok ebbe belemélyedni, inkább tisztáznék egy-két alapvetést. Ilyen például az, hogy ugyan a tabániak azt mondják, hogy a Tabán a tabániaké, ezzel szemben én azt gondolom, hogy ahogyan a Városliget sem csak a Hermina útiaké, úgy a Tabán sem csak a szomszédos néhány utca lakóink a született kiváltsága. Ezek városi közparkok, ahova lehet és kell is közfunkciót telepíteni. Az kevés, hogy évi x millió forintért lenyírjuk a füvet, ami a rendezettség érzését adja. Ennél több funkciót érdemes oda telepíteni, ami eltartja a parkokat.
Ezek szerint a koncepciónak ez volna a legfontosabb része: modell a budapesti közparkok finanszírozására-fejlesztésére?
Pontosan. A Borpiknik-koncepció tulajdonképpen üzleti modell, amellyel fenntarthatóvá válik a Tabán nevű közpark. Azért akarjuk megcsinálni, hogy lehessen a mai vacakok helyébe normális játszóteret is fenntartani, újakat építeni. Legyen gazdája a parknak. Legyen világos, hogy hol vannak a kutyák, hol vannak a gyerekek és hol lehetnek boros pavilonok. Münchenben az Angolkertben senki nem akad azon fenn, hogy minden második fánál van egy sörpavilon: tudják, hogy ez azért van, hogy legyen pénz, amiből a park fenntartható, működtethető.
Mit szól ahhoz a javaslathoz, hogy a Tabán helyett a Bazár helyén jönne létre a jelenlegi Tabán-koncepció?
Legyen, teljesen nyitott vagyok erre a megoldásra is. Olyannyira, hogy szerintem a Budai Vár koncepcióját is a magyar kézműveskultúra, így a kézműves gasztronómia mentén kellene kialakítani. De nem ez a lényeg: az a baj, hogy kizárólag rezidenciális negyednek tekintjük a város közepét, a városnak azon részét, amely a város új arculatának kialakításában szerepet kellene, hogy kapjon. A Zöld Budapest koncepciót kellene megérteni, amelynek az a veleje, hogy egy integrált belváros-városfejlesztéssel lehet csak kitörni, amely minél kisebb ráfordítással a legtöbbet tudja adni az embereknek, növeli a zöld felületeket, átültet minket a kocsiból a biciklire. Ez akkor működik, ha a vonzó helyszínek látható távolságban vannak. Szóval nyitott vagyok minden új koncepcióra, át lehet tenni a boros koncepciót a Bazárba. De ezzel is biztos baja lenne az ottlakóknak. Fontos viszont, hogy ne a múltunkon rágódjunk, hanem a jövőbe tekintsünk, hiszen minden nagyváros a jövő nagyvárosának projektjét valósítja meg éppen. Én is ezt szeretném.
A tervezet hivatkozási pontként nyúl a bécsi Grinzinghez. Sokan ezt a párhuzamot is kritizálják, mondván, túlságosan is sok a különbség…
Sok. Például a filoxéravész után Budán nem telepítették vissza a szőlőt, a szerves fejlődés valóban megszakadt. A római lego szétzüllése óta, úgy 1700 éve azonban csak épp a legutóbbi bő százban nem szüreteltek Budán. A Tabán-koncepció alapvetően a budai borkultúra újjáélesztésének szándékából fakad. Ami eddig ebből megvalósult, az a 0,7 hektár szőlőskert a Vár nyugati oldalán, ami persze inkább látványszőlő, de összesen 2,5 hektár is lehetne. Elsősorban a Vár oldalában: a Tabánban nem, hiszen az keleti fekvésű. De ha a turisták a Budai Vár oldalában látják a szőlőt, a Tabánban pedig meg is élhetik a magyar borkultúrát, az már egy értelmezhető csomag. Mi a Zöld Budapest koncepcióban ezt összefüggéseiben gondoltuk át, minden programelem egy ívre illeszkedik, nem egymástól szétszórtan.
A kritikusok szerint Bécs – Grinzinget is magában foglaló külvárosa – jóval nagyobb, mint a Tabán.
Viszont a Grinzing messzebb is van a főváros centrumától, mint a Tabán Budapest belvárosától. Budapest más tekintetben is izgalmasabb hely a maga megosztottságával: Pesttel és Budával. Ha egy külföldi leszáll Budapesten, még semmit nem tud a városról, de azt már biztosan, hogy két része van. A racionálisabb, keményebb, férfiasabb Pestet igyekezzük összehozni a hegyes-dombos, nőiesebb karakterű Budával.
Az elmúlt évszázadban sok – szerintünk – anorganikus elem került be a fővárosba (Erzsébet-híd, Andrássy út), amelyeknek a negatív következményeit ma éljük meg. Egy-két dolgot vissza lehet állítani. Bécs ma bortermelő metropolisz, egymillió palack bor jön le a bécsi dombokról, ehhez pedig sok egyéb kulturális esemény kapcsolódik. Bécs együtt él a „borosságával”: ott az Operabál, a különböző kiállítások, fesztiválok, de hozzá tartozik az ENSZ-negyed is. Racionálisan tervezett a város, a bor erőteljes jelenlétével.
Borászokkal egyeztetett?
A vári bor ügyében igen, ott sok borásszal, illetve a Kertészeti Egyetemmel, Buda-környéki borászatokkal és a Főkerttel is beszéltünk. A Tabán kapcsán nem, hiszen, ahogy mondtam, ott komolyan nem jöhet szóba szőlőtermesztés, legfeljebb illusztrációszerűen. Amúgy ez is egy makacs félreértés: hogy mi permetezni akarunk a város szívében.
