Nem kizárt, hogy a 2005-ös év történeti távlatból a fordulat éveként rögzül majd Budapest emlékezetében. Legalábbis nem bánnám, s néhány egyértelmű tény talán alá is támasztja reményeimet. Másfél évtized tétovasága, bátortalansága, fantáziátlansága után egyszeriben megváltoztak a dolgok, s a város, amely mostanig csak tárgya volt a politikusi határozat(lanság)oknak, mostantól alanyává, sőt az urbánus közgondolkodás főszereplőjévé lett. Soha ennyi cikk, vitairat, internetes chat-fórum, filippika, indulat hangzavara nem gomolygott a végre középpontba került legfontosabb kérdések körül: hogyan éljünk a következő évtizedekben itt? Milyen funkciót, szerepet jelöljünk ki minden magyarok fővárosa számára az európai metropoliszok közötti versenyben? Mit tekintsünk értéknek, mit feláldozhatónak felmenőink városépítészeti, építészeti hagyatékából?

Idén vált széles körben ismertté, s ami tán fontosabb, a városvezetés cselekvését koncepciószerűen irányító tervvé a Podmaniczky Program, Budapest hivatalos városterve.

A Critical Mass mozgalom 24 ezer bringást vitt az utcára, jelezvén, hogy változóban a város közlekedési gyakorlata, tessék tehát az agyakat, a tudatot is a valóság tényeihez, feltételeihez igazítani! S lám, az átépülő Bajcsy-Zsilinszky út mintha már reagálna is a jogos civil követelésekre.

Ebben az évben vált széles körben ismertté az Óvás! egyesület tevékenysége, amely mesze túlmutat a régi pesti Zsidó Negyed politikusok és ingatlanfejlesztők együttműködésével veszélybe sodort épületeinek védelmén.

Budapest 2010

Ez volt az év, amikor egy kulturális managerekből, építészekből, közgazdászokból álló testület összeállította a Budapest 2010 Programot, amely a kulturális alapú kreatív várostervezés módszerével az említett Podmaniczky Program kifogásolt, sokak által hiányolt eszmei hátterét is megalkotta. A kreatív osztály mozgósításának tervével, megerősítésének stratégiai elgondolásával ez a program öntudatlanul is harmonizál a Demos Alapítvány célkitűzéseivel, a Pro Regio Alapítvány által megfogalmazott Kreatív Régió koncepcióval és a Nemzeti Fejlesztési Terv Budapestre vonatkozó elemeivel. Bár a Budapest2010 nem kapott zöld lámpát a kormánytól, a testület szerint Magyarország felvirágzását inkább Pécs reflektorfénybe állítása tudja majd szolgálni, a programba fektetett munka mégsem volt haszontalan. Néhány a nem kevéssé elmaradott, kulturálisan elszigetelt hazai közízlés, építészeti, városépítészeti kánon kereteit szándékosan feszegető terv jótékony és olykor indulatos vitákat kezdeményezett a várost tudatosan élők, használók körében. És rávilágított arra is, hogy néhány terület fejlesztése elodázhatatlan. Ez a tanulság mintha a kormány számára is nyilvánvalóvá vált volna utólag, hiszen 2011-re, amikor Magyarország adja Európa soros elnökségét, a Fővárossal karöltve tervezi megvalósítani a mégoly kudarcra ítélt Budapest 2010 számos elemét. Ugyanebből az évből továbbá, jelezve a hátulra utasított Budapest lakóinak kreatív tartalékait, nem hagyható ki a Szeretem Budapestet Mozgalom nagyszabású építészeti pályázata sem. Azok a tervek, amelyek mostani lapszámunkat gazdagítják, s amelyek után már nem gondolhatunk, nem is gondolkodunk Budapestről többé úgy, ahogyan – a civilek és a tervezők által felhalmozott látványos ötletek, nagyívű koncepciók felhabzása előtt, – mintegy másfél évtizeden át gondolkodni kényszerültünk.

A XXI. századi Fővárosi Közmunkák Tanácsa

Ebben a fordulatos évben született meg a Szeretem Budapestet Mozgalom, az OCTOGON és a Főváros Jogi Bizottsága közös munkájaként a Hogyan épüljön Budapest? című terjedelmes kötet, amely eszme-, város-, és közigazgatás-történeti áttekintést ad a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hajdani hatékony működéséről. A könyv, szándékosan idézi föl Siklóssy László 1930-ban megjelent Hogyan épült Budapest? című (a Budapesti Építész Kamara épp idén jelentette meg újra, reprint kiadásban) várostörténeti alapművét, ugyanakkor számos koncepcionális, elméleti írás mellett, teljes V. fejezetével gyakorlatilag egy, az FKT visszaállítására vonatkozó törvényelőkészítő javaslatot is kínál. E munkafolyamatra máris megérkezett a politika válasza. Az ellenzék vezére, lám csak, Budapest szeretésére szólította föl híveit. A miniszterelnök, pedig idén januárban a tavalyi évet értékelő beszédében ígéretet tett az FKT újbóli felállítására. S bár ilyen lépések azóta nem váltak nyilvánosan ismertté, a Budapesti Építész Kamara irányításával hónapok óta zajlik a négy parlamenti párt, a kormány, a főváros, a szakkamarák és a Szeretem Budapestet Mozgalom egyeztetése arról, hogy a mihamarabb felállítandó XXI. századi FKT hogyan, mit, és milyen jogosítványokkal, milyen közigazgatási reform eredményeként tegyen?

A Szeretem Budapestet Mozgalom

Ahogy a Budapest 2010, úgy a SzeBu pályázata sem véletlenül állította az elkezdett közös gondolkodás centrumába a Dunát. Az alig egyéves civil mozgalom első lépése, még az Építészet Hónapja – 2004 záróeseményeként az A Dunánál című konferencia megrendezése volt. Itt a város már eladott folyóparti telkein tervezett, vagy máris zajló nagyberuházásainak képviselői ismertették és egyeztették elképzeléseiket. (A konferencia anyagát lásd: OCTOGON 2004/6–2005/1. szám 54-63. o.) Ekkor vált először összefüggően megismerhetővé, átélhetővé, hogy milyen is lesz kénytelen-kelletlen Budapest vízpartja a következő évek során. Fontos megemlíteni még a szintén az Építészet Hónapja – 2004 egy másik eseményét, a Memoria Moderna által rendezett Víz, Város, Valóság konfereciát, amely az A Dunánál disputáival párhuzamosan, hasonló kérdésekre, de eltérő nézőpontból keresett válaszokat, s ahol volt alkalmam a szakma nyilvánossága előtt is ismertetnem a Vigadó tér – Várkert Bazár közötti, általam kitalált gyalogos- és kerékpáros híd koncepcióját. Bár, megítélésünk szerint helyesebb lett volna, ha évtizeddel korábban a Főváros rendezett volna hasonló programokat, s ott még a milyennek szeretnénk? milyen lesz? milyet engedünk? kérdéseire érkezhettek volna válasz-előadások, az említett eseményeken túl idén, a Szeresd Budapestet pályázatban meg-, de talán nem teljesen elkésve hívtuk fel együttes gondolkodásra a tervező szakma, a kreatív ágazatok, a civil lakosság elhivatott tagjait. És hát, a Budapest 2010 Programban is, ha vitatható is, de nem jelentéktelen kísérlet történt arra, hogy első alkalommal egy, a vízpartot nagy összefüggéseiben elképzelő koncepció szülessék. Olyan koncepció, amelynek nyilvánosságra kerülése alkalmával a törzsi pozíciók felállításában serény, ám a város építészettörténeti összefüggéseiben járatlan kritikusok bizony nem vették észre, hogy az ott sorakozó elgondolások többsége mélyen a városfejlesztés hagyományába ágyazott. (lásd erről az OCTOGON 2005/4. lapszámát). Tavaly ősz óta tehát, két konferencia, egy kreatív alapú városfejlesztési program és egy széles társadalmi kört mozgósító pályázat járult alapvetõ módon ahhoz, hogy az eddigi fantáziahiány ürességét egymással versengő ötletek, gondolatok és koncepciók töltsék ki.