Az volt az érzésünk a terv kapcsán, hogy maga, a Tabán behelyettesíthető volna más helyszínnel, ha egyébként teljesül az, hogy Budapestnek legyen egy új turisztikai attrakciója, ami ráadásul a magyar bor marketingjének is a része. A hely mintha másodlagos volna ehhez képest.
A Tabán fizikai és gondolati keretet is ad. Az a kérdés, hogyan tudunk olyan áramlási pontokat teremteni Pest és Buda között, amivel a buszos turizmust fel tudjuk számolni, amivel rá tudjuk venni a turistákat, hogy sétáljanak el innentől odáig. A Tabán ebből a szempontból stratégiai helyen van. Pest és Buda kettősségét akarjuk kihasználni, továbbfejleszteni, hogy ez a zöld koncepció új életformát tudjon kialakítani. Gyalogos- és kerékpáros életet az autós helyett, ráadásul nagyon nagy területen. Fontos, hogy a pestiek is jobban megtalálják a kapcsot Budával, de fordítva is, a budaiak is könnyebben kapcsolódhassanak Pesthez. Ezért van a Belgrád-rakpart és a Fürdőváros koncepció, a Zöld Bringahíd és a Tabán-koncepció is. És ezért lesz majd a Budai Vár-koncepció is, amit még nem dolgoztunk ki.
A bor tehát – ha fontos is – egyik eleme csupán a tágan értelmezett Tabán-koncepciónak.
Budapest lemaradt, Budapestet fejleszteni kell. Jelenleg évente átlagosan 2,2-2,6 millió turista jön ide, turisztikai értelemben évről-évre gyengébb minőségben: 5-20 euro között költenek naponta, hostelekben laknak. Ahhoz, hogy ezt a várost újra lehessen pozícionálni, fejlesztésekre van szükség. A Tabán is egy ilyen fejlesztési pont. Figyelemreméltó, de természetesen nem kizárólagos és nem csak ezzel a tematikával képzelhető el. Én csak azt látom, hogy van 3 hektár zöldterület egy buszmegállónyira a Ferenciek terétől, ahol néhány ember bóklászik egy nap. Szerintem vétek ezt így hagyni. Ebben a koncepcióban a bor valóban csak egy elem. Ugyanilyen fontos a szolgáltatásrendszer többi része, amivel az egész város új élményt kaphat. Képzeljük el, hogy egy VII. kerületi család kimegy a Tabánba, kap egy plédet, egy piknik-kosarat, elemózsiát meg bort, és le tud heveredni. Ez azt jelenti, hogy x összegért meg tudja azt élni, hogy a természetben piknikezik, de csak 15 percet sétált a lakásától. Ugyanígy a szánkóbérlés, a biciklibérlés és még számtalan szolgáltatás megjelenne, tehát egy komplex parküzemeltetési koncepció működne és állna fel, ami teljesen független a bortól.
Feloldható még az a konfliktus, ami a helyben lakókkal kialakult?
Az első pillanattól kezdve nagyon nyitott vagyok arra, hogy a nyilvánosságban beszéljünk erről a tervről. De el lett vétve a dolog, hiszen már petíciót indítottak a terv ellen, ellenem pedig támadást intéztek a kerületi újságban.
És mi a következő lépés?
Itt a vége. Semmiből nem lesz semmi. Kukába kerül minden.
De hát itt egy kidolgozott projekt, és itt van Ön, aki a mostani főpolgármesternek is főtanácsadója: az olvasó joggal gondolhatja azt, hogy Önnek megvan az a lobbiereje, hogy néhány Budapestet szerető értelmiségi álmából akár valóság is lehessen.
Nem. „Minden másképpen van”, ahogyan Karinthy mondta. Egyébként meg köztisztviselő vagyok, az elvárható kötelező lojalitással felkenve…
A XIX. század óta vannak mindenféle tervek a Tabánnal kapcsolatban: japán kert, fürdőváros, villanegyed, borpiknik. Miért van az, hogy az 1933-36-os nagy bontáson túl semmilyen nagyobb projektet nem sikerült itt véghezvinni, hogy a Tabánt se kiköpni, se lenyelni nem tudjuk?
Ha a hatalom felül jön egy kezdeményezés, azt az emberek lenyelik, tudomásul veszik. A politikusok üthetik a teniszlabdát egy, a Tabán testébe anorganikusan behasított pályán, van aki félig ott él. Ez ellen senki nem lázad. A miénk egy civil kezdeményezés volt, azonnal neki is mentek.
De az időben lehet bízni. 2003-ban felvetettem, hogy legyen egy gyalogoshíd a Várkert Bazár és a Vígadó tér között. Az akkor olyan nonszensznek tűnt, az emberek fejébe annyira beégett Budapestnek, a dunai hidaknak a ma ismert látképe, hogy kiakadtak. Ma már szó nincs erről: abszolút plauzibilis lett a gondolat, szakmai fórumokon köszön vissza és rengeteg terv készült. Pedig akkor óriási volt a felháborodás, Schneller írt levelet Demszkynek, hogy írmagostul kell kiirtani az ilyen elképzeléseket.
Majd itt is jön egy politikus, aki rá fog jönni, hogy feleslegesen költ közpénz parkokra, amikor tele van a világ közpark-üzemeltetési programokkal.