A Szeresd Budapestet pályázat

Az Octogon magazin 2005/6 számában külön blokkban sorakoznak a Szeresd Budapestet építészeti és városszínesítési pályázat munkái. Számos munkán érzékelhető, hogy a Budapest megújulását szorgalmazó, fent leírt, többágú folyamatok a kívánt kölcsönhatásban, egymást megtermékenyítő módon zajlanak. A pályázat lapjai között például több is reflektál, vagy éppen tudva/öntudatlanul alternatívát kínál a Budapest 2010 felvetéseire. Olyan művek sokasága érkezett hozzánk, amelyek alapvető szemléleti változást sejtetnek. Bár a pályaművek beérkezésekor alkalmam volt látni a legnagyobb beérkezett hazai irodák képviselőit, a győztesek mégsem közülük kerültek ki, s ezt – meglehet elhamarkodottan – egynemzedéki váltás jeleként fogom fel. Az itteni munkák zömét olyan, alapvetően más viselkedés jellemzi, amilyet a világ pezsgő építészetű nagyvárosaiban tapasztalni, s amelyre itthon talán a Móricz Zsigmond körtéri Meleg Barátságos Kövek (Szöllõssy Barbara – Pyka Zsolt) kínál egyelőre kizárólagos, ám remélhetőleg csupán első példát. A Szeretem Budapestet Mozgalom ennél többre nem tarthat igényt. Pályázatunk anyaga hatalmas érdeklődést ébresztett. A kereskedelmi televíziózás hazai történetében építészeti teljesítményre első alkalommal irányult ekkora figyelem. Az itt nyilvánosságot kapó győztes pályaművek mindkét nagy nézettségű tv-csatorna esti hírműsorában, a napi botrányokkal, katasztrófákkal, mészárlásokkal azonos fontosságú blokkban szerepelt. És természetesen a mértékadó médiumok, napi- és hetilapok, rádióműsorok is kiemelt terjedelemben foglalkoztak a munkákkal. Az idei Építészet Hónapja záróakkordjaként, a Dorottya utcai Fesztiválközpontban megnyílt kiállítás legfontosabb élménye volt, hogy minden résztvevő érezhette, meghatározóan vesz részt azokban a folyamatokban, amelyek lépésről lépésre, ötletről ötletre, gondolatról gondolatra alakítják át a várost, alakítják át az életünket.

Mindez természetesen nem valósulhatna meg jó néhány külső támogatónk hathatós anyagi, vagy éppen intézményi segítsége nélkül. Bár közülük számosan az eddig sokszor nem tapasztalt erények, az önzetlenség és szerénység alapján nagylelkűségükkel cseppet sem arányos módon, nem kívánták nevesíteni magukat, e helyütt mégis köszönet illeti meg õket. És köszönet az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal támogatásáért is, amellyel az Építészet Hónapja teljes eseménysorát segítette létrejönni.

Bízunk abban, hogy ismert és ismeretlen támogatóink megítélése szerint is, a társadalmi, szellemi folyamatokat erjesztõ, kreatív folyamatokat stimuláló munkánk eredményes és jó irányba tart. Ezek végén segítségükkel, a pályázatban, vagy más együttes tervezésben résztvevők segítségével egyszer majd úgyis egy új, otthonosabb, testhezállóbb, egészségesebb és vonzóbb Budapest keletkezik. Egy olyan város, amelyre büszkék vagyunk és leszünk, s amelyről budapestiek és nem budapestiek, Magyarországon, vagy határokon túl él magyarok, még könnyebben érezhetjük mindannyian a mindennapokban, hogy a mi városunk.